
Valamivel több mint egy évvel ezelőtt kereste meg szerkesztőségünk Korolovszky Györgyöt, UEFA Pro Licences végzettségű edzőt, hogy egy interjú keretein belül beszéljen egy kicsit a magyar labdarúgásról. Az 51 esztendős szakember akkoriban még a Kolorcity Kazincbarcika SC felső szekció vezetője volt, és mesélt egy kicsit az életéről, a magyar labdarúgó válogatottról, valamint a fiatalok helyzetéről. Az interjú elég nagy sikert aratott az olvasóink körében, számtalan pozitív visszajelzés érkezett felénk és Gyuri felé is.
Nem tudni, hogy ennek hatására, de tavaly májusban meghívást kaptunk Kazincbarcikára, ahol korábbi interjúalanyunk egy nagyon alapos és komoly szakmai előadást tartott a körzet edzőinek, amelyben komoly elméleti és gyakorlati példákkal próbálta elmagyarázni a saját filozófiáját.
Azóta nagyot fordult vele a világ, hiszen tavaly nyáron visszatért korábbi klubjához, a Kisvárda Master Good FC-hez, ahol jelenleg vezető játékosmegfigyelőként dolgozik az utánpótlásban.

fotó: Kolorcity Kazincbarcika SC
A napokban ismételten felkerestük Korolovszky Györgyöt, aki ezúttal is egy hosszú interjú keretein belül mesélt a 2024-es évről, a régi-új klubjáról, emellett beszámolt a szakmai körútjairól, valamint téma volt még a magyar válogatott is.
Visszatérés Kisvárdára
-Nagy sikert aratott a legutóbb készült interjúnk az olvasóink körében. Te ebből mit tapasztaltál?
,,Köszöntöm az oldal olvasóit és követőit! Külön megtiszteltetés számomra, hogy ismét megkerestetek. Nagyon jó lett a legutóbb készült interjú, amely pozitív visszajelzéseket adott nekem. Tetszett a stilisztika és a szóhasználat is, valamint a labdarúgáson belül érdekes témákat érintettünk. Visszatérve a kérdésre, a megjelenést követően többen gratuláltak személyesen, telefonon, de érkezett néhány üzenet is, valamint a Hunfoci Facebook oldalán is számos pozitív kommentet írtak számomra ismeretlen emberek is. Azóta néhányan érdeklődtek, hogy lesz-e folytatása a történetnek, amelyre mindig bizonytalan volt a válaszom, de nagyon örülök, hogy újra sikerült összehozni egy ilyen beszélgetést.”
-Egy kis időre eltűntél a köztudatból, de az emberek nagyon örültek annak, hogy újra hallottak felőled valamit. Mit lehet tudni erről az időszakról?
,,Valóban elvonultam a nyilvánosság elől, hiszen két évig Kazincbarcikán dolgoztam, mint felső szekció vezető és utánpótlás edző. Gyakorlatilag az interjút leszámítva nem sokat lehetett hallani rólam, aminek kimondottan örülök. Megtiszteltetésnek érzem, hogy hat évnyi kisvárdái élet után újra visszatértem az elit akadémiához. Nagyon pozitív volt az az időszak, sok jó szakembert ismertem meg, Szentes Lázár vezetésével meglehetősen hatékony szakmai kohézió alakult ki az edzők között. A klub játékosmegfigyelői területnek lettem vezetője. Összesen hatan vagyunk ebben a csapatban és járjuk a megyét, keressük a tehetségeket, hogy partnerklubokkal való együttműködés alatt, labdarúgói életpálya modellt tudjunk biztosítani a serdülő és ifjúsági gyerekek számára.”
-Eddig leginkább utánpótlás edzőként dolgoztál, de most játékosmegfigyelőként tevékenykedsz. Mekkora váltás ez a számodra?
