Egy hajrában esett góllal búcsúzott az ETO a nemzetközi porondtól – ETO FC – Riga FC 1-1 (1-0)

Csütörtökön este lépett pályára a magyar bajnok ETO FC csapata a Konferencia-Liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján, ahol a lett Riga FC-t látták vendégül. Mint ismert, a párharc első, lettországi mérkőzésén a Riga gárdája egy öngólnak köszönhetően 1-0-s győzelmet aratott a Skonto Stadionban, így a győri együttesnek minimális hátrányból kellett volna kiharcolniuk a továbbjutást.

fotó: MTI

A fehér mezes győriek már a mérkőzés elején fölénybe kerültek, a 6. percben jött is az első lehetőség, amikor is Gavric fejesét a gólvonalról mentett a lett védelem. Néhány perccel később Bumba próbálkozott egy sarkazós mozdulattal, ám nem volt veszélyes a kísérlete.

Az ETO továbbra is többet birtokolta a labdát, ám az első félidő felére kiegyenlítetté vált a játék, sőt, a 24. percben a Riga előtt is adódott nagy lehetőség, amikor is Selyem Bálint hibáját kihasználva Auani lövését Krpicnek kellett a gólvonalról tisztáznia, ezzel megmentve egy góltól a csapatát.

A 28. percben büntetőhöz jutott a házigazda győri gárda, miután Djukanovicot elütötte a beívelésre rossz ütemben kimozduló Orols, a finn játékvezető pedig habozás nélkül a tizenegyespontra mutatott. A VAR-szobában is helyben hagyták az ítéletet, majd Gavric higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt, ezzel kiegyenlítve a párharc állását. (1-0)

A 36. percben Stefulj beívelése után Njie fejelt, ám Orols könnyedén hárított. Három minutummal később jött egy kisebb lett helyzet, Siqueira középre tartó lövését magabiztosan fogta Petrás.

A 40. percben Wassom passza után Reginaldo maradt teljesen üresen, majd a kifutó Petrás felett átemelte a labdát, ám centikkel a kapu fölé ment a próbálkozása. Egy percre Wassom egy átlövéssel vette célba a bal alsót, ám győri kapus egy nagy vetődéssel hárított.

A játékrész végén Selyem lekészítése után Gavric 18 méterről, laposan lőtt, ám a labda centikel suhant el a jobb kapufa mellett, így egygólos győri vezetéssel ért véget az első félidő, amelynek köszönhetően összesítésben döntetlenre állt a párosítás.

fotó: Nemzeti Sport

A fordulás után a győriek elsősorban az előnyük megőrzésére törekedtek, a Riga pedig egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a támadásokra. A 49. percben jött egy kisebb ETO helyzet, egy balról belőtt labdára Njie startolt rá, ám a gambiai támadó elől sikerült mentenie Orols kapusnak.

Az 53. percben Auani próbálkozott, ám a lövése Krpicről levágódva került Petrás kezébe. Egy percre rá Siquera tekerése kevéssel kerülte el a győri kaput. Ezután egyre jobban beszorult a saját kapuja elé az ETO, gyakorlatilag folyamatosan jöttek a lett lehetőségek.

Az 58. percben Siqueira nagyon kellemetlen, pattogós lövését nem tudta megfogni Petrás, majd négy perc múlva Auani szerzett labdát és a rövid felső sarkot vette célba, amelyet hazaiak kapusa tolt szögletre. A 71. percben egy jobb oldali vendég szöglet után Paulo Eduardo szinte helyből lőtt kapura, de a labda a kapufáról pattant kifelé.

A 82. minutumban könnyedén megduplázhatta volna ez előnyét a győri csapat, amikor is Bumba előtt adódott óriási lehetőség, ám a román játékos a kapu torkából a kapu fölé lőtt. Hat perccel később jött a hidegzuhany, hiszen egyenlített a Riga: Salazar balról érkező centerezése még nem volt jó az első embernek, ám a hosszú oldalon érkező Caio Ferreirát megtalálta a labda, aki senkitől sem zavartatva, közelről a hálóba lőtt. (1-1)

A hátralévő időben a lettek remekül tartogatták a labdát, míg a Rába-partiak számára nagy nehézséget jelentett a játékszer megszerzése és a támadások vezetése. Az eredmény már nem változott, 1-1 lett a vége az ETO Parkban, ezzel a Riga FC továbbjutott, míg az ETO búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól. Összeségében a második félidő alapján teljesen megérdemelten egyenlített és jutott a lett fővárosi együttes.

fotó: Nemzeti Sport


UEFA Konferencia-Liga selejtező
3. forduló, visszavágó

ETO FC – Riga FC (lett) 1-1 (1-0)

Győr, ETO Park, 4242 néző

Vezette: Oliver Reitala (Jukka Honkanen, Olli Jantunen) – finnek

ETO: Petrás – Décsy (Umathum, 84.), Urblík N., Krpic – Selyem, Gavric (Schön, 64.; Huszár M., 74.), Szép M., Stefulj – Bumba – Njie, Djukanovic
Vezetőedző: Efraín Juárez

Riga: Orols – Jurkovskis, Musah, Paulo Eduardo, Salazar – Wassom, Ankrah – Diop (Oulad, 64.), Iago Siqueira, Auani (Caio Ferreira, 84.) – Reginaldo Ramires (Badamosi, 71.)
Vezetőedző: Adrián Gula

Gólszerzők: Gavric (28. perc – 11-esből) illetve Caio Ferreira (88. perc)

Továbbjutott: a Riga FC, 2-1-s összesítéssel


Az ETO tehát kiesett a Konferencia-Ligából is, amely az eddigi három párharcot nézve talán nem is meglepő, hiszen a hat mérkőzés közül csak egyszer sikerült meggyőző teljesítményt nyújtania a győrieknek, még Luxemburgban az Atert Bissen vendégeként. Ezzel eldőlt, hogy idén sem lesz egynél több klubcsapatunk valamelyik európai kupasorozat főtábláján.

A Riga FC majd lengyel Lech Poznan vagy a feröeri KÍ Klaksvík Európa-Liga-selejtező párharc vesztesével csaphat össze a következő körben, ahol már a főtáblára kerülés lesz a tét. 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.