Az UEFA szerint szabályszerűen járt el az egészségügyi stáb Varga Barnabás kezelésében

Mint arról korábban beszámoltunk, hogy a magyar labdarúgó válogatott tegnap este Csoboth Kevin 100. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte Skóciát, amelynek köszönhetően eldőlt, hogy Marco Rossi legénysége az A-csoport 3. helyén végez, és még marad esély a továbbjutásra.

fotó: MLSZ

A magyar drukkerek számára nem csak a drámai végjátékról marad majd emlékezetes ez a mérkőzés, hanem vélhetően Varga Barnabás sérülése is sok ember agyába beleégett. Mint ismert, a találkozó 69. percében egy beívelést követően a kapujából kimozduló skót kapus kiütötte a labdát, majd mindenkit letarolt, aki az útjába került. A kapuból való kimozdulás egyik áldozata Varga Barnabás lett, akit arcon talált el Gunn kapus, majd a magyar támadó elveszítette az eszméletét, amelynek következtében elterült a földön. Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy Varga az ütközést következtében többszörös arccsonttörést szenvedett, amely miatt műtéti beavatkozásra szorul.

A legfrissebb információk szerint a 29 éves támadót már megműtötték, és jelenleg is stabil állapotban van az egyik stuttgarti kórházban, és leghamarabb szerdán engedhetik ki.

fotó: Nemzeti Sport

A találkozót követően többen, köztük a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is kritikát fogalmaztott meg az orvosok számára.

,,Nem értem, hogy működik ez a protokoll, a mentősöknek miért nem szabad futni vagy a hordágyat behozni. Szerintem ott az egész kispadunk betolta az összes mentőst, akit csak lehetett, meg berángattam a hordágyat, mert nem hiszem, hogy ilyenkor a protokoll bármit is számít, mivel egy emberi életről beszélünk." 

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a mai nap folyamán egy hivatalos közleményben reagált a tegnap este történtekre, amelyben igyekeztek megvédeni a helyszínen tartózkodó orvosokat.

„A koordináció a helyszínen lévő összes egészségügyi személyzet között profi volt, minden orvosi folyamat a vonatkozó előírásoknak megfelelően történt. Nem volt késés a játékos kezelésében és ápolásában. Szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a csapatorvos másodpercekkel az eset után már beavatkozott. Közvetlenül ezután egy másik orvos végzett el vizsgálatot a szokásos orvosi gyakorlatnak megfelelően. A mentőcsapat az előírásoknak megfelelően a pálya szélén várt és utána érkezett a hordágy, amikor kérték a játékos elszállítását. A reagálás megfelelő volt az orvosok részéről.”

fotó: Nemzeti Sport