Elutazott Horvátországba a magyar U21-es válogatott, amely szombaton 17 órától Varasdon a csoportelső horvátok ellen folytatja Európa-bajnoki selejtezősorozatát. Németh Antal együttese előtt három mérkőzés áll, a keretből azonban sérülés miatt kiesett Somogyi Ádám.

A magyar csapat csütörtök délelőtt még Telkiben edzett, majd a gyakorlást követően elindult Varasdra. Az U21-es válogatottra másfél hét alatt három Eb-selejtező vár: Horvátország után Litvániát fogadja Budapesten, majd Törökországban zárja a sorozatot.
Az eredetileg 24 fős keret szerdán 23 főre csökkent, miután a Kispest–Honvéd középpályása, Somogyi Ádám sérülés miatt elhagyta az edzőtábort.
A szombati ellenfél vezeti a H csoportot. Horvátország 13 ponttal áll az élen, Törökország 11, Ukrajna 8, Magyarország 3, Litvánia pedig 2 pontot szerzett. A horvát és a magyar válogatottnak még három-három, a másik három csapatnak két-két találkozója van hátra.
A kilenc selejtezőcsoport győztese és a legjobb második helyezett közvetlenül kijut a 2027-es, Szerbia és Albánia közös rendezésében sorra kerülő U21-es Európa-bajnokságra. A további nyolc csoportmásodik rájátszásban küzdhet meg a fennmaradó négy helyért.
Átrok Zalán szerint nehéz mérkőzések várnak a magyar csapatra, de a játékosok szeretnének minél jobb eredménnyel zárni.
– Mindent megteszünk azért, hogy sikerrel vegyük ezeket a találkozókat, de tudjuk, hogy nehéz feladat áll előttünk. A csoportelső horvát és a második helyen álló török válogatott is erős csapat, jó bajnokságokban szerepelnek a játékosaik – fogalmazott a Zulte-Waregem támadója.
Átrok a Litvánia elleni hazai mérkőzésről is beszélt.
– Őket sem becsülhetjük le, de hazai pályán mindenképpen győzni szeretnénk. Jól sikerült a szezonkezdet az új csapatomban, büszke vagyok erre, szeretném ezt a jó formát a válogatottban is megmutatni és jó teljesítménnyel segíteni a csapatot.
Az U21-es válogatott hátralévő Eb-selejtezői
2026. szeptember 26., szombat, 17:00
HORVÁTORSZÁG–MAGYARORSZÁG – Varasd
2026. október 1., csütörtök, 19:00
MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA – Új Hidegkuti Nándor Stadion
2026. október 6., kedd, 19:00
TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG – Isztambul, magyar idő szerint
A Horvátország–Magyarország mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A magyar U21-es válogatott kerete
Kapusok: Engedi Márk (Vasas FC), Kocsis Botond (Kolorcity Kazincbarcika SC), Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia FC)
Védők: Dragoner Áron (Nafta Lendava), Kovács Patrik (MTK), Lapu Andor (Paksi FC), Selyem Bálint (ETO FC), Umathum Ádám (ETO FC), Urblík Norbert (ETO FC), Vitályos Viktor (Sparta Praha)
Középpályások: Horváth Kevin (Paksi FC), Manner Balázs (Nyíregyháza Spartacus FC), Okeke Michael (Puskás Akadémia FC), Patai Dávid (DVSC), Szamosi Ádám (Kispest–Honvéd FC), Tuboly Máté (DAC)
Támadók: Átrok Zalán (Zulte-Waregem), Dénes Vilmos (DVSC), Gruber Zsombor (Raal La Louviére), Klausz Milán (MTK Budapest), Kovács Bendegúz (AZ Alkmaar), Pető Milán (Paksi FC)
Az U21-es válogatott számára tehát a lehető legnehezebb ellenféllel kezdődik a selejtezősorozat hajrája: szombaton a 13 pontos csoportelső Horvátország otthonában kell helytállnia Németh Antal csapatának.
Forrás/fotó: https://valogatott.mlsz.hu/
Szólj hozzá elsőként!