,,Azért nem tartom ezt váltásnak, mivel Kisvárdán és Kazincbarcikán is voltam szekció vezető. Amikor először voltam Kisvárdán, akkor a szekció vezetői pozíciómban nem gyakoroltam az edzői szakmát, ellenben Kazincbarcikán egyszerre tudtam vinni a szekciót, valamint az U19-es csapatot. Ez egy új helyzet, mivel a partvonalon kívül, szakmai szemmel figyeljük a futballistákat. Nekünk kell felismerni a tehetséget, és idővel a partnerklubokkal való együttműködésünknek köszönhetően, lehetőséget adunk a tehetséges gyerekek kibontakoztatására az elit akadémián. Szeretek hinni a saját szememnek, bár mindig vannak ajánlások az edzők részéről, hogy egyes gyerekek milyen ügyesek és tehetségesek, de jobban szeretem, ha erről személyesen is meggyőződőm.”
Említetted, hogy rendszeresen járjátok a megyét és a kutatjátok a tehetségeket. Lényegében próbáljátok bővíteni a Kisvárda eddig sem kicsiny merítési lehetőséget?
,,Természetesen, ez a stratégiai célkitűzése klubnak, továbbá szeretnénk lehetőséget adni a hátrányos helyzetben lévő településeken pallérozódó gyerekeknek, akik a térség adta sajátosságok miatt, esetleg nem tudnak tovább lépni. Amióta visszatértem Kisvárdára, azóta elkezdtem tárgyalni néhány kisebb klubbal, akik közül eddig mindenki nyitott volt a megállapodásra, hiszen ők is részei akarnak lenni ennek a hatalmas projektnek. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem minden klubnak, akik készségesen, szívéjesen beleállnak ebbe a misszióba! Számomra szinte felfoghatatlan az a sikeresség, amit eddig produkálunk. Általában ezen klubok azt szeretnék, hogy egy játékost tovább tudjanak áramoltatni egy magasabban jegyzett csapatba, ne törjön meg valahol az illetőnek pályafutása. Ezek a klubok és szakemberek azt szeretnék, ha egyszer majd NB1-es vagy akár magyar válogatott futballisták lennének ezekből a gyerekekből, hogy aztán elmondhassák magukról, ez a fiú nálunk kezdte a pályafutását. Hisszük azt, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egy kimeríthetetlen lehetőség a tehetségeket tekintve, mivel egy meglehetősen nagy megyéről beszélünk, ahol különböző szinteken lévő kluboknak is vannak komoly utánpótlás bázisai. Ott van például az NB3-as Sényő, valamint Vásárosnamény vagy Levelek, ahol hatalmas potenciál vár kiaknázására. A másik, hogy nem feltétlenül szeretnénk külföldről igazolni, hanem kifejezetten szabolcsi gyerekeknek adnánk lehetőséget az akadémián, hogy aztán a kiemelt bajnokságokban szerepelhessenek, onnan akár eljussanak az NB3-as tartalékcsapatig, majd a jelenleg még NB2-es felnőtt keretig. A harmadosztály egy megerősítő bajnokság az ifjú labdarúgók számára, amely arra jó, hogy szokják a felnőtt futballt és a közeget, valamint a különféle külső és belső nyomást. Az arra alkalmas gyerekek, akik mentálisan, fizikálisan, képességileg, készségileg, szellemileg is megfelelőek, azok akár 20-21 évesen bemutatkozhatnak az első csapatban. Hisszük azt, hogy Kisvárdán két éven belül újra egy nagyon erős bázis lesz, ahol a magyar ajkú, valamint a megyei kötődésű gyerekeknek a száma erősen meghatározó lesz.”

fotó: Blikk
-Ha már Kisvárda és felnőtt futball, egyértelműen az NB1-be való visszajutás a klub célja?
