Az NB III hatodik fordulójában vasárnap az Iváncsa KSE vendégeként lépett pályára a Dunaújváros FC. A találkozót meggyőző játékkal, négy gólt szerezve nyerték meg a vendégek, akik ezzel hosszú idő után először tudtak győzni mumusuk otthonában.

Viharos kezdet, magabiztos folytatás
A mérkőzés előtt felhőszakadás áztatta fel a pályát, így sokáig kérdéses volt, megrendezik-e az összecsapást. A talaj ugyan nehéz maradt, de játékra alkalmasnak ítélték, így a nézők egy fordulatokban gazdag találkozót láthattak.
Az első félidő nagy részében kiegyenlített küzdelem zajlott, komoly helyzet nélkül. A szünet előtti hosszabbításban azonban fordult a kocka: előbb Tóth Ákos kapufát lőtt, majd Dobos Áront szabálytalanul szerelték a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Székely Bence higgadtan értékesítette, így előnnyel vonulhattak pihenőre a vendégek.
A második játékrészben már egyértelműen a Dunaújváros dominált. Az 52. percben Balogh Barnabás fejesével megduplázták előnyüket, majd tíz perccel később az Iváncsa kapusa, Varga Ádám kiállításával emberelőnybe kerültek. Ezt gyorsan kihasználták: Pintér lövése Tóth Ákosról perdült a kapuba, majd a hajrában Tapiska Dávid állította be a 0–4-es végeredményt.
Iváncsa KSE – Dunaújváros FC 0–4 (0–1)
Iváncsa: Varga Á. – Madarász, Aradi, Kasza (Abért, 5.), Kiatipisz, Ivády (Ecsődi, 65.), Kovács S., Budai, Kovács D. (Lőrinc, 23.; helyette Tóth K., 65.), Monori (Szilvási, 65.), László T.
Vezetőedző: Tóth András
Dunaújváros: Bolla – Molnár T., Tapiska, Lakatos Cs., Pintér M., Adács, Bata (Vogyicska, 80.), Balogh B. (Gránicz, 66.), Dobos Á., Tóth Á. (Szepessy R., 62.), Székely B.
Vezetőedző: Gróf András
Edzői értékelés
A lefújás után Gróf András, a Dunaújváros vezetőedzője elégedetten nyilatkozott:
– Az elmúlt időszakban nem sok sikerélménye volt Iváncsán a csapatnak, így különösen értékes ez a győzelem, amit helyenként ötletes játékkal értünk el. A nehéz talaj sokat kivett a játékosokból, de a srácok végig remekül teljesítettek.
Forrás: https://www.duol.hu/

Be the first to comment