Tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót – Ikoba Beton Zsámbék – Gyirmót FC Győr 0-10 (0-7)

A listavezető Gyirmót FC Győr csapata az újonc Zsámbék vendége volt a labdarúgó NB3 Észak-Nyugati csoportjának 6. fordulójában. A találkozó esélyeseinek egyértelműen a gyirmótiak számítottak, hiszen eddig magabiztosan vették az akadályokat, ötból öt bajnokit megnyertek Weitner Ádám legényei az idei szezonban, míg a zsámbéki alakulat éppen az előző fordulóban szerezte meg az első győzelmét a harmadosztályban.

fotó: Gyirmót FC Győr

A találkozó álomszerűen indult a kék mezes vendégek számára, hiszen már az ötödik percben megszerezték a vezetést: egy bal oldali szabadrúgásból Madarász Márk ívelt a kapu elé, a lendületből érkező Tömösvári Bálint pedig 10 méterről a kapu jobb oldalába helyezett. (0-1)

A gólt követően rögtön egy hazai próbálkozás, Bíró Richárd passzát követően Orosházi Bence lőtt távolról a kapu fölé, majd nem sokkal később már kettővel vezettek a gyirmótiak: ezúttal Miknyóczki Ádám jobb oldali centerezésére érkezett Tömösvári, majd egy átvételt követően nyolc méterről a kapu jobb oldalába lőtt. A 27 esztendős futballistának ez volt a 6. gólja az idei szezonban. (0-2)

A 19. percben háromgólosra nőtt a vendégek előnye: Szarka Ákos passza után Rácz Barnabás lőtt, amely egy hazai játékos lábán irányt változtatva került a kapuba. (0-3)

A magabiztos eredmény ellenére is ment előre a Gyirmót, előbb Kiss Norbert 25 méteres szabadrúgása ment nem sokkal a kapu fölé, majd a 24. percben Miknyócki elől még mentettek a védők, de a kipattanót Rácz 17 méterről a kapuba bombázta. (0-4)

Két perccel később újabb gólnak örülhettek a kék mezesek, Madarász balról érkező szöglete egy zsámbéki fejről került Nagy Tamás elé, aki közelről a hálóba kotorta a labdát. (0-5)

A 34. percben jött a következő találat, Vincze Ádám remek indítása után Szarka kerülhetett helyzetbe a bal összekötő helyénél, majd 14 méterről kilőtte a jobb alsót. (0-6)

A hajrában előbb Miknyóczki centerezését követően Tömösvári csúsztatott kapura, amelyet lábbal hárított Zima Ádám, majd Madarász szögleténél Szarka Ákos emelkedett a legmagasabbra és fejelt a felsőléc segítségével a kapuba. (0-7)

A Gyirmót ezzel gyakorlatilag lerendezte az érdemi kérdéseket, hiszen a felek hétgólos vendég előnnyel vonulhattak pihenőre.

fotó: Gyirmót FC Győr

A második félidőben ott folytatta a Gyirmót, ahol az első félidőben abbahagyta: a 49. percben Madarász ugratta kiváló ütemben Miknyóczkit, majd a szélső a nyolc méterről a bal alsóba helyezett. (0-8)

A Zsámbék előtt is akadt egy nagyobb lehetőség, egy keresztlabdát követően Zsuppán Donát tálalt Horváth Kevin elé, akinek a közeli próbálkozását lábbal hárította Papp Zsombor, majd a lecsorgót már megkaparintotta a portás, maj percekkel később Szabó Márkó éles szögből leadott lövését hárította Zima.

A 69. percben Bartos Norbert késett el egy ütemet Lányi Bencével szemben, majd emiatt egy kisebb tömegjelenet alakult ki. A vége az lett, hogy Lányi megúszta egy sárgával az egészet, míg Bartost kiállította a játékvezető, így megfogyatkozott a Zsámbék.

A 76. percben Szabó remekül adott középre, a csereként beállt Kicsun pedig 9-10 méterről a kapu bal oldalába lőtt. (0-9)

A 78. percben jött az újabb gyirmóti találat: egy szép passzjátékot követően Vincze ívelt középre a bal oldalról, a középen érkező Szabó Márkó tíz méterről fejelt a léc alá, a labda Zima tenyerét érintve pattant a gólvonal mögé. (0-10)

A hátralévő időben már nem forogtak veszélyben a kapuk, így a Gyirmót megnyugtató, tízgólos sikeret aratott, ezzel továbbra is hibátlan mérleggel vezetik a táblázatot, míg a Zsámbék a kiesést jelentő 15. helyen áll.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=WiZjQrz4hrU


NB3 Észak-Nyugati csoport, 6. forduló

Ikoba Beton Zsámbék – Gyirmót FC Győr 0-10 (0-7)

Zsámbék, Zsámbéki Sporttelep, 250 néző

Vezette: Ifj. Hartung Vilmos (Keszthelyi Tamás, Berkes Keve Boldizsár)

Zsámbék: Zima – Nyúl (Veréb, 46.), Balázs P., Márton (Áprily, 46.), Kerezsi D., Horváth K., Orosházi, Nagy Zs. (Bartos, 46.), Zsuppán, Bíró R., Pienlich (Németh B., 46.)
Vezetőedző: Némedi Norbert

Gyirmót: Papp Zs. – Nagy T. (Szegi, 73.), Lányi., Hajdú, Vincze, Kiss N., Madarász, Miknyóczki (Kovács D., 63.), Tömösvári (Szabó M., 63.), Rácz (Kicsun, 63.), Szarka (Nagy K., 63.)
Vezetőedző: Weitner Ádám

Gólszerzők: Tömösvári (5. perc, 9. perc), Rácz B. (19. perc, 24. perc), Nagy T. (26. perc), Szarka (34. perc, 43. perc), Miknyóczki (50. perc), Kicsun (76. perc), Szabó M. (78. perc)

Be the first to comment

Leave a Reply