Magabiztos győzelemmel indította a téli felkészülési időszakot a DEAC NB III-as labdarúgócsapata, amely szombaton Pallagon 6–1-re múlta felül a vármegyei I. osztály listavezetőjét, a Hajdúnánás együttesét.

Urbin Péter együttese két hete kezdte meg a téli alapozást, az első edzőmérkőzésen pedig máris megmutatkozott a támadósor hatékonysága. A debreceniek már az első félidőben kézbe vették az irányítást, és 2–0-s előnnyel vonultak szünetre. A fordulást követően tovább nőtt a különbség, a második játékrészben összesen öt gól született, így végül fölényes hazai sikerrel zárult az összecsapás.
A DEAC góljain Fekete és Tar duplázott, mellettük Lakatos és Puskás is feliratkozott az eredményjelzőre.
A mérkőzés után Urbin Péter vezetőedző értékelte a látottakat:
„Mindenki 45 percet játszott, hiszen még a felkészülés elején járunk. Természetes, hogy voltak hibák, ugyanakkor a meccsre kitűzött célokat sikerült teljesíteni. Ilyenkor az eredmény másodlagos, de örülök annak, hogy a támadóink gólokat szereztek. Az időjárás megnehezítette a munkát az elmúlt időszakban, bízom benne, hogy ezen is hamar túljutunk. Jövő szombaton két mérkőzés vár ránk, így mindenki megkaphatja a 90 perces terhelést, és szeretnénk a lehető legjobban felkészülni a Soroksár elleni kupameccsre.”
A DEAC január 24-én újabb két felkészülési találkozót vív a DEAC Sportcampuson, amikor a Mátészalka és az Ózd együttese lesz az ellenfél.
Felkészülési mérkőzés
DEAC – Hajdúnánás 6–1 (2–0)
DEAC: Ratku – Lénárt Gá., Vincze, Herczku, Ujvárosi, Rauf, Soltész, Sándor, Török, Tóth, Fekete
Csereként pályára lépett: Kovács, Tóth – Tomola, Oláh, Lakatos, Jankelic, Papp G., Bora, Kelemen, Lénárt Ge., Tar, Kolozsváry, Puskás
Gólszerzők: Fekete (2), Lakatos, Tar (2), Puskás, illetve Ujvári
Forrás: https://deac.hu/
Be the first to comment