Az Újpest FC a Budapest Honvédot fogadta a Szusza Ferenc Stadionban csütörtökön felkészülési mérkőzésen.
Az első lehetőségből rögtön gól született, egy szabadrúgás után Gergényi fejelt Dúzs kapujába (1-0). A folytatásban a kispestiek kapusa két Matko-ziccert is megfogott, míg a Honvéd egyenlített: Hangya és Sigér volt a labda útja a bal oldalon, utóbbi laposan középrepasszolt, Kántor Pintéhez készített le, aki a jobb alsóba vágta az egyenlítőgólt (1-1). A második félidő elején visszavette a vezetést a házigazda, Tamás Krisztián távoli lövését nem tudta Rácz védeni (2-1). A hátralévő időben az Újpest kapufáig, a Honvéd több helyzetig is eljutott, de az állás nem változott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ÚJPEST FC – BUDAPEST HONVÉD 2-1 (1-1)
ÚJPEST FC: 1. félidő: Dombó – Bese, Ademi, Gergényi, Duarte (Kaczvinszki, 25.) – Matko, Lacoux (Geiger, 28.), Rasak, Tajti – Medeiros, Tucic.
2. félidő: Dombó – Nunes, Bese (Gergényi, 65.), Kaczvinszki, Tamás K. – Ademi, Geiger, Goncalves (Bese, 69.) – Ganea, Medeiros –Matko (Tajti, 75.).
Vezetőedző: Damir Krznar.
BUDAPEST HONVÉD: 1. félidő: Dúzs – Ujváry, Russnák, Baki, Csontos, Hangya – Sigér Á., Kesztyűs – Kállai K., Pinte, Kántor.
2. félidő: Rácz – Szabó Á., Pauljevic, Csonka, Pekár, Varga B. – Sigér (Szamosi, 71.), Kesztyűs (Balázs, 71.) – Hetyei, Ihrig-Farkas, Pinte (Kovács E., 66). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gól: Gergényi (11.), Tamás (50.), ill: Pinte (23.)
Be the first to comment