3 fővárosi csapat a női kupa negyeddöntőjében (összefoglaló)

Hétvégén, a válogatott szünet utáni első hétvégén rendezték a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjét. A kupasorozatok minden szakágban tartogatnak meglepetéseket, ez most sem volt másképp, több párharcból is az esélytelenebb fél jött ki győztesen.

Továbbjutottak a legjobb 8 közé: MTK Budapest, DVTK, ETO FC Győr, Budapest Honvéd, Ferencvárosi TC, Haladás Viktória, KÉSZ-ST. Mihály – Szeged, Astra-Activtek HFC Üllő


MTK BUDAPEST – FEHÉRVÁR FC 4-1

Az MTK -ahogy azt várni lehetett- győzelmet aratott a szintén élvonalbeli Fehérvár FC ellen. Az egyértelmű, hogy a hazaiak nincsenek a legjobb formában, ennek ellenére mégis simán ellenfelük fölé kerekedtek, továbbjutva ezzel a legjobb 8 közé. Az első félidei 2-0-s hátrányból még visszajött a meccsbe a vendég gárda, Szabó Bernadett tizenegyesből szerzett találatával. Tovább azonban nem sikerült kapaszkodni, ehelyett az MTK lőtt még kettőt, így pedig eldőlt a továbbjutás sorsa.

Mérkőzés adatlap

Kép: https://www.facebook.com/MTKCSAJOK


SOROKSÁR SC – DVTK 1-2

Az összecsapás egyoldalúbbnak ígérkezett mint amilyen valójában lett. Bár inkább a diósgyőriek voltak főszerepben a szombat délutáni meccsen, egyáltalán nem volt sima a találkozó. Végül nyögvenyelősen kiharcolta a győzelmet a miskolci gárda, amely a negyeddöntőben folytathatja majd a küzdelmeket.

Bém Gábor (DVTK): „Minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Végig kézben tartottuk a mérkőzést, de hiányérzetem van a helyzetek kihasználásával, mert akkor nagyobb arányban is nyerhettünk volna.”

Mérkőzés adatlap


KIZOTTI CSEPEL TC – ETO FC GYŐR 0-5

Az ETO vert már meg élvonalbeli ellenfeleket is sokkal több góllal, így az eredmény alapján véletlenül sem mondható az, hogy szégyent vallott volna a Csepel. Nagy teljesítmény az is, hogy idáig eljutottak a fővárosiak a kupában, s ez olyan önbizalmat adhat nekik, hogy még akár fel is juthatnak az első osztályba a szezon végén. Ehhez meg is van minden esélyük, de azért az osztálykülönbség elég jól látszott az ETO elleni küzdelemben.

Dörnyei Balázs (ETO) : – Örülünk, hogy újra együtt volt a csapat, és magabiztosan teljesítettük a kötelező feladatot a kupában.

Mérkőzés adatlap


FC HATVAN – BUDAPEST HONVÉD 1-1 (11-esekkel a Honvéd jutott tovább)

Egy kétesélyes meccset lehetett várni, és azt is kapták a helyszínre kilátogató nézők. A találkozó utolsó percéig mindkét csapatnak meg voltak a lehetőségei, de a rendes játékidő letelte után következett a hirtelen halál, amelyből a Budapest Honvéd került ki győztesen. Az előző év sikertelensége után a kispestiek vezetik az NB2 tabelláját, és most a Magyar Kupa akadályt is sikerrel vették, kiejtve ezzel a Hatvan gárdáját.

Martin Masaryk (Honvéd): – Nem játszottunk jól, nehéz megmagyarázni miért, de még így is ott vagyunk a legjobb nyolc gárda között a kupában! El kell ismerni a csapat teljesítményét, mégis rengeteg területen kell fejlődnünk. Szerencsések voltunk, ez a futball része, ettől függetlenül jobbnak kell lennünk a következő találkozónkon. Tudom, hogy a lányok elkötelezettek a klub felé és érzik, hogy ez a teljesítmény nem volt az igazi, most azonban az a fontos, hogy fújjunk egyet és kiélvezzük a pillanatot.

Mérkőzés adatlap


FERENCVÁROSI TC – PUSKÁS AKADÉMIA FC 3-0

Búcsúzni kényszerült a Magyar Kupa idei küzdelmeitől a tavalyi döntős. A Puskás Akadémia, amely a tavalyi kiírásban megverte a Ferencvárost, ezúttal alulmaradt. A ferencvárosiak így bejutottak a negyeddöntőbe, céljuk pedig valószínűleg a kupa elhódítása, hiszen az elmúlt két évben ez nem jött össze.

