Kereskai Péter mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Serdülő koromban versenyszerűen fociztam a Nagykanizsai Olajbányászban. 40 éve járok mérkőzésekre a legalacsonyabbtól a legmagasabb osztályig. Az utóbbi néhány évben inkább már csak a Nagykanizsa NB III-as meccseit látogatom. Legnagyobb meccsélményemnek a 2009-es Liverpool – DVSC BL meccset tekintem, amit fantasztikus stadionban láthattam. Az elmúlt 20 évben részt vállaltam – és jelenleg is vállalok – több nagykanizsai sportegyesület vezetésében.
2022.08.21. (vasárnap) 11:00 óra
ZTE FC II. – ÉRDI VSE
Nehéz bármit is mondani a ZTE II. meccse előtt. Nem tudni, hogy éppen 11 fiatallal állnak-e fel, vagy bevetik Lesjakot, Safronovot, meg még két-három játékost az első keretből. Az biztos, hogy az Érd jól kezdte a bajnokságot, a Kaposvár ellen is megvoltak a lehetőségeik a pontszerzésre. Függetlenül a zalai csapat összeállításától, nem esélytelenek a vendégek. Engem legalábbis nem lepne meg egy érdi győzelem. Tipp: 1-2
PUSKÁS AKADÉMIA FC II. – ZSÁMBÉKI SK
A felcsútiak jól kezdték a szezont, még nem kaptak ki az eddigi négy fellépésükön. A Zsámbék eddigi teljesítménye alapján ki lehet jelenteni, hogy nekik még magas lehet egy kicsit a léc, nem vették fel még az NB III. ritmusát. A Puskásnál gyakorlatilag korlátlanul jönnek fel a fiatal tehetségek. Ha nekik mégsem megy, akkor pedig ott van a rutinos Magasföldi, aki egymaga is el tud dönteni meccseket. A fiatal zsámbéki gárda nem valószínű, hogy itt kezdi meg a felzárkózást. Magabiztos hazai győzelmet várok. Tipp: 3-0
ETO AKADÉMIA – KELEN SC
Két olyan csapat találkozója következik, akik egyaránt jól kezdték az új idényt. Mindkét gárda eddig 7 pontot gyűjtött és nagyon stabilan szerepelnek. Az ETO fiataljainál bár sok volt a változás tavalyhoz képest, hasonlóan a Puskáshoz nagy a merítési lehetőség, sok tehetség jön fel az NB III-as csapathoz. A Kelen idén ott lehet az élmezőny mögött, a középmezőny elején, legalábbis az eddig nyújtott teljesítmény erre utal. A vasárnap délelőtti összecsapás háromesélyes, elképzelhető, hogy a csapatok megosztoznak a pontokon. Tipp: 1-1
2022.08.21. (vasárnap) 17:00 óra
CSORNAI SE – PRACTICAL VLS VESZPRÉM
Az újonc csornai csapatot volt szerencsém látni a szerdai fordulóban. A mezőnyben nem játszottak rosszul, de hátul elég sok volt a hiba, a kanizsai támadók könnyedén mögéjük kerültek. A Veszprém a mezőnyben egyedüliként még 100 százalékosnak mondhatja magát, bár legutóbb csak percekkel a vége előtt szerezte meg a győzelmet a Budaörs ellen. Ettől függetlenül kijelenthető, hogy a sok sérülés által sújtott hazai gárda a csoport talán legjobb, legstabilabb teljesítményt nyújtó együttesét fogadja. Minden sorozat egyszer megszakad, de ez szerintem nem most fog bekövetkezni és a vendégek nyerik a mérkőzést. Tipp: 1-3
2022.08.21. (vasárnap) 17:30 óra
III. KER. TVE – FC NAGYKANIZSA
A III. Kerület gárdája a gyengébb kezdés után most már kezd úgy teljesíteni, ahogy a szakmai vezetés elvárja tőlük. Az első két fordulóban szerzett egy pontot két győzelem követte. A vendégek is javítottak a ZTE II. elleni hazai vereség óta. Budaörsön a védelem teljesített jól, míg a Csorna ellen a támadósor játszott átlag felett. Akinek én – természetesen idézőjelbe téve – legkevésbé sem örülök, ő Kokenszky Norbert, aki tavaly a BVSC színeiben 4 gólt is rúgott Kanizsán, közte a szépségdíjas félpályán túlit. Rá különösen kell figyelni a kanizsai védőknek. Abban az esetben, ha a védekezés újra rendben lesz és megállíthatók a Kerület támadásai, akkor egy pontra jók lehetnek a vendégek. Tipp: 2-2
