Fiatal csapattal vág neki a bajnokságnak a Haladás

A nyáron nagyon megváltozott a Haladás Viktória kerete, amely alapos fiatalításon esett át. A méltán ismert szombathelyi Illés Akadémiáról több tehetséges játékos is felkerült a felnőttekhez, ők pedig már az NB1-es csapattal készültek a holnapi MTK elleni rangadóra.

Kép: Haladás-Viktória FC

A profi szerződést kapott fiatal játékosok:

  • Csáki Eszter
  • Kováts Anna
  • Pintér Tekla
  • Szabó Fanni
  • Nagy Dorottya
  • Csejtei Emília

Érdekes mérkőzés lesz, hiszen a szombathelyiek a tavalyihoz képest, egy nagyon fiatal kerettel dolgoznak, de a felkészülés elég jóra sikeredett, így legfeljebb azért aggodalmaskodhatnak a szurkolók, mert több alapember is távozott a csapattól. Ezenfelül még egy új technikai vezető érkezett, Kiss Tamás személyében.

Markó Edina vezetőedző a felkészülésről a következőképpen vélekedik: „Rengeteg edzésünk volt, sokat dolgoztunk, a fizikai rész mellett egyéni fejlesztéseken vettek részt a játékosok és a taktikai részekre is nagy hangsúlyt fektettünk. A védelemből a kapusunk és három meghatározó játékosunk távozott, de azt az elvet vallom, hogy mindenki pótolható. Két és fél éve jött létre a női akadémia és mostanra beérett a munka, olyan játékosok kerültek ki az akadémiáról, akiket beépíthetünk a felnőttcsapatba. Tehát a fiatalítás tudatos koncepció volt. Az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken építgettük a fiatalokat, több poszton is kipróbáltuk a játékosokat, valamennyi helyre két futballistánk van. Számunkra az is nagyon fontos, hogy milyen az öltözői hangulat, egy jó csapategység sokra képes, olyan labdarúgókra van szükségem, akik nem az egyéni, hanem a közös célokat nézik. Ami pedig a konkrét célokat illeti, szeretek a realitásnál magasabb terveket kitűzni, így a bajnokságban az első négyben szeretnénk végezni, a Magyar Kupában pedig szeretnénk döntőt játszani. Minden sikerélményre szükség van.

A bajnoki főpróbán szépszámú publikum előtt 3-1-es győzelmet aratott a Haladás, amely holnap már az MTK ellen bizonyíthat. Komoly célokkal vág neki az új szezonnak a szombathelyi gárda, a kupadöntős célkitűzés mellett a bajnokság első 4 helyének valamelyikén szeretnének végezni.

Markó Edina várakozásai a holnapi mérkőzésre: „Követtük a játékosmozgást ellenfelünknél, tisztában vagyunk keretük erősségével. Legutóbb, tavasszal szoros mérkőzés vívtunk, tudjuk, hogy ahhoz a meccshez képest miben kell javulnunk. Fontos, hogy jól kezdjük a bajnokságot – különösen igaz ez a hazai pályára. Pontot, pontokat várok. Szeretnénk megmutatni, hogy egy fiatal csapat is lehet sikeres. A rehabilitációját töltő Balogh Henrietta és Kiss-Lantos Hanna mellett a kisebb sérüléssel bajlódó Kránicz Viktóriára, Németh Mirtillre és Varga Barbarára sem számíthatok.”

A Haladás – MTK női NB1-es mérkőzést szombaton 16 órától rendezik Szombathelyen, a Kenderesi úti sporttelepen, amely nagyjából 100 néző befogadására alkalmas.