Győzött a Wolves tartalékcsapata ellen az ETO, de nincs megállás, tovább erősítenek a győriek

Szombaton az ETO Parkban fogadta a Győr NB2-es labdarúgócsapata a Wolverhampton Wanderers egyik utánpótlás csapatát. Bár az előzetes kiírás szerint az U23-as gárda volt az ellenfél, valójában ennél fiatalabb játékosok alkották az utazó angol keretet. Természetesen ez nem von le semmit a győriek érdemeiből, hiszen egy nagyon sima mérkőzésen 2:0 arányban győzedelmeskedtek a „farkasok” felett.

Kép: ETO FC

Tulajdonképpen az első perctől kezdve uralták a mérkőzést a hazaiak. A magas letámadás hamar meghozta a gyümölcsét. Egy védelmi hibát követően a szemfüles Lacza Alex megszerezte a vezetést az ETO-nak. 1-0! Ezt követően is inkább a győriek veszélyeztettek, csupán egyetlen vendég helyzet adódott, de a rutinos Pap Eduárd ekkor könnyedén védett. Az első játékrész utolsó pillanataiban megduplázta előnyét a zöld-fehér együttes. Egy szöglet után az ötös felé érkező játékszert Szépe János csúsztatta a hálóba. 2-0-val vonulhattak tehát pihenőre a csapatok. A második játékrészben visszavett mindkét együttes, még a sorcserék sem változtattak a játék képén, így 2 góllal legyőzte angol ellenfelét a nagy célokat szövögető ETO.


Felkészülési mérkőzés

ETO FC Győr – Wolverhampton II. 2-0 (2-0)

Győr, ETO Stadion.

ETO FC Győr: Pap (Ruisz 69’) – Kovács M. (Buna 69’), Szépe (Kiss M.b69’), Keresztes (Szujó 69’), Vera (Tamás K. 69’), Tóth R. (Tuboly 69’), Anton (Vingler 69’), Bumba (Skvarka 69’), Lacza (Csóka 69’), Huszár (Morínigo 69’), Hamed (Diarra 69’). Vezetőedző: Antonio Munoz.

Wolverhampton: Young – Kaleta, Richards, Rees, Hubner, Kandola, Birtnistle, Hesketm, E. McLeod, Harper, Lopes. Cserék: Osinarxka, Amos, Keto-Diyana, Bradbrey, C. McLeod, Plask, Ashnorth. Vezetőedző: James Collins.

Gólszerzők: Lacza (15’), Szépe (45’). 


Videó: ETO FC

Újabb igazolások

A napokban további két játékossal erősített a győri csapat, mindketten pályára léptek a Wolves ellen.

Mamady Diarra: A Cádiz csapatától érkezik a Rába-parti klubhoz a fiatal Mali u-válogatott szélső. A tavalyi évben a LaLiga-ban is játszott két alkalommal, de azért főleg a negyedosztályban szereplő B csapatnál számoltak vele.

Kovács Márk: Már néhány hete próbajátékon Győrben szerepel, de csak a napokban vált hivatalossá, hogy a következő szezont az ETO-ban tölti Kovács Márk. A 19 éves szélső védő Csíkszeredán játszott eddig, és bár most leigazolta a DAC, kölcsönben a győri csapatot erősíti majd 1 évig.

Frissítés (07.19): A csatárhiányban szenvedő ETO újabb légióst szerződtetett. A mai napon a FAC Wien csapatától Christopher Kröhn érkezett aki nem mellesleg gólt szerzett még előző csapata színeiben az ETO elleni felkészülési mérkőzésen. Többek között ez fogta meg a győri vezetést.