Kilencgólos meccsen elért győzelemmel hangolt a Honvéd az év utolsó mérkőzésére

A női labdarúgó másodosztály keleti csoportjának rangadóján csapott össze hétvégén a forduló előtt még listavezető Honvéd gárdája, és az Eger SE. A kispestiek egy nagyon izgalmas mérkőzésen 5-4-re győztek, ezzel bezsebelték 9. győzelmüket is a szezonban. A hétvégén ugyanakkor az ellenlábas Újpest javított gólkülönbségén, így helycsere történt, és már a lila-fehérek vezetik a táblázatot. Természetesen ez nem sokat jelent, hiszen még 12 forduló hátravan a szezonból, így bőven lesz alkalma a Honvédnak visszaragadni a vezetést.

Kép: Honvéd FC

A naptári év utolsó fordulójára most hétvégén kerül sor, a Honvéd Hatvanba látogat, az Újpest a Lőrinci Kitartás SE csapatát fogadja.

Az Eger elleni találkozót a csapat vezetőedzője értékelte:

Martin Masaryk: „A futballt győzelemre játszák, mi pedig egy nagyon fontos mérkőzésen tudtunk nyerni. Nem játszottunk jól, sok hibával futballoztunk, de végsősoron csak a három pont érdekel minket. Szeretnék gratulálni a lányoknak, önfeláldozóan a Honvédért és egymásért küzdöttek, ebből a párharcból is látszik, hogy milyen erős csapatunk van. Vasárnap az utolsó forduló vár ránk 2023-ban. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de győzelemmel szeretnénk zárni az évet! ” (Honvéd FC)

(mlsz.hu)