,,Révész Attila ambícióit ismerve gyanítom, hogy mindenképpen a bajnokság megnyerése és a feljutás kiharcolása a célja. Jelenleg nagyon jól szerepel a Várda, ráadásul a feljutáshoz közeli helyet foglalnak el az NB2-es tabellán. Nagyon messze van még a bajnokság vége, de szerintem a jelenlegi keret predesztinált arra, hogy a szezon végén visszajusson az NB1-be. Nem lesz egyszerű dolog, mivel eléggé sűrű a mezőny, valamint vannak komoly konkurensek is, de a klubnál mindenki bízik abban, hogy Kisvárda visszajut az élvonalba.”
Szakmai körutak
–Az Elite A Youth és UEFA Pro Licenc megszerzéséhez elengedhetetlen volt, hogy egy általad választott külföldi klubnál látogatást tegyél. Mit kell tudni ezekről a szakmai körutakról?
,,Amikor 2013-ban végeztem az Elite A Youth képzést, akkor már választanom kellett egy külföldi csapatot, ahová ki kellett utaznom és megfigyelni az adott klubot, amely az Anderlecht volt. Az edzőképzéstől kaptam egy 14 pontból álló kritériumot, ahol globálisan, azaz szakmailag és gazdaságilag, tehát minden területet érintve fel kellett építeni a klubot. Ezekhez információt kértem a klubtól, amiket később angolul és magyarul kellett bemutatnom. Akkoriban öt napot töltöttem el az Anderlechtnél, amely számomra felejthetetlen élmény volt, hiszen olyan kedvesség, szívélyesség fogadott Belgiumban, amit mai napig nehéz szavakkal leírni. Egy évvel később a Pro Licencen kijutottam a ciprusi első osztályban szereplő APOEL Nicosiához, akik elég komoly múlttal rendelkeznek, ráadásul rendre képviseltetik a ciprusi futballt az európai kupaporondon. Nicosiában négy napot töltöttem el, ahol az Anderlechthez hasonlóan információkat kellett kérnem a klubtól, majd ezekről is egy prezentációt készítettem. Hálistennek mindkét helyről minőségi információkat sikerült szereznem, amelyekből jó előadásokat tudtam tartani.”
-Ha jól tudom, akkor nem csak ennél a két klubnál jártál. Milyen külföldi csapatokat látogattál még meg?
,,Jól tudod, nem csak az Anderlechtnél és az APOEL-nél voltam kint, hanem meglátogattam még a belga Standard Lieget, a két spanyol gigászt, tehát a Real Madridot és az FC Barcelonát, valamint a német Hertha BSC-nél is voltam. Úgy gondolom, számtalan helyre jutottam el az évek során, amikre nagyon büszke vagyok. Sok szakmai és klubvezetési információt kaptam, amelyeket a jövőben tudtam kamatoztatni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ez egy nem mindennapi lehetőség, hogy ilyen komoly kluboknak a működését megfigyelhettem pár napra. Ezek közül kettő klub látogatás kötelező volt, ami Belgiumban és Cipruson volt, míg a többi helyre szövetségi edzőként, valamint utánpótlás edzőként jutottam ki. Most meglepő lehet, de számomra a legnagyobb élmény az RSC Anderlecht és a Standard Liege meglátogatása volt. Ezeket a szakmai körutakat Szepesi László hozta össze nekem, akit már három éve sajnálatos módon elvesztettünk. Úgy tekintettem rá, mint a második apámra. Ő Belgium élt korábban, és a kapcsolatait bevetve tett nekem egy olyan szívességet, mint szövetségi edző kollégám, hogy általa juthattam el az Anderlechthez és a Standardhoz.”
-Ha ezen klubok közül választani kell egyet, mely volt számodra a legnagyobb élmény és miért?
