A portugál első osztályú bajnokságban szereplő Rio Ave FC kedden hajnalban hivatalosan is bejelentette Nikitscher Tamás szerződtetését. A 25 esztendős magyar válogatott középpályást a spanyol másodosztályú Real Valladolidtól vásárolta meg 500 ezer euró ellenében a portugál egylet, méghozzá a nyári átigazolási időszak utolsó pillanataiban. A játékos 2029 nyaráig kötelezte el magát a luzitán egyletnél.

fotó: Rio Ave FC
Nikitscher Tamás fiatalon Haladás, a ZTE, valamint a DVSC akadémiáján is pallérozódott, majd felnőtt pályafutása során megfordult a DEAC-ban, a Makóban, valamint a PMFC-ben, majd 2023 telén az NB1-es Kecskemétre szerződött.
A KTE-ben alapembernek számított, de egy súlyos sérülésnek miatt csak 39 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gól és 1 gólpassz fűződött a nevéhez, emellett tagja volt a lila-fehér klub eddigi legnagyobb sikerének, a 2022/2023-as szezonban megszerzett bajnoki ezüstéremben.
Idén januárban az akkor még spanyol első osztályú Real Valladolid szerződtette őt 600 ezer euró ellenében, ahol 13 mérkőzésen pályára lépett, és nem vallott szégyent, bár csapata a szezon végén búcsúzott az élvonaltól.

fotó: Real Valladolid
A Valladolidnál nem feltétlenül volt priorítás Nikitscher Tamás értékesítése, de egy megfelelő ajánlat esetén már hajlandóak voltak megválni tőle. A nyári átigazolási időszak utolsó pillanataiban a spanyolok ismét abba a helyzetbe kerültek mint télen. Ahhoz, hogy más posztokon erősíteni tudjanak, el kellett valakit adniuk a piac zárása előtt, ezért a magyar játékosra esett a választás, mivel neki voltak ajánlatai.
Állítólag a Rio Ave mellett Szaúd-Arábiából is volt érdeklődés a 8x-os magyar válogatott futballista iránt, ám ő a válogatottat, valamint a szakmai szempontokat helyezte előrébb, így végül a portugál klubhoz írt alá, ahol ismét az eredeti posztján számolnak vele.
A Rio Ave jelenleg három forduló elteltével a 11. helyen áll a 18 csapatot portugál élvonalbeli bajnokságban, méghozzá három döntetlennel.
Be the first to comment