Lejátszotta a téli felkészülés első edzőmérkőzését a Budaörs, amely hazai pályán a Dunavarsány együttesét fogadta. Imrik László csapata végül látványos hajrával, kétgólos hátrányból állt fel, és 2–2-es döntetlennel zárta az összecsapást.

Fotó: Lukács József
Az első félidő kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, komolyabb helyzetek nélkül. A gólcsendet végül a vendégek törték meg, akik az első játékrész utolsó percében szerezték meg a vezetést. A fordulást követően a Dunavarsány tovább növelte előnyét, a 78. percben már kétgólos volt a különbség.
A mérkőzés hajrájára azonban felpörgött a Budaörs. A 88. percben Schmidtka Balázs talált be, majd egy perccel később Duró Dominik góljával sikerült kiegyenlíteni, így végül döntetlennel zárult az első téli edzőmeccs.
Budaörs – Dunavarsány 2–2
Budaörs kezdőcsapata:
Konorót – Vas Balázs, Kovács G., Gál, Hornyák, Sajbán, Birtalan, Sinka, Szilvási, Jármai, Jász
Csereként pályára lépett:
Vas Bálint, Szaka, Schmidtka, Molnár Cs., Németh K., Rónaszéki, Lehoczky, Sóron, Duró, Szécsi
Imrik László vezetőedző értékelése:
„Jó iramú mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen, akik végig próbáltak modern futballt játszani. A játékosaim a hét során komoly terhelést kaptak, de a találkozó minden szempontból hasznos volt. Ma 45 perces terhelést terveztünk a keretnek, amit sikerült is tartani. Maximálisan odatették magukat a srácok, ugyanakkor hiányoltam a kellő agresszivitást. Védekezésben voltak hibáink, támadásban pedig sok helyzet maradt kihasználatlanul. Nagyon pozitív, hogy az utolsó percig mentünk előre, és kétgólos hátrányból, két perc alatt egyenlítettünk. A végén akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést.”
A Budaörs következő felkészülési mérkőzését január 24-én játssza, amikor hazai pályán a Dunaújváros lesz az ellenfél.
Forrás/fotó: Budaörsi Sport Club Labdarúgó Szakosztály
Be the first to comment