A Mezőkövesd olasz hálóőre Buffon miatt választotta a kapus posztot – Riccardo Piscitelli

Gondolom senkinek sem kell bemutatni Gianluigi Buffont, a világbajnok olasz válogatott kapust, aki nem olyan régen vonult vissza a profi labdarúgástól, méghozzá 45 évesen.

Buffon elárulta, hogy szerinte ki minden idők legnagyobb kapusa

Fiatalon a Parmaban nevelkedett, majd megfordult a Juventusban, a PSG-ben, onnan visszatért ismételten Torinoba, majd onnan vissza Parmaba, így keretbe lett foglalva az egész pályafutása. Ő játszotta az olasz élvonalban a legtöbb mérkőzést, összesen 702 alkalommal léphetett pályára a Seria A-ban, valamint 176 lejátszott mérkőzésével ő számít az olasz válogatott (Squadra Azzura) rekorderének is.

Italian goalkeeper Gianluigi Buffon retires from football at 45 | Football  News | Al Jazeera

Riccardo Piscitelli, a Mezőkövesd 29 éves olasz kapusa az elmúlt időszakban nyilatkozott a klub hivatalos oldalának, ahol beszélt az olasz legendáról is.

,,Ő az egyik és talán a legfőbb oka annak, hogy kapus lettem! Fiatal koromban az ő munkássága inspirált. Az első mez, amit gyerekként megvásároltam, az ő meze volt. Nagyon kedvelem és rendkívül nagyra tartom emberileg és kapusként egyaránt. Buffon legenda, élő legenda. Hazánkban, Olaszországban egy óriási ikon. Rendkívüli karakter éppúgy ahogy Del Pierro, Totti vagy Maldini.

Nem számít Marco Rossi hívására a Mezőkövesd olasz kapusa

fotó: http://magyarnemzet.hu

,,Már-már egyfajta művészetet testesít meg. Alázatos, igazi profi kapus, aki mindent megtesz a sikerért és tiszteli az ellenfelet. Pontosabban már csak volt kapus, mert sajnos többé már nem láthatjuk a pályán. Egyike a 2006-ban VB győztes csapatnak, ami nagy sikert hozott az országunknak. Véleményem szerint Buffon messze az elmúlt húsz év legjobb kapusa. Minden bizonnyal ezek összessége miatt szeretik és tisztelik őt annyian.” 

,,Több személyes emlékem is fűz hozzá. Az utánpótlás válogatott tagjaként volt szerencsém két héten át együtt edzeni vele. Aztán tizenkilenc évesen, amikor a Serie C-ben szereplő Carrarese játékosa voltam, ő volt a klub elnöke. Akkoriban viszonylag sokszor találkoztunk. Minden szempontból minőséget képvisel. Amellett, hogy csodálatos technikája van, egy nagyszerű ember.

fotó: http://mezokovesdzsory.hu

A kapustól azt is megkérdezték, hogy milyen közös tulajdonságaik vannak Buffonnal.

,,Azt gondolom, hasonló személyiségünk van, hiszen mindketten közvetlen, kedves és pozitív emberek vagyunk. Technikailag mindketten nagyon sokat tanultunk az olasz labdarúgó akadémiákban. Személyes pályafutásomat tekintve külön örülök annak, hogy az ott megszerzett alapokat immár több ország labdarúgó kultúrájának megismerésével tudtam bővíteni.” 

A kövesdi klub végezetül arra volt kíváncsi, hogy mitől tudott 45 éves koráig profi szinten futballozni Buffon.

,,A mi posztunkon sokkal tovább lehet játszani, mint a mezőnyjátékosoknak. Azt gondolom, a kapus poszt az a pozíció, ahol ha sokat edzel, megfelelően törődsz magaddal testileg és mentálisan egyaránt, továbbá elkerülnek a nagyobb sérülések, akkor nagyon sokáig ott lehetsz a pályán. Mint ahogyan ezt Gianluigi Buffon példája is mutatja.

Én vagyok az NB I legjobb kapusa" – Riccardo Piscitelli Mezőkövesd olasz  kapus - Sportal.hu

fotó: http://sportal.hu

cikk forrása: http://mezokovesdzsory.hu

Piscitelli korábban kijelentette egy interjú során, hogy ő számít jelenleg az NB1 legjobb kapusának.

,,A magyarok is technikásak, sokat tanultam az itteni kapusoktól is, vannak kifejezetten tehetséges fiatalok, de én vagyok az NB1 legjobb kapusa. A kapusoknál nagyon fontos ugyanis, hogy meglegyen az önbizalmad, mert ha nem hiszel magadban, hamar bajod lesz belőle. Ez tehát nem a túlzott arroganciáról, hanem az önbizalomról szól. Nálam ez az első szabály.”

Egy olasz az NB I-ben, aki Cristiano Ronaldo klubjából érkezett

fotó: http://origo.hu

A Mezőkövesd az idei szezonban nem szerepel valami fényesen az NB1-ben, ahol egyelőre az utolsó helyen áll. A csapat nem fog pályára lépni a következő fordulóban, mivel az MLSZ elfogadta a Ferencváros halasztási kérelmét a nemzetközi kupasorozatra való tekintettel, így a találkozót 2023. december 6-án rendezik meg.