Zoran Spisljak: A legfontosabb célunk az, hogy a Hatvan megőrizze NB3-as tagságát
Zoran Spisljak elmondta, hogy minél több saját nevelésű, fiatal játékost szeretnének felhozni az első csapathoz. Videó: hatvantv
Zoran Spisljak elmondta, hogy minél több saját nevelésű, fiatal játékost szeretnének felhozni az első csapathoz. Videó: hatvantv
Információnk szerint gazdasági problémák vannak az NB3 Közép csoportjának harmadik helyén álló Dunaújvárosnál. A szezon megkezdése előtt bajnoki, valamint NB2-be való feljutási tervekről lehetett hallani. Mesteredző és sztárjátékosok érkeztek. Az első hely elvileg most sem [tovább]
Pataki Zsolt, Oláh Norbert és Oláh Lóránt után megvan a Tiszafüred negyedik igazolása is Galla Patrik személyében. Mind a négyen szerepet kaptak a szerdai Füzesabony elleni felkészülési mérkőzésen. Felkészülési mérkőzés Füzesabony – Facultas Tiszafüredi VSE 1-3 (0-1) [tovább]
Bozai Attila korábban asszisztens edzőként dolgozott Iváncsán és Siófokon. Forrás: Móri SE
Felkészülési mérkőzés Orosházi MTK – Hódmezővásárhelyi FC 0-6 Hódmezővásárhelyi FC: Deczki – Szabó, Hunya, Zana, Zámbori, Ondrejó, Irmes, Juhász, Rabecz, Fődi, Vladul. Csere: Vastag, Hegedűs, Tapiska, Barta, Zabari, Bogdán, Halász. Gólszerzők: Irmes 2, Hegedűs 2, [tovább]
Tíz gól különbséggel verte a Csornai SE a celldömölkieket. Csornai SE – Celldömölki VSE 11-1Csorna: Ficsór – Veres, Zámbó, Papp R., Füleki, Tóth A., Füzi, Kerékgyártó, Németh B., Böcskey, Visy B.Cserék: Kantó, Horváth A., Farkas Z., [tovább]
Horváth Rudolf együttese jó eredményeket ért el a felkészülés során. A csapat játéka is egyre inkább összeáll, amire szükség is lesz, hiszen jövő hét vasárnap már tétmérkőzést játszanak, a Veszprémet fogadják. Felkészülési mérkőzés Kaposvári Rákóczi [tovább]
A Tatabányai SC ügyvezető elnöke, Sámuel Botond elmondta, hogy „Öröm számunkra, hogy a mai napon az együttműködési megállapodás aláírásra került, és a jövőben ezáltal a labdarúgó csapat működése biztosítottnak látszik. Kollegáimmal az előkészítő tárgyalások során [tovább]
Sényő: Gagyi S. – Farkas M., Márton A., Klepács K., Schmidt P., Orosz M., Sztankó D. (Lizák B.), Kovács Á., Kapacina V. (Erdei A.), Vámos M. (Toldi A.), Kapacina K. (Jócsák D.). Edzőpáros: Imrő László, [tovább]
Copyright © hunfoci.hu