Az ETO 12 év után nyert idegenben európai kupamérkőzést – FC Atert Bissen – ETO FC 2-6 (1-3)

Mindössze egy héttel a Víkingur Reykjavík elleni BL-búcsút követően ismét pályára lépett a magyar bajnok ETO FC csapata a nemzetközi kupaporondon, ám ezúttal a Konferencia-Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén, ahol a luxemburgi bajnok Atert Bissen vendégei voltak Vitális Milánék. A győri együttes nem csak a győzelem és az előnyszerzés céljából lépett pályára a benelux államban, hanem hogy feledtessék a szurkolóikkal az elmúlt két hét gyenge produkcióit.

fotó: ETO FC

A sárga mezes hazaiak előtt adódott a találkozó első nagy lehetősége, a 4. percben egy balról érkező beadást követően Ferber megelőzte a kezdőcsapatba kerülő Umathum Ádámot, majd egy pattanás után, hét méterről lőtt, de Petrás nagy bravúrral mentett szögletre. Öt perccel később Ferber próbálkozott egy átlövéssel, de a győri kapusnak ez már nem okozott gondot. A luxemburgi együttes több alkalommal is feltűnően higgadtan és kulturáltan hozta ki a labdát kapuja elől, de többségében átengedte a területeket az ETO-nak, amelynek hamar meglett az eredménye: a 12. percben Vladoiu jobb oldali beadására Bumba érkezett remek ütemben, és kapásból a kapuba lőtt. (0-1)

A 20. percben egy óriási hibát kihasználva egyenlített az Atert Bissen: Tóth Rajmund a saját 16-osán belül eladta a labdát, a szemfüles és addig is veszélyesen futballozó Ferber pedig azonnal büntetett, védhetetlenül bombázott a léc alá. (1-1)

Öt perccel később ismét a győrieknél volt az előny: Vitális Milán bal oldali szabadrúgása érintés nélkül csapódott a kapu bal oldalába, ezzel becsapva Dupire kapust. A győriek csapatkapitánya ott folytatta, ahol a Víkingur ellen abbahagyta. (1-2)

A 28. percben egy remek kiugratást követően Stefulj nagy helyzetben lőtt a bal kapufa mellé, majd egy minutummal később Bumba 18 méteres próbálkozását bravúrral tolta ki Dupire. A 32. percben Schön Szabolcs 18 méterről próbálkozott egy lövéssel, de sajnos nem találta el a kaput.

A félidő hajrájában Abi 15 méterről próbálta a bal sarokba tekerni a labdát, de a labda végül elkerülte a kaput. Ami nem ment be az egyik oldalon, az a másik oldalon összejött: a 44. percben ismét Vladoiu adott be jobbról, majd a 16-oson belül jól érkező Njie remekül levált örzőjéről és higgadtan gurított a luxemburgi kapuba, beállítva ezzel a félidei eredményt. (1-3)

fotó: ETO FC

A második játékrész elején ott folytatták a győriek, ahol az első félidőben abbahagyták, előbb Njie játszotta meg Schönt, aki pedig Bumbához továbbított, de a lapos lövésre nagy bravúrral ért le Dupire, majd ezután jött a következő ETO gól: a 47. percben Njie a rövid alsó sarkot vette célba, amely nem tűnt annyira veszélyesnek Dupire kapus szempontjából, de a luxemburgi kapus elég csúnyán bevédte a gambiai támadó próbálkozását. (1-4)

A negyedik találat után azonban valamiért visszavett a magyar csapat, amit az Atert Bissen igyekezett kihasználni. A hazaiak több veszélyes helyzetet is kialakítottak, előbb Abi 15 méteres lövését védte Petrás, majd Ferber próbálkozását hárította a győri kapus. Az 53. percben Ferber a rövid alsót vette célba, de végül az oldalhálót találta telibe. A másik kapunál Gavric került ziccerbe, de jócskán a kapu fölé lőtt.

Ezután két hazai lehetőség következett, előbb Crame átlövése volt veszélytelen a kapura, majd Ferbert nem támadták meg, aki 16-ról lőtt a kapu fölé. A 75. percben siker koronázta a luxemburgiak próbálkozását: Lucas Correia remek ütempasszal ugratta ki Abit, aki Petrás mellett/fölött higgadtan a bal sarokba emelte a labdát. (2-4)

Egy minutummal később könnyen visszajöhetett volna a meccsbe a házigazda Atert Bissen, Abi középre tartó próbálkozását azonban Petrás védte. A 83. percben újra háromgólos lett a különbség a két együttes között: a csereként beállt Djukanovic a 16-oson belül kiosztott egy esernyőcselt, majd ezután egyből ballal, a bal sarokba lőtt. A 22 esztendős, 9x-es montenegrói válogatott támadó tehát góllal debütált az ETO-ban. (2-5)

A hajrában előbb Fernandes lövése csattant a kapufán, majd egy jobbról érkező szabadrúgást követően Ferber maradt üresen és fejelt a kapu mellé, valamint Stefulj próbálkozását védte Dupire. A hosszabbítás perceiben összejött a hatodik győri gól is: egy magas letámadás után Stefulj szerezte meg a labdát az ETO, majd középre passzolt, a szintén csereként beállt Bánáti Kevin pedig az üres kapuba gurított. (2-6)

Több lehetőséget már nem hozott a mérkőzés, a magyar bajnok ETO végül fél tucat rúgott gólig jutott Luxemburgban és 6-2-re legyőzte az Atert Bissen csapattát, így a győriek négygólos előnyből várhatják a párharc második felvonását. Összességében az ETO teljesen megérdemelten nyert ilyen különbséggel is a jóval gyengébb ellenfele ellen.


UEFA Konferencia-Liga selejtező 2. forduló, első mérkőzés

FC Atert Bissen (luxemburgi) – ETO FC 2-6 (1-3)

Luxemburg, Stade de Luxembourg

Vezette: Iwan Arwel Griffith (Ceri Louis Williams, Harry Hendricks) – walesiek

Atert Bissen: Dupire – A. Correia, Veiga, Mannone, Luriz, Zegdane – Crame (L. Correia, 70., Rodrigues da Cruz, 80.), Eddarraj (Cabral, 90.), Pimentel, Abi (Fernandes, 80.) – Ferber
Vezetőedző: Pedro García

ETO: Petrás – Vladoiu (Bíró B., 56.), Umathum, Krpic, Stefulj – Vitális M., Tóth R. (Mass, 77.) – Schön, Gavric (Szép M., 66.), Bumba (Bánáti, 56.) – Njie (Djukanovic, 56.)
Vezetőedző: Efraín Juárez

Gólszerzők: Ferber (20. perc), Abi (75. perc) illetve Bumba (12. perc), Vitális M. (25. perc), Njie (44. perc, 47. perc), Djukanovic (83. perc), Bánáti (90+1. perc)


Az ETO tehát négygólos előnyből várhatja a párharc második mérkőzését, de a védekezésben muszáj lesz javulniuk a Rába-partiaknak, hiszen a két bekapott gól a védekezés minősége alapján hízelgő lehet. A visszavágót jövő hét csütörtökön rendezik meg a győri ETO Parkban.

Az ETO FC továbbjutása esetén az északmacedón Vardar Skopje és a lett Riga FC párharcának győztesével találkozik majd a Konferencia-Liga selejtezőjének 3. körben.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.