,,Nehéz erre válaszolni, de ha csak egyet kell ezek közül választani, akkor az RSC Anderlechtet mondanám. Mint már említettem, hogy a Pro Licenc elvégzéséhez fel kellett építenem egy klubnak az életét, meghatározó szegmenseit. Több emberrel találkoztam, betekintést nyerhettem a kulisszák mögé, edzéseket figyelhettem meg a felnőtt csapatnak és az utánpótlásnak egyaránt, hosszú beszélgetéseim voltak a klub vezetőivel és edzőivel, de találkozhattam Juhász Rolanddal, aki igazi legendának számít ott, vele is tartalmasat beszélgettem. Az információnak köszönhetően sikerült egy tiszta képet kapnom az Anderlechtről. Egy belga óriásról beszélünk, komoly tradíciókkal, akik évről évre a bajnoki címért versenyeznek, szinte mindig ott vannak valamelyik európai sorozat főtábláján, valamint rendre saját nevelésű játékosokat tudnak értékesíteni nagy összegért, amelyet nagyon jól forgatnak vissza.”
-Ha választhatnál, hogy ismét egy szakmai körúton vegyél részt, akkor mely országokba utaznál el szívesen?
,,Egyértelműen Portugália, mert a portugál futball az elmúlt hat-nyolc évben elég komoly eredményeket ért el válogatott szinten, hiszen megnyerte az Európa-Bajnokságot, valamint Nemzetek Ligája-győztes lett. A klubcsapatok nem szerepelnek eget rengetően jól a nemzetközi kupaporondon, maximum nyolcaddöntőig, negyeddöntőig jutnak, de olyan futballistákat nevelnek ki, akik meghatározó személyiségei lehetnek nem csak a portugál, hanem a világ labdarúgásának is. A mostani generációban ott van Bruno Fernandes vagy Bernardo Silva, de már látszódik az új fiúk is. A portugál utánpótlásképzés nagyon magas szinten van, és szívem szerint oda mennék ki. Nagy a valószínűsége, hogy ez megfog történni, méghozzá a Bragahoz tennék látogatást, valamint a Porto/Benfica/Sporting hármas valamelyikéhez. Szeretném a saját szememmel látni, hogy mire fektetnek nagyobb hangsúlyt, hogy ilyen arányban termelik ki a tehetséges labdarúgókat. Ha választani lehetne még, akkor elmennék egyszer Argentínába és Uruguayba is, hiszen a nagyon vonzó a futballjuk, az utánpótlásuk elég magas szintű és az ottani képzésből is számtalan játékos kerül ki a nagy világba. Ha megnézzük, akkor Argentína az aktuális világbajnok, valamint ők Dél-Amerika legjobb válogatottja, de az utánpótlás-válogatottjai is rendre komoly elismeréseket szereznek a nagy nemzetközi versenyeken. Az argentin és a portugál labdarúgás nagyhatalomnak számít, hiszen elárasztják Európát világklasszis labdarúgókkal. Argentína területileg nem, de lakosság számban meghatározónak számít Dél-Amerikába, míg Portugália sem területileg, sem lakosságszámban nem kiemelkedő Európában, ennek ellenére mindkét ország özönvíz szerűen ontja a világklasszis futballistákat az elit klubokba. Minden futballal rokonságba lévő sportban kiemelkedő eredményeket érnek el és oda is ömlesztik a tehetségeket. Nyilván, nem beszélhetünk Messi és Ronaldo szintű futballistákról, de ezek a labdarúgók meghatározói lesznek a következő évtizedeknek.”

fotó: IMAGO
Magyar csapatok a nemzetközi kupaporondon
-Beszéljünk a magyar klubcsapatok nemzetközi szerepléséről is, hiszen a legutóbbi nyáron négy csapatunk is elindult három különféle sorozatban, de a Ferencváros személyében csak egy csapatunk jutott el a főtábláig. Bizakodásra adhat okot, hogy három klub is eljutott a rájátszásig?
