Marco Rossi: ,,Szeretnénk főszereplők lenni az EB-n”

A magyar labdarúgó válogatott ma délután megkezdi a szereplését a németországi Európa-Bajnokságon, ahol majd Svájc válogatottja lesz az első ellenfelünk Köln városában.

fotó: Reuters

A találkozó előtt mindkét csapat megtartotta a szokásos sajtótájékoztatóját. A magyar csapat részéről Marco Rossi szövetségi kapitány, valamint Bolla Bendegúz és Loic Nego nyilatkozott a sajtó képviselőinek.


Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya: ,,Nagyon sok erőssége van Svájcnak, mert egy nagyon kemény, szilárd csapatról van szó, erős védekezéssel, komoly játékerőt képviselnek a középpályán, elöl pedig nagyon gyorsak, képzettek. Az egész csapatra kell figyelnünk, nem csak egyenként a játékosokra, együtt kell fellépnünk a védelemben, a támadásban és az átmenetekben is, egységben. Nincs már kérdőjel a kezdőcsapatot illetően. Azt mondtam a játékosoknak, hogy a magabiztosság napról napra növekedett, amikor elkezdtük a közös munkát. Előtte is megvolt ez a magabiztosság, de a kemény munkával és az összetartással tovább növekedett, és most is növekszik. Bízom bennük, de senki nem tudja, mi fog történni holnap, az érzelmeket majd a pályán fogjuk megtapasztalni. Ugyan az előző EB-n is ott voltunk és jól is játszottunk, de nem jutottunk tovább a csoportból, majd meglátjuk, mi fog történni most. Nem véletlenül jutottunk ki ide, a pályán mutatott játékunkkal kiérdemeltük. Szeretnénk főszereplők lenni, örömet szerezni a szurkolóknak.”

fotó: MLSZ

Az 59 éves olasz-magyar szakember ezután beszélt a svájci válogatott magasan jegyzett labdarúgóiról is.

,,Xhaka pályafutását tekintve és az előző szezonban nyújtott teljesítménye alapján egy nemzetközi sztárról beszélünk, az egyik legjobb játékos a világon az utóbbi években, egy kulcsjátékos a svájciaknál, de Akanjiról, Vargasról és Freulerról is elmondható ez, szinte mindenkit felsorolhatnék. Xhaka a játék egyik letéteményese, megpróbáljuk őt korlátozni, megteszünk mindent, hogy ez sikerüljön.”

Bolla Bendegúz, a magyar válogatott jobbszélsője: ,,Kicsit később csatlakoztam a társakhoz, de ez nem jelentett gondot. Fontos volt, hogy az ír meccs után jó teljesítményt nyújtsunk otthon, hazai közönség előtt, az utolsó felkészülési mérkőzésen. Ez sikerült, az én teljesítményemmel is elégedett lehetek, ez volt a legfontosabb. Kihoztuk belőle a maximumot, sikerült az önbizalmunkat tovább növelni.”

fotó: MTI

A 24 éves játékos a legutóbbi három szezonban a svájci élvonalban futballozott, így nagyon jól ismeri a mai ellenfelünket.

,,Ahogy egyre közeledtünk a meccshez, egyre jobban lehetett érezni a társaságon, hogy mindenki egyre jobban koncentrál, összpontosít. Tökéletesen felkészültünk a Svájc elleni mérkőzésre, nincs okunk az aggodalomra. Az elmúlt három évben két csapatban játszottam, de mindenhol megkaptam a lehetőséget, úgyhogy sikerült felépíteni magamat, ezzel jött a válogatottban is az egyre több játékperc. Ahogyan az előző meccsen is látszott, egyre jobban ki tudtam nyílni, remélem, ezt folytatni tudom az EB-n is.”

Loic Nego, a magyar válogatott jobbszélsője: ,Jó csapatunk van, hosszú ideje együtt vagyunk, hozzá vagyunk szokva az ilyen meccsekhez, mint ami holnap sorra kerül. Készen állunk, mindenki teljesen a meccsre összpontosít, tudjuk, mennyire fontos az első találkozó, amikor ilyen nagy tornákról van szó, mint az Eb.,Svájc egy nagyon kemény csapat, láttuk a legutóbbi tornán és az utóbbi években is, mindig képesek jó eredményt elérni az Eb-ken, de elsősorban arra koncentrálunk, hogy nekünk mit kell tennünk holnap. Svájc nagyon sok tehetséges játékossal rendelkezik, Xhakát kiemelném a Leverkusenből, de nekünk is megvannak az erősségeink. Megpróbáljuk megnyerni a mérkőzést.”

fotó: Getty Images

A 33 éves játékos szeretne egy nagyon szép eredményt elérni a kontinenstornán a magyar válogatottal.

,,Ha őszinte vagyok, nem gondoltam volna arra, hogy magyar válogatott legyek, de az élet Magyarországra sorolt és sosem bántam meg ezt a választást. Minden nap megköszönöm a magyar embereknek azt a szeretetet, amit kapok tőlük. Az EB-t illetően nincsen határ, azért vagyunk itt, hogy a végsőkig harcoljunk. A csoportból továbbjutás a minimális célkitűzés, de szerintem ez minden csapat célja, amely kijutott az EB-re.”


A magyar válogatott keretéből egyedüliként a sajtótájékoztatón is megjelent Loic Nego fog hiányozni, méghozzás sérülés miatt, de ott lesz a keretben Callum Styles és Balogh Botond, akik Negohoz hasonlóan külön edzettek az elmúlt napokban.

A Magyarország – Svájc Európa-Bajnoki csoportmérkőzés ma délután 15:00-kor kezdődik Kölnben. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.