A magyar női futball egyik legnagyobb igazolását jelentették be a mai nap folyamán, Csiki Anna a WSL-be igazolt és azóta most először nyilatkozott.
Az átigazolás bejelentése mellé egy rövid interjú is jutott Csiki Annától, a Tottenham újdonsült játékosától, aki az első magyar női labdarúgó, aki az angol élvonalban szerepelhet.
"Amint meghallottam, hogy a Spurs érdeklődik irántam, nem kellett sokat gondolkodnom. Ez volt az álmom és nagyon örülök, hogy itt lehetek. Mindig is futballista akartam lenni. Nagyon szeretem, ha nálam van a labda. Azt mondanám, kifejezetten technikás játékos vagyok, általában a bal lábamat használom. Amint nálam van a labda, gólt akarok szerezni és asszisztokat akarok kiosztani."
"Imádtam Kakát nézni, mikor fiatal voltam, nagyon sok videót néztem a YouTube-on róla. Azt mondanám, mindig is olyan játékos akartam lenni, mint amilyen ő volt, talán ez egy kicsit sikerült is. Öt évesen, fiúkkal kezdtem el focizni. Hét éven keresztül játszottam velük és, hogy őszinte legyek, minden percet imádtam. Amikor meccsünk volt, az ellenfél mindig azt mondta, "Ebben a csapatban van egy lány, biztosan megverjük őket!". Én ezt motiválónak találtam és meg akartam nekik mutatni, hogy nincs igazuk. Szerencsére szinte minden meccs után ugyanaz történt, odajöttek, megrázták a kezemet és gratuláltak a győzelemhez."
"A Ferencvároshoz igazoltam és nyolc éven keresztül ott játszottam, megnyertük a ligát, a kupát, gyakorlatilag mindent. Ezután azonban azt éreztem, új kihívásra van szükségem és Svédországba igazoltam, ahol négy évet játszottam. Itt is megnyertük a bajnokságot, a kupát, sőt, a BL-ben is bemutatkozhattam. A Bajnokok Ligájában és a válogatottban játszani a legnagyobb dolog a futballban, ami plusz tudást nyújt a sportról. Remélem a tapasztalatommal tudom majd segíteni a csapatot."
"Mindig is az volt az álmom, hogy Angliában játsszak. Természetesen a döntést megkönnyítette, hogy sok éve ismerem Robertet [a Tottenham vezetőedzője - a szerk.]. A játék minden aspektudában fejlődni szeretnék és azt hiszem, ehhez Robert a megfelelő edző. Ismer engem, mint ember, mint játékos, tudja hogyan segítsen hozzá ahhoz, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani. Nagyon magabiztossá tesz, hogy ő itt van és ő lesz az edzőm."
"Szeretnék, mint ember is tanulni, ezért gondolom, hogy ez volt a megfeleő döntés, egy új klub, egy új kihívás, ahol újra kiléphetek a komfortzónámból. Remélem emellet jó barátokat is szerzek a Spursnél. Azt gondolom, más kultúrákból származó emberekkel együtt, közös célokért, álmokért küzdeni különleges érzés. Szeretek a barátaimmal időt tölteni. Szeretek moziba járni, sütni és olvasni, de számomra annyi elég, ha más emberekkel tölthetek időt. Szinte minden angol klubban van barátom, akik ellen nagyon izgatott vagyok, hogy játszhatok a szezon során. Nagyon várom már, hogy az első bajnokin magamra húzzam ezt a mezt, találkozzak a szurkolókkal és minden győzelmet együtt ünnepeljünk."