,,Hatalmas tettnek érzem, hogy az elmúlt években olyan magyar kisvárosok, mint Paks vagy akár Kisvárda is már letette a névjegyét Európában. Az most nem számít, hogy egy bizonyos ponton nem tudtak továbbjutni, de már jelezték a kontinens felé, hogy bizony megérkeztek a magyar klubcsapatok is. Ezeket az egyesületeket már megismerték, tudják már azt is, hogy hol helyezkednek el Magyarországon belül. Nem kell azonnal európai főtáblára jutnia ezeknek a csapatoknak, mivel ez nem elvárás tőlük. Akinek nagyon mennie kell a nemzetközi kupaporondon, az a Ferencváros, mivel tőlük elvárják a klub vezetői, szurkolói és a magyar nép is, hogy ott legyenek valamelyik sorozatban és jól szerepeljenek, mivel ez fő célkitűzésnek számít. A zöld-fehérek messze kiemelkednek a honi mezőnyben, mind költségvetésben, mind játékoskeretben, infrastruktúrában stb. Nagy dolognak tartom, hogy jelen pillanatban a Ferencváros továbbjutó helyen áll egy borzasztóan erős Európa-Liga mezőnyben, ahol olyan komoly csapatokat előz meg, mint a Porto, a Nice vagy a Besiktas. Jó meccseket játszottak az Anderlechttel és a Tottenhammel, de sikerült két vállra fektetniük a Nicet, a Dinamo Kijevet és a Malmöt, amely komoly skalpnak számít Európában. Nagyon büszke vagyok a Ferencvárosra, mivel hatalmas tettet hajtottak végre az elmúlt hónapokban, ráadásul elég komoly esélyük van a továbbjutásra, bár nehéz lesz az utolsó két mérkőzésük a Frankfurt és az Alkmaar ellen. Az szabad szemmel is látható, hogy a Fradi már megérkezett az európai klubfutballba, számottevő csapatnak számítanak és nem becsülik le őket, mint néhány évvel korábban. Egyértelműen bizakodásra adhat okot az elmúlt évek szereplése, de legalább már annyit elért a magyar futball, hogy egyes hazai klubok felkerültek az európai térképre.”

fotó: fotoapalyaszelerol.com
-Szerinted mi kell ahhoz, hogy több magyar klub is szerepelhessen a nemzetközi főtáblákon?
,,A magyar összlakosságnak legalább 3 vagy 5%-nak igazolt labdarúgónak kell lennie, tehát ez a szám durván 300.000 – 500.000 embert jelent. Jelenleg kb. 100.000 – 200.000 igazolt játékos van Magyarországon és ezekbe beleszámítanak a női futballisták is. Véleményem szerint ameddig nem tudjuk ezt a százalékarányt elérni, addig nem tudunk meghatározó tényezők lenni az európai versenyeken.”
Magyar válogatott
-Beszéljünk a magyar válogatottról, amely tavaly nyáron szerepelt az EB-n. Miként értékeled a kontinenstornán nyújtott teljesítményét a nemzeti csapatnak?
,,Sok embernél elvárás volt, hogy a magyar válogatott jusson tovább ebből a kemény csoportból. Én erre azt mondtam előzetesen, ha már egy győzelmünk lesz a csoportküzdelmek során, akkor nekünk ez az EB már megérte. Ambivalens érzésem volt, mivel a svájci futball ennyivel jobb a magyarnál. A svájciak közül többen is topligában edződnek, míg a magyar keretben többen az NB1-ből érkeznek. A németekről ne is beszéljünk, hiszen hazai pályán játszottak, ráadásul egy brutálisan erős kerettel érkeztek a tornára, amelyek között csupa-csupa klasszis labdarúgó volt, mint egy Musiala, Wirtz, Havertz stb. A skót futball valahol megegyezik a magyarral, inkább válogatott szinten, mivel a klubfutballjuk valamivel előrébb tartanak. Németországban volt lehetőség egy ki-ki mérkőzésre a skót válogatott ellen, amelynek a végén Csoboth Kevin góljával nyerni tudtunk. Jó érzés volt abban a pillanatban magyarnak lenni! Véleményem szerint nem vallottunk szégyent, de el kell ismerni, hogy ennyivel jobb a német és a svájci válogatott.”

