Az élmezőnybe igyekvő Paksi FC csapata fogadta a sereghajtó Kazincbarcikát szombaton délután a labdarúgó Fizz Liga NB1 28. fordulójában. A tolnaiak a válogatott szünetet megelőzően szakítottak meg egy hosszabb ideje tartó nyeretlenségi sorozatot, és szerettek volna maradni a győztes úton, míg a borsodiak otthon szenvedtek vereséget legutóbb, de ettől függetlenül a pontszerzés reményében utazhattak az atomvárosba.

fotó: Nemzeti Sport
A találkozó első lehetőséget a zöld mezes paksiak előtt adódott, a 2. percben egy vendég labdavesztés után Szendrei Ákos lőtt kapura, ám Juhász Bence nagyot hárított a rövid tartó lövésnél. Közel tíz perc múlva újra a hazaiak próbálkoztak, ezúttal Papp Kristóf passzát követően lőtt Szendrei, ám Juhásznak ez sem okozott komolyabb gondot.
A 14. percben már góllá érett a paksi fölény: Gyurkits Gergő 22 méteres lövését ugyan kiütötte a vendégek kapusa, ám pont az érkező Szendrei elé került a játékszer, aki köszönte szépen, és közelről a hálóba pofozta a labdát. (1-0)
💰 Legközelebb már akár meg is játszhatod az ilyen meccseket 👀
👉 Az ilyen találkozók után sokan nézik meg, mi lett volna a jó választás.
👉 A következő fordulóban már érdemes lehet időben lépni.
👉 TippmixPro bónusz: TMP5000
👉 +5000 Ft indulás
👉 👉 ITT tudsz regisztrálni 👈 👈
Legközelebb ezt akár meg is lehet játszani 👀
Nem sokkal később könnyen kétgólos lehetett volna Szendrei, ám a hosszú alsó sarokba tartó lövése végül elkerülte a kaput. A folytatásban is támadásban maradtak a házigazdák, előbb Silye Erik, majd Gyurkits Gergő távoli kísérlete kerülte el a kaput.
A 35. percben Balogh Balázs vállalkozott egy lövésre, amelyet bravúrral hárított Juhász, majd a rutinos középpályás ismételhetett, de ezúttal is a vendégek kapusa volt a végállomás. A szünetig már nem alakult ki újabb komoly lehetőség, így egygólos hazai vezetéssel ért véget az első félidő.

fotó: Paksi FC
A második félidőre egy valamivel bátrabb Kazincbarcika futott ki a gyepre, és bár a vendégcsapat felvállalta a nyíltabb futballt, ez a számottevő helyzetekben nem mutatkozott meg, ellenben a hazaiak továbbra is lendületben maradtak, az 58. percben például Bévárdi Zsombor kísérlete tévesztett alig célt.
A 60. percben az első komolyabb lehetőségéből kis híján egyenlített a Kazincbarcika, ekkor Pukhtieiev 25 méteres lövését Gyetván Márk tornászta ki a léc alól. Öt perccel később megbosszulta magát a kihagyott helyzet: Papp ment el a balszélen, majd középre adott az érkező Szendreinek, aki Nagy Zsombor mellől kibújva lőtt a hálóba. A 23 esztendős támadónak ez volt a 6. gólja a bajnokságban. (2-0)
A borsodiakat nem fogta meg a második bekapott gól, sőt, a 80. percben összejött nekik a szépítés: egy remek kiugratás után Pukhtieiev került ziccerbe, végül a kapuból kijövő Gyetván lábai között gurított a hálóba. (2-1)
Nem sokáig volt egy közte, ugyanis két percre rá újra gólt szerzett a Paks: a csereként beállt Böde Dániel előbb lefordult Rasheedről a 16-oson belül, majd jobbal, hatalmas erővel, kíméletlenül a hosszú sarokba bombázott. (3-1)
A 89. percben újabb gólnak örülhetett a hazai publikum: Ádám Martin okosan lőtte át a labdát a hosszú sarkon üresen érkező Bödéhez, aki közelről már nem hibázott. A 39 esztendős csatár idei 8. bajnoki gólját szerezte. (4-1)
A hosszabbítás perceiben Ádámmal szemben szabálytalankodott Juhász kapus a 16-oson belül, amelyet elsőre annuláltak les miatt, ám némi VAR-vizsgálatot követően büntetőt végezhettek el a tolnaiak. A labda mögé a sértett állt oda a 94. percben, aki higgadtan a bal alsóba gurított, ezzel beállítva a végeredményt. (5-1)
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=OM5UutdpOf0
Fizz Liga NB1, 28. forduló
Paksi FC – Kolorcity Kazincbarcika SC 5-1 (1-0)
Paks, Fehérvári úti Stadion, 2410 néző
Vezette: Hanyecz Bence (Búzás Balázs, Szécsényi István)
Paks: Gyetván – Bévárdi (Ádám M., 62.), Szekszárdi, Vas, Szabó J., Silye (Zeke, 75.) – Papp K. (Vécsei, 85.), Balogh B., Gyurkits (Horváth K., 75.) – Tóth B. (Böde, 61.), Szendrei Á.
Vezetőedző: Bognár György
Kazincbarcika: Juhász B. – Nagy Zs., Rasheed, Rácz L. – Ferenczi, Meskhi, Szőke G. (Berecz, 46., Klausz M., 48.), Nyíri (Baranyai, 76.)- Kártik, Ikoba (Könyves, 73.), Schuszter (Pukhtieiev, 46.)
Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerzők: Szendrei Á. (14. perc, 65. perc), Böde (82. perc, 89. perc), Ádám M. (90+4. perc – 11-esből) illetve Pukhtieiev (80. perc)

fotó: Nemzeti Sport
A Paks ezzel a győzelemmel maradt ugyan az 5. helyen, de mindössze egy pont válassza el őket a 3. helytől, míg a Kazincbarcika továbbra is sereghajtó pozícióban van, és a lemaradásuk már 12 pont a bennmaradást érő 10. helytől. Innen már földöntúli csodának kell történnie, hogy a KBSC maradjon az élvonalban jövőre is.
Be the first to comment