
Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.
2026.07.25. (szombat) 16:00 óra
SZEGEDI VSE – VASAS FC II.
A szegedi összecsapással nyit a Dél-Keleti csoport idei szezonja. A Szeged az előző szezonban stabil középcsapat volt, de míg a szezon első felében a középmezőny elején állt, felért egy kisebb szépséghibával, hogy szezon végére kiszorult az első tízből. Ebben a szezonban nyilván valami előrelépésben reménykednek. A fővárosi piros-kékek viszont a közvetlen élmezőny mögött végeztek, ami nem rossz eredmény, de az azt megelőző szezonhoz képest visszaesés volt. Talán valami hasonló várható az idén is tőlük. Az előző szezonban itt kikaptak a fővárosiak, és az előkészületi mérkőzésekből az szűrhető le, hogy idegenben még nem nagyon megy. Ettől függetlenül nem esélytelenek a pontszerzésre.
Tipp: 1-1
2026.07.25. (szombat) 17:30 óra
III. KER. TVE – CSEPEL SC
Fővárosi rangadó rögtön az első fordulóban. Mindkét csapatnál jelentős játékosmozgás volt a nyáron. Azt még nem lehet megítélni, hogy az érkezőkkel jobban járnak-e, mint a távozókkal. A felkészülési mérkőzéseken egyik csapat sem remekelt, de ez még betudható a csapatépítéseknek. Az előző szezonban előkelő helyen végzett mindkét gárda, és itt Óbudán döntetleneztek. Erre most is megvan az esély.
Tipp: 1-1
GYULAI TERMÁL FC – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC
Mióta pár éve feljutott a harmadosztályba a gyulai klub, azóta meghatározó tagja lett a mezőnynek. Ezt bizonyítja, hogy egymás után két évben is a dobogón végeztek. Jelentős játékosmozgás volt a nyáron a viharsarkiaknál, többek között Cigándról és Békéscsabáról igazoltak új játékosokat, de távozók is akadtak. A felkészülési mérkőzések vegyes képet mutatnak, hiszen hazai pályán kaptak ki a Tiszafüredtől. Ugyanakkor az előző szezonban fölényesen nyerte ezt az összecsapást a hazai gárda. A csongrádiak a szürke középcsapatok táborát erősítették az elmúlt szezonban, igazából semmi látványosat nem produkáltak, de a kiesés sem veszélyeztette őket. A felkészülési mérkőzésekből nehéz kiindulni, hiszen amíg Békéscsabán nyerni tudtak, Jánoshalmán kikaptak…
Tipp: 2-0
SZOLNOKI MÁV FC – SÁNDORFALVI SKE
Újonc rangadó. A sikeres osztályozókat követően a harmadosztályban egymással randevúzik először a két újonc. Mindkét gárda magabiztosan nyerte a maga kis megyei bajnokságát. Nem sok felkészülési mérkőzésről tudunk egyik oldalon sem, amiről igen, az arról árulkodik, hogy kemény menet lesz mindkét csapatnak a harmadosztály. Nehéz megítélni még az erőviszonyokat, az elmúlt időszak eredményei döntetlen körüli végkimenetelt jósolnak…
Tipp: 1-1
2026.07.26. (vasárnap) 11:00 óra
ÚJPEST FC II. – BKV ELŐRE
Egy újabb fővárosi derbi. Az észak-nyugati csoportból átigazoló újpestiek és a bennmaradásért igencsak megszenvedő közlekedésiek között. A lilák is hajszálra ott végeztek a maguk csoportjában, ahol a sárga-kékek itt, azaz a tizenkettedik helyen. Érdekesség, hogy a felkészülés során mindkét gárda legyőzte a budaörsieket, de nagyobb bravúr, hogy az Újpest az Iváncsával is elbánt. Vajon ki tud-e törni valamelyik gárda ebben a szezonban az alsóházi szürkeségből, vagy marad az, ami eddig? Harc a bennmaradásért?
Tipp: 1-0
KISPEST-HONVÉD FC II. – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Az előző szezonban stabil középcsapatnak számító Honvéd fogadja az NB II.-ből kipottyant Békéscsabát. Némileg biztató képet mutat a Honvéd felkészülési mérkőzéseken mutatott teljesítménye. A Békéscsaba nyilván szeretne visszajutni a másodosztályba, de ez a történet sok sebtől vérzik. Hozzánk sok távozóról jutott el hír, míg érkezőkről alig… ezt mutatják a felkészülési mérkőzések eredményei is, hiszen a DEAC és a Hódmezővásárhely is győzni tudott Békéscsabán, ráadásul úgy, hogy bizony sok gólt kapott a lila-fehér gárda. Jómagam is kíváncsian várom, mire lesznek képesek. A Honvéd otthonában mindenesetre nem ígérkezik könnyűnek a pontszerzés.
Tipp: 2-1
2026.07.26. (vasárnap) 17:30 óra
ESMTK – MONOR SE
Rögtön egy szuperrangadó az elején. Már az első fordulóban találkozik az előző évad két legerősebb csapata. Óriási játékosmozgás volt Pesterzsébeten, az, hogy ebből hogy jönnek ki, még a jövő zenéje. Mindenesetre a felkészülés igen biztató képet mutat a piros-fehéreknél. A Monor a bajnoki címvédő, ám egy vesztes osztályozó után veselkedik neki újra a harmadosztálynak. Kérdés, ilyenkor mennyire tudnak újra motivációt találni, de nyilván ezt a kérdést a szakemberek meg tudják oldani. Innen inkább távozókról hallani, és Hulicsár elvesztése nem éppen egy kedvező dolog a monoriak számára. A felkészülési találkozók nem a legjobban sikerültek. Az előző szezonban gól nélküli döntetlent hozott ez a rangadó, reméljük, most a gólok sem maradnak majd el…
Tipp: 2-1
METON-FC DABAS SE – SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA II.
Két olyan csapat, amelyeknek a legfárasztóbb a nevüket leírni… A Dabas tavaly jól kezdte a szezont, aztán hosszú időre visszazuhant a tabella kellemetlenebbik részébe, de a végére sikerült az előkelő hetedik helyre feljönni. A szegedi tarcsi nehézkesen tudta csak elérni célját, de végül sikerült bennmaradni az NB III.-ban. Meglehetősen sokan távoztak a dabasi csapattól, míg főleg fiatalokkal erősítettek. A Dabas volt a legaktívabb csapat a felkészülés során, a legtöbb mérkőzést ők játszották, ezeken a kezdeti nehézségek után a végén le tudták győzni a Majost is. Szegedről sajnos nem sok hír jutott el hozzánk, annyit tudok, hogy a felkészülés során a Dorogtól kikaptak hazai pályán. Az elmúlt szezonban itt simán győzött a Dabas. Most ismételne a hazai gárda…
Tipp: 3-1
Be the first to comment