TECHNOROLL TESKÁND KSE – BUDAÖRS
A Teskándnak nagy pechje volt a hétközi fordulóban, hiszen egy rendkívül erős ZTE II-vel voltak kénytelenek szembenézni. Így aztán nem sikerült megismételni a kaposvári bravúrt, de most újra itt a lehetőség. Bekő Balázs több poszton változtatott csapatán a Veszprém ellen a Nagykanizsa elleni otthoni vereséghez képest. Tulajdonképpen ez nem sült el rosszul, hiszen a 88. percig 0-0-ra állt az összecsapás. Nem lesz könnyű dolguk a bajnokságot jól kezdő zalaiak ellen, akiknél a jó formában játszó Hetesi sérülése okozhat problémát. Kérdés, hogy ő pályára tud-e lépni. Szoros mérkőzést várok és döntetlen eredményt. Tipp: 1-1
BALATONFÜREDI FC – MÓRI SE
A fürediek a három vereséget követően végre pontot tudtak szerezni a Gyirmót II. otthonában. A Mór együttese pont fordítva szerepelt, egy bicskei pontszerzést követően három viszonylag simának mondható vereséget szenvedtek, legalábbis a számszerű eredmények alapján. Mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a pontokra, hogy megkezdjék a felzárkózást a középmezőnyhöz. Bár a Mórban is szerepelnek rutinos labdarúgók, azért a házigazdák összeszokottabb csapata esélyesebbnek számít. Úgy gondolom, hogy a hazai pálya előnyét érvényre juttatva nyer a Balaton-parti alakulat. Tipp: 2-1
TATABÁNYAI SC – BICSKEI TC
A Tatabánya nagyszerűen kezdte a szezont, az érdi egygólos vereséget leszámítva mindhárom győzelmük alkalmával 5 gólt rúgtak, ami tiszteletet parancsoló. A Bicske bár nyert Fehérváron, otthon csak döntetlenre futotta a Komárom ellen. Eddigi mérkőzéseken nem sikerült azt a teljesítményt nyújtani, mint a legutóbbi szezonban. A két szurkolótábor sem ápol éppen felhőtlen viszonyt egymással, elsősorban a 2019. júniusi osztályozó miatt, ahol a Bicske jutott fel az NB III-ba. Akkor 1-0-ra nyertek a mostani vendégek, most úgy gondolom, hogy a hazai gárda a mérkőzés esélyese. Tipp: 2-0
KOMÁROM VSE – MOL FEHÉRVÁR FC II.
A Komárom egyre inkább kezd összeállni. Az első forduló hazai veresége után egy győzelem és két idegenbeli döntetlen a mérlegük. A fehérváriak teljesítménye elég hullámzó, magabiztos idegenbeli győzelmet hazai vereség, majd döntetlen követte. Mindkét csapat szeretné stabilizálni helyét a középmezőnyben és előbbre kerülni a tabellán. A Fehérvárnál sem lehet mindig tudni, hogy lesznek-e visszajátszók. A valószínűbb válasz a nem, mivel az első csapat kerete is viszonylag szűkösnek mondható, így kevés a bevethető játékos. Véleményem szerint egy góllal jobbak lesznek a hazaiak. Tipp: 1-0
2022.08.21. (vasárnap) 19:00 óra
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC – GYIRMÓT FC GYŐR II.
Az előző fordulóban megszerezte első győzelmét a Rákóczi. Kétségkívül a szerencse is mellettük állt az érdi mérkőzésen, de már előtte utaltam rá, hogy ők jobb csapat annál, mint amit eddig mutattak. A Gyirmót II. beleszaladt egy nagy pofonba Tatabányán, utána viszont otthon szereztek pontot, így jelenleg 5 ponttal állnak. Bár a gyirmótiak az eddigi egyetlen győzelmüket idegenben aratták, szerintem a Kaposvár nem követi el ugyanazokat a hibákat, mint a Teskánd ellen, és ezúttal otthon tartja a három pontot. Tipp: 3-1