Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a Kisvárda együttese 4-2-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 31. fordulójában, és mivel nem sokkal később az Újpest 7-0-ra kivégezte a Diósgyőrt, így matematikailag is biztossá vált, hogy a szabolcsi klub hat évet követően búcsúzik a magyar labdarúgás legmagasabb osztályától.
fotó: MTI
A Puskás Akadémia elleni mérkőzést követően nem sokkal megjelent egy hivatalos közlemény a kisvárdai klub honlapján.
,,Ugyan Felcsúton még nem úgy jöttünk le a pályáról, hogy matematikailag kiestünk volna, de mindenki tudta, hogy ez nagyjából megtörtént. Az egyetlen és utolsó esélyt azt kínálta volna, ha az Újpest otthonában veszít a Diósgyőr ellen. Nos, az 50. percben éppen 5–0-ra vezet az Újpest, mire pontot tettünk a cikk végére már 6–0 az állás, aztán mikor olvasni lehetett már hét. Matematikailag is eldőlt a sorsunk, már három fordulóval ezelőtt, és azóta minden hétvégén volt rá opció, hogy miként eshetünk ki. Eddig húztuk, nyilván addig, amíg úgy-ahogy jöttek az eredmények ebben az időszakban. Viszont az egész bajnokság során egyszer sem tudtunk egymást követő két meccset megnyerni, holott novembertől február közepéig kilenc hazai meccset játszottunk zsinórban.” – ezzel kezdődött a Kisvárda közleménye még szombat este.
A várdaiak az elmúlt években meghatározó tagjai lettek az NB1-nek, viszont erre a szezonra nem sikerült minőségileg megerősíteni a keretet, amely miatt a szezon elején Révész Attila sportigazgató kijelentette, hogy a bentmaradásért fog küzdeni az együttes az idei kiírásban. A csapat ugyan győzelemmel kezdte a bajnokságot, de utána sorban jöttek a vereségek, és csak elvétve sikerült egy vagy három pontot szerezniük.
fotó: Kisvárda FC
Ahogy azt a közlemény is említi, a Kisvárdának tavaly november és idén február között volt egy kilenc mérkőzésből álló otthoni pályáralépése, amely nagy esélyt jelenthetett volna a számukra a bentmaradás szempontjából, viszont a megszerezhető 27 pontból csak 7-et sikerült begyűjteniük, amely miatt maradtak a kieső helyen.
A legutóbbi öt mérkőzésükből 8 pontot szereztek, amely nem mondható rossznak, de ez már túl későnek bizonyult, hiszen a korábbi rossz eredmények miatt szinte csak idők kérdése volt, hogy mikor válik biztossá a csapat NB1-es búcsúja.
,,Szép volt, jó volt, hat évig tartott... Ha valaki, akkor, amikor az első két fordulót követően azt mondja, hogy ebből hat év lesz, kikacagjuk. Most pedig megállapíthatjuk, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgás történetében miénk a leghosszabb időszak, amit csapat egyvégtében az élvonalban töltött. Tudtuk, hogy nem tart majd örökké. Kiesett már minden nagycsapat legalább egyszer (az Újpest a kezdetek kezdetén, az MTK többször is, a Fehérvár, a DVSC, a Diósgyőr, a Puskás Akadémia is búcsúzott már, a Fradit pedig kizárták egyszer), tudtuk, ez velünk is megtörténhet. Így, hogy búcsúztunk, a Paks az egyedüli csapat a jelenlegi NB1-es mezőnyben, amely sosem szállt alá a 2006 óta meglévő tagsága során.",,Szép volt, jó volt, hat évig tartott... Ha valaki, akkor, amikor az első két fordulót követően azt mondja, hogy ebből hat év lesz, kikacagjuk. Most pedig megállapíthatjuk, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgás történetében miénk a leghosszabb időszak, amit csapat egyvégtében az élvonalban töltött. Tudtuk, hogy nem tart majd örökké. Kiesett már minden nagycsapat legalább egyszer (az Újpest a kezdetek kezdetén, az MTK többször is, a Fehérvár, a DVSC, a Diósgyőr, a Puskás Akadémia is búcsúzott már, a Fradit pedig kizárták egyszer), tudtuk, ez velünk is megtörténhet. Így, hogy búcsúztunk, a Paks az egyedüli csapat a jelenlegi NB1-es mezőnyben, amely sosem szállt alá a 2006 óta meglévő tagsága során."
A Kisvárda együttese még 2018-ban az MTK mögött jutott fel az NB1-be, amely akkoriban a klub legnagyobb sikerének számított és rögtön az első szezonjukban sikerült bentmaradniuk a 9. helyen.
Ezután a 8., majd a következő szezonban az 5. helyen értek célba, de a 2021/2022-es szezon az örök emlék marad minden kisvárdai kötődésű embernek, hiszen a csapat nagy meglepetésre a 2. helyen végzett, amely sporttörténelmi pillanat volt, ráadásul az eredménynek köszönhetően először kiléphettek a nemzetközi kupaporondra is.
fotó: Nemzeti Sport
Az Európa Konferencia-Liga selejtezőjében sem vallottak szégyent, ráadásul a kazah Kairat Almaty együttesét 3-1-es összesítéssel, kettős győzelemmel búcsúztatták, majd a norvég Molde már nagy falatnak bizonyult a számukra, mivel az északiak az első meccset már 3-0-ra megnyerték otthon, de a visszavágón közel állt az egyenlítéshez és a bravúrhoz a Kisvárda, hiszen az első félidő végén 2-0 volt az állás az ő javukra, ám nem sikerült többször bevenni az ellefél kapuját és a Molde a második félidő utolsó perceiben szerzett egy gólt, amely 4-2-es továbbjutást ért nekik az EKL-rájátszásába.
A bajnokság is jól indult a számukra, ráadásul sokáig úgy tűnt, hogy megint csak sikerül egy dobogós helyezést elérniük, ám a szezon végére vélhetően elfáradtak, így csak az 5. helyen értek célba.
fotó: M4 Sport
,,Jó volt ide tartozni, büszkék lehetünk a mögöttünk hagyott időszakra. Az ötszöri bennmaradásra, a háromszori felsőházi tagságra, az ezüstéremre, a nemzetközi porondon, az Európa-konferencialigában megnyert párharcra, a kétszeri kupaelődöntőre. Hiányérzet? Persze, hogy van! És most minden olyan üres... De visszatérünk, ez a cél!"
A Kisvárdára még két NB1-es mérkőzése lesz az idei szezonban, előbb a Mezőkövesdet fogadják hazai pályán, majd az utolsó fordulóban a Paks vendégei lesznek Feczkó Tamásék.
Az még a jövő zenéje, hogy mikor láthatjuk újra a kisváros csapatát újra az NB1-ben, de a szabolcsi embereknek nem szabad szomorkodnia, hiszen jövőre a Nyíregyháza csapata képviseli majd a megyét a magyar labdarúgás legmasabb osztályában, miután ők a hétvégén bajnokként jutottak fel az NB2-ből az élvonalba.