
Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.
2026.03.14. (szombat) 11:00 óra
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA II. – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC
Egyre nehezebb helyzetben a szegedi akadémisták. Most egy olyan találkozó jön, amelyen mindenképp pontot kellene szerezniük. A fő rivális az éllovassal játszik, így fel lehetne zárkózni a biztonsági zóna közelébe. A vásárhelyiek nem kezdték jól az évet, az eddigi egy pont nem teszi őket egyértelmű esélyessé Szegeden. Ebben a találkozóban minden benne lehet, de leginkább a döntetlen tűnik valószínűnek.
Tipp: 1–1
VASAS FC II. – ESMTK
Számomra kisebb meglepetés, hogy a Vasas II. nem kezdte a legjobban az évet, de nézhetjük úgy is, hogy idén még veretlenek. A Liza viszont jól rajtolt, és tapad is a listavezető Monorra. A fővárosi rangadó háromesélyes: ha jó napot fog ki a Vasas, bármi megtörténhet, de legalább a döntetlenre jók lehetnek. Ugyanakkor egy „kedvező széljárás” esetén a pesterzsébetieket sem könnyű megállítani.
Tipp: 1–1
2026.03.14. (szombat) 14:00 óra
METON-FC DABAS SE – III. KER. TVE
Nem kezdődött jól az év Dabason sem, de a Hódmezővásárhelyen szerzett pont mindenképp értékes. A piros-fehér gárdának elsősorban önmagát kellene legyőznie, hiszen október 19. óta nem nyertek mérkőzést, és ha így haladnak tovább, annak nem lesz jó vége. A Kerület két döntetlennel kezdett, amelyek közül elsősorban a monori eredmény értékes. Ebben a találkozóban is benne van a döntetlen lehetősége. A kérdés az, hogy véget tud-e vetni a Dabas a nyeretlenségi sorozatának, vagy minden megy tovább ugyanígy. Egy árnyalatnyival esélyesebbnek tűnik a Kerület.
Tipp: 1–2
DUNAHARASZTI MTK – BKV ELŐRE
Az előző évi pazar befejezés után a lehető legrosszabbul kezdődött az év a dunaharasztiak számára. Két, legalább döntetlenre álló mérkőzés ment veszendőbe. Most papíron elméletileg könnyebb dolguk lesz, de csak papíron! A közlekedésiek jól kezdték az évet, és próbálnak eltávolodni a veszélyzónától. Úgy érzem, most sem esélytelenek legalább egy pontra.
Tipp: 2–2
MARTFŰI LSE – BUDAPEST HONVÉD FC II.
Várható volt, hogy Gyulán nem fogja pontjai számát gyarapítani a Martfű. Ellenben most égetően szükségük lenne a pontokra. Kieső helyen állnak, miközben a rivális Békéscsaba és a BKV Előre szépen gyűjtögeti a pontokat. Nem lesz könnyű dolguk, mert ellenfelük, a kispesti akadémisták remek sorozatban vannak, és október 12. óta nem kaptak ki – vagyis nyolc mérkőzés óta veretlenek. Fel kell kötniük a gatyát a hazaiaknak, mert könnyen elszakadhat tőlük a mezőny.
Tipp: 0–2
SZEGEDI VSE – GYULAI TERMÁL FC
Szörnyű sorozatban a szegedi gárda, hiszen november eleje óta nem tudtak nyerni. Az év sem kezdődött jól, a békéscsabai pofon sem volt kicsi, és most egy cseppet sem kellemes ellenfél vár rájuk. A Gyula jól kezdte az évet, és megszilárdította helyét a dobogón. Tovább tapadnának a riválisokra, ami a gyengélkedő Szeged otthonában sem elképzelhetetlen.
Tipp: 2–3
CSEPEL SC – TISZAFÖLDVÁR SE
Szépen szerepelnek a szigetországiak, az Óbudáról elcsent pont is igen értékes. Most sem vár rájuk megoldhatatlan feladat. A Tiszaföldvár szinte reménytelen helyzetben van, és az esélytelenek nyugalmával készülhet a mérkőzésre. A pontszerzés bravúr lenne.
Tipp: 4–1
MONOR SE – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II.
Hoznia kell a kötelezőt a listavezetőnek, mert a riválisok szinte csak a botlására várnak. Most lehet, hogy hiába, mert erősen a hazaiak a mérkőzés esélyesei. Hét mérkőzés óta veretlenek. A lila-fehérek próbálnak kapaszkodni, és jó úton járnak, három győztes mérkőzéssel a hátuk mögött utaznak az éllovas otthonába. Nem elképzelhetetlen, de most egy csabai pontszerzés inkább a bravúr kategóriába tartozna.
Tipp: 2–0

Be the first to comment