fotó: Getty Images
Ősszel a Nemzetek Ligája A-divíziójában Németország és Hollandia mögött a 3. helyen végeztünk a C-csoportban, így osztályozót kell játszanunk a bennmaradásért, ahol B-divízióból érkező Törökország lesz az ellenfelünk. Milyen párharcra számítasz?
,,A török futballt nagyon erősnek tartom, akik az európai középmezőny elején helyezkednek el, tele vannak jó játékosokkal. Komoly klubjaik vannak, mint a Galatasaray, Fenerbahce, Besiktas vagy a Trabzonspor. Amely ország 3-4 csapatot képes felsorakoztatni a nemzetközi kupaporondon évről évre, az igazán büszke lehet a labdarúgására. Azt gondolom, hogy a török és a magyar válogatott egy szinten van. A két ország nemzeti csapata mindig kiélezett, szoros és izgalmas összecsapásokat játszik egymással, független attól, hogy milyen klubokban futballoznak a játékosok. Ha megnézzük, akkor mindkét válogatottnál vannak olyan játékosok, akik kiemelkednek a keretből. A törököknél ott van Arda Güler, Hakan Calhanoglu és Kenan Yildiz, míg nálunk van egy Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos, Willi Orbán vagy akár Sallai Roland, aki jelenleg a török Galatasarayt erősíti, neki már csak emiatt is érdekes lehet ez a csata. Idegenben kezdjük a párharcot, ahol nagy kérdés lesz, hogy a magyar játékosok mennyire fogják tudni elviselni azt a fajta nyomást, amelyet a helyszínen lévő 50.000 – 60.000 török szurkoló fog rájuk hárítani. Ismerjük a török drukkerek mentalitását, fanatikusan szurkolnak a klubcsapataiknak, hát akkor a válogatottról ne is beszéljünk. Biztosan most is pokoli hangulatot fognak teremteni a stadionban, amelyet muszáj lesz elviselnie a magyar játékosoknak, ha szeretnének jó eredményt elérni a párharc során. Nem feltétlenül baj, ha nem sikerül bennmaradni a Nemzetek Ligája A-divíziójában, de a két mérkőzésen legyen egy győzelmünk és akkor már elégedett leszek. Nagyon várom már az összecsapást, de 50-50%-ot adok a két válogatottnak.”
-Nem olyan régen megtörtént a VB-selejtező sorsolás is, ahol Portugália vagy Dánia, Írország és Örményország lesznek az ellenfelek. Ebben a csoportban mi lehet a célja a magyar válogatottnak?
,,Akár Portugáliát, akár Dániát kapjuk meg a VB-selejtezős csoportunkban, én úgy gondolom, hogy ők előrébb tartanak, nem nagyon fogjuk tudni megnehezíteni a dolgukat, bár Dánia ellen még lehetne esélyünk, akár a csoportelsőségre is, míg Portugáliáról korábban szót ejtettem, klasszisokkal jobb válogatott, ellenük a pontszerzés is bravúros eredmény lenne. Nagy valószínűséggel az írekkel leszünk harcban, akiket elég jól ismerünk a közelmúltból, több barátságos meccsen találkoztunk velük. Tőlük négy pontot kell szereznünk, hogy elérjük a pótselejtezőt érő 2. helyet. Örményország futballja sokat fejlődött az elmúlt években, de ellenük nem kérdés, oda-vissza le kell győznünk őket, ha valóban vannak VB-álmaink. Személy szerint én elvárom a magyar válogatottól, hogy a csoport 2. helyén végezzen és pótselejtezőt vívhasson a világbajnokságért. Óriási tett lenne, ha sikerülne 40 évet követően ott lenni a világ legnagyobb futballünnepén.”
Magánélet
-A végén beszéljünk egy kicsit a magánéletedről! Ha jól tudom, akkor új projektekbe vágtál bele az elmúlt időszakban. Mit kell tudni ezekről a projektekről és mennyire bírod ezt a kettőséget?
