Nyeretlenek egymás ellen – a Simple Liga 3. fordulójának beharangozója

Nulla pontosak csatáját hozza a Simple Liga harmadik fordulója, ahol a Fradi BL-párharca miatt csak öt meccset rendeznek.

ETO FC Győr - Szekszárd (szeptember 7. 15:00)

A sok szorosnak tűnő párharc között ez a meccs tűnik a leginkább simának, ugyanis az eddig magabiztos, száz százalékos ETO az egy ponttal árválkodó Szekszárd ellen lép pályára. Az elmúlt évek összecsapásaiban egyértelmű mintázat figyelhető meg: a győriek kapott gól nélkül nyernek. Nem lenne meglepő, ha ez a sorozat folytatódna, a Szekszárd ugyanis eddig nem szerzett gólt, bár való igaz, kapni is csak egyet kaptak. A győrieknél továbbra is sok a sérült, azonban Vachter hiányában Kocsán Petra lépett elő, aki öt góllal vezeti a góllövőlistát, így pedig eddig gólgazdag Rába-parti meccseket láthattunk.

Tipp: 4-0

Budapest Honvéd - Astra HFC (szeptember 7. 16:00)

Három a magyar igazság, szokás mondani és biztos, hogy mindkét csapat szurkolói szeretnének hinni a szólás erejében. Sok közös van a két együttesben, az előző fordulóban például mindketten öt gólt kaptak és egy fővárosi csapat ellen szenvedtek csúnya vereséget. Igazi hatpontos mérkőzésnek ígérkezik a találkozó, jól látszik ugyanis, hogy a felek az erősebb csapatokkal nem tudják felvenni a versenyt, azonban a középmezőny reális cél lehet számukra.

Tipp: 2-1

Puskás Akadémia - St. Mihály (szeptember 7. 17:00)

A Puskás Akadémia száz százalékos mérlegének szeretne véget vetni a St. Mihály, a szegediek egy Pécs elleni pofonból szeretnének ezzel a bravúrral felállni. Nem lesz ugyanis könnyű dolga a szegedieknek, ha pontot akarnak rabolni, a tavalyi negyedik idén is jól áll ezen cél elérésében és a felcsútiak sokszor a szerencsét sem nélkülözik találkozóikon. Van azonban miért visszavágniuk a szegedieknek, az előző szezonban ugyanis kétszer is kikaptak a Puskástól.

Tipp: 2-1

PMFC - MTK (szeptember 7. 17:00)

Az első fordulós nyeretlenség után mindkét együttes javítani tudott a másodikban, az MTK a Honvédot ruházta meg, míg a Pécs feljutása óta szerezte meg első győzelmét. A keretek erőssége alapján nem kérdés, hogy az MTK számít esélíesnek, a tavalyi dobogós és a kupában döntős pestiek csapata eddig sem volt gyenge, de Vágó és Molnár komoly erősítést jelentett az együttesnek. A kaput ezúttal is az az Erős Evelin védi majd, akit az előző idény legjobb hálóőrének választottak.

Tipp: 0-2

Soroksár - DVTK (szeptember 7. 17:00)

Egy újabb nyeretlenek csatája. Azt azonban kijelenthetjük, a sorsolás szeszélye okozta a DVTK eddigi szereplését, míg a Soroksár nem kapott megoldhatatlan két ellenfelet az első két fordulóban. A diósgyőriek ugyanis a tavalyi második és negyedik ellen játszottak, míg a Soroksár játszott már a nehéz helyzetben lébő Viktóriával is az ETO-n kívül. Ezek a tények és a korábbi összecsapások is egy irányba mutatnak: a vendéggyőzelem irányába, hiszen az elmúlt öt egymás elleni mérkőzésből mindet a Diósgyőriek nyerték.