2026.03.14. (szombat) 11:00 óra
ÚJPEST FC II. – OPUS TIGÁZ TATABÁNYA
Két győzelmet követően érkezik a gyengélkedő Újpest otthonába a Tatabánya. A lila-fehérek továbbra sem tudnak elmozdulni a kieséstől veszélyeztetett helyekről, így nagy szükségük lenne a pontokra. A vendégek viszont jó formában vannak, ezért úgy vélem, hogy ezúttal is ők számítanak esélyesebbnek. Tipp: 1–2
PUSKÁS AKADÉMIA FC II. – KOMÁROM VSE
Legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből tíz pontot szerzett a Komárom, így jó formában várhatja az összecsapást, és a pontszerzés reményében utazhat az amúgy előkelőbb helyen álló felcsútiak otthonába. Kiegyenlített mérkőzésre számítok, ahol a pontosztozkodás sem lenne meglepetés. Tipp: 1–1
2026.03.14. (szombat) 13:00 óra
FC SOPRON – CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
A Sopron két vereséggel, míg a Mosonmagyaróvár két döntetlennel kezdte a tavaszi szezont. A hazaiak középtávon is rossz sorozatban vannak, és nem valószínű, hogy ez éppen most szakadna meg. A jelenlegi forma alapján a vendégek számítanak esélyesebbnek. Tipp: 1–3
2026.03.14. (szombat) 14:00 óra
BUDAÖRS – BALATONFÜREDI FC
Ősszel 1–1-es döntetlen született a két csapat találkozóján, és a múlt héten mindkét együttes vereséget szenvedett. A Budaörs papíron erősebb csapat, ráadásul a hazai pálya előnye is mellette szól. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a Balatonfüred pontot szerezhet ezen a mérkőzésen. Tipp: 1–1
IKOBA BETON ZSÁMBÉK – ETO AKADÉMIA
Iszonyatos formában van mindkét csapat: a legutóbbi öt mérkőzésükből egyaránt mindössze egy pontot szereztek. Az őszi találkozón hatalmas meglepetésre 4–1-re nyert a Zsámbék Győrben. Ezúttal kiegyenlített összecsapásra számítok, ahol reálisnak tűnik a pontosztozkodás. Tipp: 2–2
FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA – DOROGI FC
Ellenkező előjellel érkeznek a csapatok a mérkőzésre. A Pápa 9–0-s vereséget szenvedett az előző fordulóban, míg a Dorog 6–2-re nyert, így a vendégek jó hangulatban készülhetnek az összecsapásra. Kérdés, hogy a hazaiak mennyire tudnak felállni egy ekkora pofonból, ráadásul a tabella második helyén álló ellenféllel szemben. Kiütésre ugyan nem számítok, de magabiztos dorogi sikerre igen. Tipp: 0–3
VSC 2015 VESZPRÉM – BICSKEI TC
A Veszprém a négyes győzelmi sorozatban lévő Bicskét fogadja. Kilenc gólt nagyon ritkán lő egy csapat az NB III-ban, így kérdés, maradt-e még a bicskeiek talonjában a legutóbbi góltermés után. Kiegyenlített, döntetlenközeli mérkőzésre számítok. Tipp: 2–2
2026.03.14. (szombat) 17:00 óra
SZOMBATHELYI HALADÁS – GYIRMÓT FC GYŐR
Feljövőben van a Haladás, amely egyre távolabb kerül a kiesőhelyektől. Most azonban a csoport, sőt talán az egész harmadosztály egyik legerősebb csapata következik, így ezúttal nem a szombathelyiek számítanak esélyesnek. Nagy meglepetés lenne a hazai pontszerzés. Tipp: 0–2

Be the first to comment