A szombati játéknapot a második helyen álló ETO FC és a hatodik helyen tanyázó Vasas FC közötti összecsapás zárta a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 12. fordulójában.

fotó: Nemzeti Sport
Már a 4. percben megszerezte a vezetést a piros-kék mezes angyalföldi gárda: Hidi M Sándor szerzett labdát, aki remekül robogott át a középpályán, majd Urblík Józsefhez passzolt, ő pedig 12 méterről a bal alsó sarokba helyezett, méghozzá úgy, hogy a labda unokatestvére, a győrieket erősítő Urblík Norbert lábai alatt jutott a kapuba. (0-1)
Viszonylag gyorsan jöhetett volna a Rába-partiak válasza, a 7. percben Stefulj szöglete után Urblík József kis híján a saját kapujába csúsztatta a labdát, de végül szöglet lett belőle. Egy minutummal később Stefulj centerezett élesen középre, amelybe Hidi M pont úgy tudott beleérni, hogy a becsúszó Marong ne tudja elérni a labdát. A 11. percben Marong lekészítése után Djukanovic 13 méterről lőtt a kapu fölé.
A folytatásban sorra jöttek a győri lehetőségek, előbb a 17. percben egy lecsorgó labdát Djukanovic 11 méterről rúgott kapura, de a középre érkező labdát Engedi Márk megfogta. Három minutummal később Kulenovic 22 méterről tüzelt, viszont a próbálkozása jócskán a kapu fölé ment, majd ezután Stefulj 13 méterről tekert a kapu mellé.
A 31. percben nagy lehetőség adódott a fővárosiak előtt, ekkor Koszta Márk remek indításával Molnár Csaba lépett ki ziccerben, aki kicsit hosszan tolta meg a labdát, de így is eltudta azt lőni, ám a kijövő Petrás viszonylag közel került hozzá, és kézzel hárítani tudott. Egy percre rá Urblík József 12 méterről helyezett a kapu mellé.
A 37. percben Kulenovic ugratta ki Marongot, aki kiszorított szögből az oldalhálóba lőtt, így egygólos angyalföldi előnnyel zárult az első játékrész.

fotó: Nemzeti Sport
A második játékrész is úgy indult, mint az első, méghozzá Vasas góllal: a 46. percben Urblík József kapott ajándékba egy labdát, aki köszönte szépen és 18-19 méterről a bal felső sarokba bombázott. Petrás egyszerűen tehetetlen volt ennél a lövésnél. A 30 esztendős középpályásnak ez volt az 5. gólja az idei bajnoki kiírásban. (0-2)
A 60. percben szépített az ETO: Bánáti Kevin harcolt egy nagyot a jobb szélen, majd szépen tekert középre, ahol Kulenovic fejese még lejött Hej Viktorról, de a labda éppen visszakerült a győriek támadójához, aki ezután már a léc alá bombázott. (1-2)
A 64. minutumban közel állt az egyenlítéshez házigazda, amikor is Huszár Marcell az ötös bal sarkáról célozta meg laposan a rövid sarkot, viszont a labda kijött Engediről, majd Stefulj nyolc méteres lövését is fogta a vendégek kapusa. Nyolc perccel később a túloldalon Radó András balról, éles szögből lőtte kapura a labdát, de Petrás jó reflexszel kiütötte a játékszert.
A 74. percben hatalmas lehetőséget puskáztak el a győriek, ekkor Bennette átívelése eljutott a bal oldalon üresen álló Huszárhoz, aki azonban öt méterről elhamarkodott döntést hozott és a kapu mellé lőtt. Egy percre rá Gavric távoli lövése nem okozott gondot Engedinek.
A 84. percben könnyedén lezárhatta volna a meccset a Vasas, amikor is három az egyben kontrázhatott fővárosi együttes, de Kovácsréti Márk passzából Radó hét méterről nem találta el a kaput. Három perc múlva a másik oldalon Stefulj beadását Kulenovic hét méterről mellé fejelte.
A rendes játékidő utolsó percében összejött az egyenlítés a győri csapat számára: Bennette jobb oldali beadását Kulenovic 10 méterről, egy parádés mozdulattal fejelte a kapu jobb sarkába. (2-2)
A hosszabbítás perceiben még egy lehetősége volt a vendégeknek arra, hogy megnyerje az összecsapást, amikor is Baráth Botond fejelhetett hat méterről, de Petrás fogta a labdát. Újabb találat már nem született, így 2-2-s döntetlennel ért véget az ETO és a Vasas közötti összecsapás. Az eredménynek köszönhetően a címvédő győriek átvették a vezetést a táblázaton, míg a fővárosiak visszacsúsztak a 6. helyre.
OTP Bank Liga NB1
12. forduló
ETO FC – Vasas FC 2-2 (0-1)
Győr, ETO Park, 4776 néző
Vezette: Berke Balázs (Bornemissza Norbert, Ring Kevin)
ETO: Petrás – Selyem (Huszár M., 57.), Urblík N., Krpic, Stefulj (Giger, 88.) – Bánáti, Ricardo (Agba, 57.), Gavric (Bumba, 88.), Djukanovic (Bennette, 62.) – Marong, Kulenovic
Vezetőedző: Efraín Juárez
Vasas: Engedi – Hej (Pávkovics, 69.), Baráth B., Csóka, Doktorics – Hidi M, Mezei Sz. (Cseke, 63.) – Kovácsréti, Urblík J., Molnár Cs. (Radó, 63.) – Koszta (Pálinkás, 80.)
Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerzők: Kulenovic (60. perc, 90. perc) illetve Urblík J. (4. perc, 46. perc)
Szólj hozzá elsőként!