Nagy Sándor veszi át a Sényő FC irányítását

Az NB3 Észak-Keleti csoportjában szereplő Sényő FC Selyem-Ber a hivatalos oldalán jelentette be, hogy az Imrő László és Fiumei Viktor edzőpáros helyét Nagy Sándor veszi át. Az 51 éves szakember azonnal munkába állt, és kedden délután már megtartotta első edzését a játékosoknak. Ami a korábbi edzőpárost illeti, ők maradnak Sényőn, mivel Nagy Sándor számít rájuk a szakmai stábjában. Fiumei Viktor pályaedzőként fog dolgozni, míg Imrő László kapusedzőként.

fotó: http://baon.hu

Nagy Sándor Székelyföldön született, és ott is kezdett el futballozni, majd 1990-ben igazolt Magyarországra. Labdarúgó pályafutása során megfordult az MTK, Diósgyőr, Nyíregyháza, és a Tatabánya színeiben, majd alacsonyabb szinten futballozott.

Edzői karrierje Nyíregyházán kezdődött. Eleinte utánpótlás edzőként dolgozott a nyírségi megyeszékhelyen, majd Budapestre került a REAC csapatához. Ott az utánpótlás mellett már a felnőtt csapatnál is dolgozhatott másodedzőként, majd nem sokkal később visszatért Nyíregyházára. A megalakuló akadémián dolgozhatott edzőként, illetve ő lett a Nyíregyháza Spartacus FC sportigazgatója.

2017. októberében visszatért Sepsiszentgyörgyre, amely akkor a román másodosztályban szerepelt. Nagy Sándor irányításával a csapat a 2. helyen végzett a bajnokságban, amely automatikus feljutást jelentett a román I. osztályba. Óriási ünneplés volt egész Székelyföldön!

fotók: http://szekelyhon.ro

A szakember kipróbálhatta magát a román élvonalban is, ahol egészen a 18. fordulóig ülhetett a csapat kispadján, ám a vezetőség mással képzelte el a jövőt, így visszatért Magyarországra.

Kisvárdán kapott állást ezután Nagy Sándor, ahol a második csapatot irányította a Megyei I. osztályban.

2020 nyarán szerződtette őt az NB3-ba akkor kieső Tiszakécskei LC, amelynek az volt a célja a szezon elején, hogy a csapat feljusson az NB2-be. Végül sikerült elérnie a kitűzött célt, hiszen 16 pontos előnnyel lett bajnok az NB3 Keleti-csoportjában a Tisza-parti gárda, és ezáltal feljutott a másodosztályba.

fotó: https://www.tiszakecskefoci.hu/

Az NB2-ben nem sok babér termett a szakember számára, hiszen 4 fordulót követően egy ponttal állt a csapat a bajnokságban, így távozni kényszerült Tiszakécskéről.

Nagy Sándor jól ismeri Sényőt, hiszen 2021. május 23-án már ellenfélként megfordult a Sényői Sporttelepen, akkor 3-2-es győzelmet aratott a Tiszakécske vezetőedzőjeként.

fotó: https://www.tiszakecskefoci.hu/

A szabolcsi gárda féltávnál a kiesést jelentő 14. helyet foglalja el a tabellán. A következő fordulóban a 9. helyen álló Karcag csapatához látogatnak Nagy Sándor tanítványai.