Felkészülési mérkőzés: MTK – Borussia Dortmund U23 0-6 – Horváth Dávid nyilatkozatával frissítve

Horváth Dávid: – Az összecsapást nem lehet egyben értékelni, hiszen a 3×45 perces játékidő – ami még a korábbi szakvezetés szempontjai szerint lett lekötve és szerződve, és amin a megállapodás szerint a szándékunk ellenére változtatni már nem lehetett – speciális értékelési módot kíván. A felkészülési tervünkbe ebben a fázisban az ilyen mennyiségű játékperc nem illeszkedik, sem a terhelés, sem a csapatjáték kialakítás szempontjából, ezért kell elkülöníteni az egyes játékrészeket. Az első 70 percben, amíg nagyobb változtatások nem voltak a csapatunkban, addig jól teljesítettünk, egy kifejezetten erős ellenféllel szemben, akik jövő héten már bajnoki mérkőzést játszanak. Ahogy telt az idő, úgy vettük át az irányítást és veszélyesen futballoztunk. A németek magas letámadása és nagy nyomása ellenére képesek voltunk hosszabb, minőségi labdabirtoklásra is. Góllal ugyan nem, de helyzetekkel párosult mindez. Majd a nagy változtatások után, ami a sérülések elkerülése miatt szükséges volt, még rövid ideig meccsben voltunk, de az utolsó fél órában szétesett a játékunk. A 90. és a 135. perc között már egy teljesen más mérkőzés zajlott. Az akkor pályán lévő fiatal csapatnak még nincs akkora rutinja, hogy egy ilyen szituációt kezelni tudjon. A különbség azonban így is sok, de a racionális visszacsatoláshoz a körülményeket jócskán bele kell számítani.

3×45 perces edzőmeccset játszott az MTK a német harmadik ligában szereplő Dortmund U23-as csapatával. A 72. percig még 0-0 volt az állás.

MTK: Rácz – Varju, Szépe, Bobál, Nagy Zs. – Kata, Mezei, Stieber – Zuigeber, Zsóri, Kovács M.

Kispadon: Somodi, Csenterics, Miknyóczki, Kaka, Kocsis G., Poór, Asante, Horváth A., Merényi, Kapronczai, Kovácsréti, Palincsár, Molnár Á., Németh K. Barkóczi

Forrás: https://www.mtkbudapest.hu/