Generációváltás kezdődik a magyar U21-es labdarúgó-válogatottnál. Németh Antal szövetségi edző a novemberi összetartásra már a 2006-os és 2007-es születésű játékosokat hívta meg, akik a következő időszakban alkothatják a nemzeti együttes gerincét. A magyar fiatalok november 16-án Ciprus ellen lépnek pályára Budapesten.

Az Európa-bajnoki selejtezők lezárultával a 2004-es és 2005-ös korosztály számára véget ért az U21-es időszak, így a szakmai stáb megkezdheti a következő válogatott kialakítását.
Németh Antal szerint a novemberi edzőtábor legfontosabb feladata, hogy a játékosok megismerjék a szakmai elképzeléseket, és kialakuljanak az új csapat alapjai.
– Rendkívül fontos a mostani tábor, hogy személyesen is megismerjük egymást a játékosokkal, tudják, hogy milyen felfogást szeretnénk a pályára vinni, milyen szemlélettel dolgozunk – nyilatkozta a szövetségi edző az MLSZ honlapjának.
A keret összeállításánál elsősorban azok kaptak lehetőséget, akik rendszeresen szerepelnek klubcsapataikban. A szakmai stáb emellett a külföldön futballozó fiatalokat is szeretné felmérni, hogy minél nagyobb verseny alakuljon ki a válogatott helyekért.
Az új együttes építését segíti, hogy több 2006-os születésű játékos már a szeptemberi és októberi összetartáson, illetve az Eb-selejtezőkön is szerepelt.
Két mérkőzés szerepel a novemberi programban
Az U21-es válogatott november 9-én kezdi meg az év utolsó összetartását.
A magyar fiatalok november 13-án zárt kapus gyakorló mérkőzést játszanak a Vasas FC ellen, majd november 16-án Ciprust fogadják az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
A válogatott programja:
- November 13.: Magyar U21–Vasas FC (zárt kapus gyakorló mérkőzés)
- November 16., 19:00: Magyarország U21–Ciprus U21 (felkészülési mérkőzés, Új Hidegkuti Nándor Stadion)
Az U21-es válogatott kerete
Kapusok:
Engedi Márk (Vasas FC), Kocsis Botond (Kolorcity Kazincbarcika SC), Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia FC).
Védők:
Kugyela Zalán (Torino), Lakatos Csongor (FTC), Mikolay Timóteus (MTK), Pál Barna (Puskás Akadémia FC), Selyem Bálint (ETO FC), Szakos Bence (Aris Limassol), Umathum Ádám (ETO FC), Vitályos Viktor (Sparta Praha).
Középpályások:
Kern Martin (Puskás Akadémia FC), Madarász Ádám (FTC), Németh Hunor (Köbenhavn), Patai Dávid (DVSC), Szamosi Ádám (Kispest–Honvéd FC), Szép Márton (ETO FC).
Támadók:
Bagi Ádám (FTC), Egri Imre (DVSC), Győrfi Milán (Paksi FC), Kovács Bendegúz (AZ Alkmaar), Kovács Patrik (Vasas FC), Vidnyánszky Mátyás (NK Nafta).
Szövetségi edző: Németh Antal.
Forrás: MLSZ
Szólj hozzá elsőként!