Drámai hajrát és pontosztozkodást hozott a fővárosi rangadó – Újpest FC – MTK Budapest 2-2 (1-1)

Fővárosi rangadót rendeztek szombaton este a labdarúgó Fizz Liga NB1 28. fordulójában, ahol két alsóházi együttes mérte össze az erejét, nevezetesen a 8. helyen álló Újpest FC fogadta a 10. helyezett MTK Budapest csapatát.

fotó: Nemzeti Sport

Már az 1. percben jött a találkozó első lehetőség, méghozzá a fehér mezes vendégek részéről, ekkor egy lecsorgó labdát Plsek nyolc méterről a kapunak háttal állva fölé emelt. Nem sokkal később a túloldalon Gergényi Bence indítása Matko elé került, ám a kapujából jól kimozduló Hegyi Krisztián felszedte a labdát.

A 10. percben megszerezte a vezetést az Újpest: Krajcsovics Ábel előreívelése Kádár Tamásról Matko elé került, aki jobbal, három méterről az üres kapuba lőtt. A 26 esztendős szlovén támadónak ez volt a 14. bajnoki gólja az idei szezonban. (1-0)

Két percre újabb hazai lehetőség következett, Ljujic 23 méteres ballábas lövése jócskán kapu fölé szállt, majd Matko ugratta ki Brodicot a bal oldalon, akinek a centerezését Beriashvili az utolsó pillanatban rúgta ki a kapu torkából.

A félidő közepénél egy jobb oldali vendég szöglet után az előrehúzódó Kádár emelésébe a közelében helyezkedő Horváth Krisztofer ért bele kézzel, amiért némi VAR-ozást követően 11-est ítélt Zierkelbach Péter játékvezető. A labda mögé végül Molnár Ádin állt oda, aki a bal alsóba lőtt, pedig Banai Dávid érezte az irányt. A 21 éves szélső már a 9. bajnoki gólját jegyezte az idei szezon folyamán. (1-1)

💰 Legközelebb már akár meg is játszhatod az ilyen meccseket 👀

👉 Az ilyen találkozók után sokan nézik meg, mi lett volna a jó választás.

👉 A következő fordulóban már érdemes lehet időben lépni.

👉 TippmixPro bónusz: TMP5000
👉 +5000 Ft indulás

👉 👉 ITT tudsz regisztrálni 👈 👈

Legközelebb ezt akár meg is lehet játszani 👀

Néhány perccel később a másik oldalon Kovács Patrik ráncigálta meg a 16-oson belül Krajcsovics mezét, akin látszódott, hogy nagyon el akart esni, de ez végül nem ért büntetőt a hazaiak számára. A 30. percben Bodnár Gergő 28 méteres lökete alig fél méterrel került el a jobb alsó sarkot.

A 38. percben egy MTK lehetőség következett, ekkor Átrok Zalán 22 méteres, életerős, ám középre tartó próbálkozását ütötte ki Banai. Hat perccel később a másik oldalon Horváth Krisztofer bal oldali szögletét Brodic megcsúsztatta a rövid saroknál, majd az előrehúzódó Stronati a kapuval szemben, négy méterről fejelt tiszta helyzetben, de nem találta el a kaput, így 1-1-es döntetlennel ért véget az első játékrész.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidő eleje is izgalomban gazdag időszak volt, az 54. percben Jurina próbált kapura fordulni a 16-oson belül, de Fiola Attila kirúgta előle a labdát. Nyolc perccel később Horváth látványos cselével becsapta Armalast, majd a hosszú sarok mellé tekert.

A folytatásban is eléggé lüktetett a játék, voltak helyzetek itt is, ott is. A 65. percben Maier 11 méteres próbálkozását fogta Hegyi, majd egy perccel később Molnár Ádin elől szedte fel a labdát Banai az utolsó pillanatban. Ezután Ljujic megpattanó lövését tolta szöglete az MTK kapusa.

A 87. percben büntetőhöz jutott az Újpest, miután Kovács Patrik szabálytalankodott Ljujiccsal a 16-oson belül. Az ítéletet Horváth Krisztofer vállalta magára, aki higgadtan a kapu jobb oldalába gurított. A 24 éves középpályás már az 5. bajnoki gólját jegyezte ebben a szezonban. (2-1)

A 90. percben két nagy lehetőséget puskáztak el a kék-fehérek, Kovács Patrik távoli lövését oldalra ütötte Banai, majd Armalas 10 méteres, rövid felsőbe tartó ismétlését is bravúrral bokszolta ki az újpestiek kapusa.

Ekkor úgy tűnt, hogy a házigazda lila-fehérek megnyerik az összecsapást, ám a 95. percben jött a dráma, hiszen kiegyenlített az MTK: egy jobb oldali szöglet után Armalas lőtte középre a labdát, a csereként beszállt Jurek Gábor pedig egy csel után hat méterről, Gergényi lábai alatt lőtt a jobb alsó sarokba. (2-2)

Ezután nem sokkal a játékvezető véget vetett az Újpest – MTK összecsapásnak, amely végül 2-2-s döntetlennel zárult.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=PcKbORPf2Wk


Fizz Liga NB1, 28. forduló

Újpest FC – MTK Budapest 2-2 (1-1)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5131 néző

Vezette: Zierkelbach Péter (Garai Péter, Rózsa Dávid)

Újpest: Banai – Bodnár G., Fiola, Stronati, Gergényi – Matko (Sarkadi K., 90.), Ljujic, Fenyő N. (Ademi, 72.), Horváth K. – Brodic (Maier, 55.), Krajcsovics (Gradisar, 55.)
Vezetőedző: Szélesi Zoltán

MTK: Hegyi K. – Armalas, Beriashvili, Kádár, Kovács P. – Kata, Zejlkovic – Molnár Á. (Jurek, 81.), Plsek (Kerezsi, 70.), Átrok (Németh H., 70.) – Jurina (Polievka, 64.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Gólszerzők: Matko (10. perc), Horváth K. (87. perc – 11-esből), illetve Molnár Á. (23. perc – 11-esből), Jurek (90+5. perc)


A döntetlennek köszönhetően egyik csapat helye sem változott a bajnoki táblázaton, az Újpest maradt a 8. helyen, míg az MTK továbbra is a 10. helyet foglalja el a tabellán.

Be the first to comment

Leave a Reply