Egy lépésre a BL-playofftól a Fradi – beharangozó

Szombaton egy lépéssel közelebb léphet álmához a Fradi, a Vorskla Poltava áll már csak a magyarok és a BL-playoff között.

Szombaton 16:30-kor sorsdöntő mérkőzés kezdődik a Ferencváros számára, a magyar bajnok a BL-selejtező mini tornájának döntőjében lép pályára, az ellenfél pedig az ukran Vorskla Poltava lesz. A mérkőzést a III. kerületi TVE sporttelepén rendezik, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Aki nem tud kilátogatni a helyszínre, az az M4 Sporton követheti figyelemmel a találkozót.

A két együttes nem is játszhatott volna különbözőbb elődöntőket. A Poltava 12 órakor kezdett és 5-0-ra verte a Rigát, sima győzelem, ahol még a kulcsjátékosok közül is pihentethettek néhányat. Nem úgy a Fradi, amelynek többet kellett izzadnia a győzelemért a Flora Tallinn ellen. Bár a zöld-fehérek sokkal jobban futballoztak, mint ellenfelük és több helyzetük is volt, csupán 2-1-re tudtak nyerni és a meccs végéig izgulni kellett.

Ennek az összecsapásnak pedig következményei is lettek. Nagy Vanesszát szigorúan állította ki a játékvezető a 79. percben, így a Poltava ellen nem állhat Albert Flórián rendelkezésére. Na nem mintha Albert a padról irányíthatná majd csapatát, Nagy kiállítása után ugyanis reklamálásért őt is elküldték a pálya mellől, a Fradi tehát egyszerre vesztette el edzőjét és kezdő centerét. Kérdés így, hogy ki lesz az ék a magyaroknál, esetleg a szerdán visszatérő Alesia Garcia találja magát a kezdőben?

Az esélyekről nehéz okosat mondani, a két fél ugyanis még sosem találkozott egymással, az elődöntőkből és a felkészülési meccsekből pedig nem érdemes komoly következtetést levonni. Az biztos, hogy a Ferencváros nagy előnye a hazai pálya lehet, a szurkolók ugyanis attól függetlenül, hogy nem a Népligetben rendezték a meccseket, szép számmal kilátogattak Budára és ez csak jobb lehet a hétvégén.

A mérkőzés győztese a Bajnokok Ligája playoffjába jut. A playoffban egyik csapat sem lenne kiemelt, valószínű egy erősebb liga bajnokával találkozik majd az itteni győztes. A párharcok két meccsen dőlnek el és aki ezeket sikerrel veszi, a Bajnokok Ligája főtáblájára jut.

Kép forrása: fradi.hu