Hazai pályán folytatta jó sorozatát a ZTE – Zalaegerszegi TE – Kisvárda FC 2-0 (0-0)

A válogatott szünetet követően szombat délután Zalaegerszegi TE – Kisvárda Master Good FC mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó Fizz Liga NB1 küzdelmei, méghozzá a 28. fordulóval. A zalaiak még harcban vannak a dobogóért, így pontokra volt szükségük míg a szabolcsiak szerették volna stabilizálni a helyüket a középmezőnyben.

fotó: Kisvárda FC

A meccs első lehetősége a piros mezes vendégek előtt adódott, a 7. percben Bíró Bence cselezte be magát a 16-oson belülre, majd Mesanovichoz passzolt, aki 12 méterről csúnyán a kapu mellé lőtt. Három perccel később Várkonyi Bence blokkolt egy kísérletet, majd a kipattanót Melnyik lőtte kapura mintegy 20 méterről, de a labda a jobb alsó sarok mellett elhagyta a pályát.

A 13. percben Skribek Alen emelt Popovics kezébe egy szabadrúgást, majd egy remek kényszerítőzést követő egyéni alakítás után 20 méterről a kapu fölé lőtt.

💰 Legközelebb már akár meg is játszhatod az ilyen meccseket 👀

👉 Az ilyen találkozók után sokan nézik meg, mi lett volna a jó választás.

👉 A következő fordulóban már érdemes lehet időben lépni.

👉 TippmixPro bónusz: TMP5000
👉 +5000 Ft indulás

👉 👉 ITT tudsz regisztrálni 👈 👈

Legközelebb ezt akár meg is lehet játszani 👀

A 25. percben Nagy Krisztián balról ívelt be egy szögletet, amelyre a rövid saroknál az előrehúzódó Radmanovac érkezett, ám öt méterről csak a kapu mellé tudott csúsztatni. Hét percre rá Nagy Krisztián szöglete után a kivágott labdát Melnyik emelte vissza a kapu előterébe, majd Mesanovic lefejelt labdáját Oláh Bálint készítette le Radmanovacnak, aki 14 méterről csúnyán a kapu fölé tüzelt.

Az első játékrész utolsó percében Matanovic végezhetett el egy szabadrúgást veszélyes pozícióból, ám a szélső próbálkozása elkerülte a kaput, így gól nélküli döntetlennel mehettek szünetre a csapatok.

fotó: Nemzeti Sport

A második játékrész elején – némileg váratlanul – előnybe került a Zalaegerszeg: a 48. percben egy hazapasszolt labdát Popovics hosszan vett át, amelyre Maxsuell csapott le, majd Joao Victorhoz továbbított, aki tíz méterről higgadtan a bal alsó sarokba lőtt. (1-0)

Az 54. percben egy szép támadást vezettek a hazaiak, Skribek robogott el a bal oldalon, majd visszagurított Maxsuellhez, aki 16 méterről, tiszta helyzetből próbálkozhatott, ám a brazil szélső nem találta el a labdát.

A 61. minutumban megduplázta az előnyét a ZTE: Skribek játszott össze Joao Victorral, aki 14 méterről a jobb kapufát találta telibe, majd a kipattanóra érkezett Aiden Harangi, aki közelről a hálóba fejelt. (2-0)

Nem sok idő elteltével Szendrei Norbert került helyzetbe Joao Victor kiugratása után, ám kiszorított szögből nem tudta bevenni Popovics kapuját, ugyanis a fiatal kapus hárított. A folytatásban jobbára mezőnyjáték jellemezte a feleket.

A hajrában szépíthetett volna a Kisvárda, de Szabó Szilárd egy jobb oldali beadást követően lőtt a kapu mellé, méghozzá éles szögből, míg a túloldalon Tchicamboud lezárhatta volna a mérkőzést, ám kihagyta a helyzetét, majd Teixeira lőtt a kapu mellé. Az eredmény már nem változott a hátralévő időben, így a Zalaegerszeg 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Kisvárdát.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=_FsA83Zamd0


Fizz Liga NB1, 28. forduló

Zalaegerszegi TE – Kisvárda Master Good FC 2-0 (0-0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 3328 néző

Vezette: Rúsz Márton (Horváth Zoltán, Szalai Dániel)

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Csonka A., Akpe Victory, Várkonyi, Calderón – Kiss B. (Tchicamboud, 84.), Harangi (Elosú, 71.), Szendrei N., Skribek (Teixeira, 84.) – Joao Victor (Daniel Lima, 71.), Maxsuell (Alfonso, 72.)
Vezetőedző: Nuno Campos

Kisvárda: Popovics – Nagy K. (Cipetic, 66.), Radmanovac, Oláh B., Chlumecky – Melnyik, Popoola (Pintér F., 66., Molnár G., 73.) – Matanovic, Mbock, Mesanovic (Szabó Sz., 66.) – Bíró B. (Novothny, 84.)
Vezetőedző: Révész Attila

Gólszerzők: Joao Victor (48. perc), Harangi (61. perc)

fotó: Nemzeti Sport


A Zalaegerszeg ennek a sikernek köszönhetően pillanatnyilag fellépett a tabellán a 3. helyre, amelyet vasárnap estig biztosan őrizni fognak, míg a Kisvárda maradt továbbra is a 6. helyen a táblázaton.

Be the first to comment

Leave a Reply