,,Jelenleg Tordason, egy Fejér vármegyei kis településen, ikerházak építésében van érdekeltségem. Ez egy új dolog, amelybe belecsöppentem, de számomra nagyon tetszik, nagyon izgalmas és azt gondolom, hogy meglehetősen sikeres eddig. Tordasról azt kell tudni, hogy a Velencei-tótól 15 km-re található, amely egy nagyon szép kis ékszerdoboz. Ami a kettőséget illeti, azt nagyon jól bírom, mivel nem egyedül vagyok benne, egy társammal együtt csináljuk ezt az egészet. Ő foglalkozik a logisztikai dolgokkal, mivel Kisvárdáról ezt egyedül nem tudom megcsinálni. Nagyon szépen halad a projektem, jelenleg nyolc telekkel rendelkezem, amelyekből már hat ikerházat sikerült értékesítenem. Azt gondolom, hogy a tordasi lakópark egy-két éven belül megtelik teljesen, egy nagyon szép lakóövezetté fog válni, amelynek a teljes kiépítésében komoly szerepet vállaltam a cégemmel.”
-Vannak hosszú távú céljaid is az ingatlanokkal vagy ez csak ilyen kivételes alkalom?
,,Szeretnék továbbra is építkezni, mivel nagyon komoly perspektívát látok benne. Ez egy új kihívás, új élményekkel. Az sem kizárt, hogy ezt a projektet tovább folytatom Tordason, ha van még erre lehetőség. Vannak további területek azon a kis településen, ahol 3-4 évet szívesen maradnék, hogy tovább folytassam az építkezést. Amit még tudni kell rólam, 2021 óta vagyok az ingatlanpiacban, 2008-ban vettem egy lakást Gödön a nevelőanyámnak, egy ottani lakóparkban és már akkoriban érdekelt az ingatlanbefektetésnek ez a területe, az építés és a kivitelezés is egyaránt.”
–Van egy Korolovszky Gábor nevű edző, aki jelenleg az NB3 Dél-Nyugati csoportjában szereplő Ferencváros II.-őt irányítja, ráadásul a Pro Licenc hallgatója. Milyen rokoni kapcsolatban vagy vele?
,,Nekem ő a féltestvérem, mivel csak az apánk volt közös. A Pro Licences képzésre jár, úgy tudom. Amely még külön örömömre szolgál, hogy Erős Gábor, az NB2-ben szereplő Kolorcity Kazincbarcika vezetőedzője is a Pro Licences képzésre jár. Vele még Kisvárdán dolgoztam együtt és mai napig tartom vele a kapcsolatot, rengeteget beszélünk, szakmázunk is. Boldog vagyok, hogy egy kisvárdai barátom a képzésre jár és ha elvégzi, akkor hivatalosan is >>>> nagyon komoly edző válik belőle. <<<<”
-Zárásként, mit vársz a 2025-ös évtől, akár a magyar labdarúgástól, akár a magánélettől?
,,A magyar labdarúgástól azt várom, hogy a válogatottunk végezzen a 2. helyen a VB-selejtezős csoportjában, valamint nagyon tudnék örülni egy törökverésnek. Meg kell mutatnunk, hogy feljebb kerültünk egy polccal és egy török válogatottat idegenben és otthon is megtudunk verni. Továbbá azt várom, hogy a Ferencváros jusson tovább az Európa-Ligában. Nagyon nehéz két meccs vár még a Fradira az alapszakaszban, de óriási lenne a magyar futball számára, ha az FTC újra ott lenne az egyenes kieséses szakaszban. Magánélettől pedig azt várom, ha nem lesz rosszabb évem, mint a legutóbbi, akkor én már egy boldog ember leszek.”
Korolovszky Györgynek köszönjük szépen a beszélgetést! Szerkesztőségünk sok sikert kíván neki Kisvárdán, valamint a magánéletben is!