Mérkőzés adatlap

Kép: https://www.fradi.hu/


BUDAÖRS – HALADÁS VIKTÓRIA 2-4

Sokgólos, és egy nagyon izgalmas meccset vívott egymással két nagyjából hasonló erőt képviselő csapat. Az első félidőben 3-1-re vezetett a Hali, majd aztán megtoldották ezt még egy találattal a második játékrész elején. Bár szépítettek a budaörsiek, a kupából való kiesés nem volt kérdéses számukra. Azért még szokniuk kell az élvonalbeli légkört.

𝐇𝐨𝐫𝐯𝐚́𝐭𝐡 𝐅𝐞𝐫𝐞𝐧𝐜 (Budaörs): „A 𝑆𝑖𝑚𝑝𝑙𝑒 𝑛𝑜̋𝑖 𝑘𝑢𝑝𝑎 𝑒𝑙𝑠𝑜̋ 𝑓𝑜𝑟𝑑𝑢𝑙𝑜́𝑗𝑎́𝑏𝑎𝑛 ℎ𝑎𝑧𝑎𝑖 𝑝𝑎́𝑙𝑦𝑎́𝑛 𝑓𝑜𝑔𝑎𝑑𝑡𝑢𝑘 𝑎 𝐻𝑎𝑙𝑎𝑑𝑎́𝑠 𝑐𝑠𝑎𝑝𝑎𝑡𝑎𝑡. 𝐸𝑧𝑒𝑛 𝑎 𝑚𝑒́𝑟𝑘𝑜̋𝑧𝑒́𝑠𝑒𝑛 𝑡𝑎́𝑚𝑎𝑑𝑜́𝑏𝑏 𝑡𝑎𝑘𝑡𝑖𝑘𝑎́𝑡 𝑣𝑎́𝑙𝑎𝑠𝑧𝑡𝑜𝑡𝑡𝑢𝑛𝑘. 𝑇𝑜̈𝑏𝑏 ℎ𝑒𝑙𝑦𝑧𝑒𝑡𝑒𝑡 𝑎𝑙𝑎𝑘𝑖́𝑡𝑜𝑡𝑡𝑢𝑛𝑘 𝑘𝑖 𝑒𝑑𝑑𝑖𝑔𝑖 𝑚𝑒́𝑟𝑘𝑜̋𝑧𝑒́𝑠𝑒𝑖𝑛𝑘ℎ𝑒𝑧 𝑘𝑒́𝑝𝑒𝑠𝑡. 𝑆𝑎𝑗𝑛𝑜𝑠 𝑒𝑙𝑙𝑒𝑛𝑓𝑒𝑙𝑢̈𝑛𝑘 𝑡𝑜𝑣𝑎́𝑏𝑏𝑟𝑎 𝑖𝑠 𝑘𝑖ℎ𝑎𝑠𝑧𝑛𝑎́𝑙𝑗𝑎 𝑒𝑔𝑦𝑒́𝑛𝑖 ℎ𝑖𝑏𝑎́𝑖𝑛𝑘𝑎𝑡, 𝑎 𝑔𝑜́𝑙𝑜𝑘𝑎𝑡 𝑖𝑠 𝑖́𝑔𝑦 𝑘𝑎𝑝𝑡𝑢𝑘. 𝑆𝑧𝑒𝑚𝑚𝑒𝑙 𝑙𝑎́𝑡ℎ𝑎𝑡𝑜́𝑎𝑛 𝑗𝑜́ 𝑢́𝑡𝑜𝑛 ℎ𝑎𝑙𝑎𝑑𝑢𝑛𝑘, 𝑒𝑙𝑘𝑒𝑧𝑑𝑡𝑢̈𝑘 𝑓𝑒𝑙𝑣𝑒𝑛𝑛𝑖 𝑎 𝑟𝑖𝑡𝑚𝑢𝑠𝑡.”

Mérkőzés adatlap


VASAS KUBALA AKADÉMIA – KÉSZ-ST. MIHÁLY – SZEGED 0-8

Ivana Tribojević mesterhármast szerzett a Szegednek, de az ő találatain kívül további 5 góllal örvendeztette meg szurkolóit a Szent Mihály – Szeged női labdarúgócsapata.

Mérkőzés adatlap


SZEKSZÁRDI WFC – ASTRA-ACTIVTEK HFC-ÜLLŐ 0-1

Kétesélyes meccsen egy korai (6. percben szerzett) góllal győzött az Astra a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében Szekszárdon, ezzel az üllőiek is a kupa negyeddöntőjébe kvalifikálták magukat.

Mérkőzés adatlap


A következő forduló sorsolásáról egyelőre nincsen hír, de amint lesz információnk róla természetesen közölni fogjuk azt is.