Az Ózd-Sajóvölgye és a Cigánd továbbra is fej fej mellett – nyolc forduló után két 21 pontos csapat vezeti az NB III Észak-Keleti csoportját

Nem hibázott az Ózd-Sajóvölgye és a Bacsó Beton-Cigánd SE sem az NB III Észak-Keleti csoportjának 8. fordulójában, így továbbra is holtversenyben állnak a tabella élén. Az ózdiak a Gödöllőt múlták felül, míg a Cigánd hatgólos mérkőzésen győzte le a DVSC II.-t. A DEAC négy gólt szerzett a Hajdúnánás ellen, a Mátészalka Egerből vitte el mindhárom pontot, az SBTC pedig Tarpán nyert.


BACSÓ BETON-CIGÁND SE – DVSC II. 4–2 (3–1)

A debreceniek Szakács Levente góljával már a 19. percben megszerezték a vezetést, a Cigánd azonban még a szünet előtt fordított. Horváth Zoltán büntetőből egyenlített, majd Szarvas Milán és ismét Horváth talált be. A második félidőben Szakács második góljával még visszajött egy gólra a DVSC II., ám Horváth Zoltán a 64. percben teljessé tette mesterhármasát, kialakítva a 4–2-es végeredményt.

Gólszerzők: Horváth Zoltán (29., 44., 64.), Szarvas Milán (36.), illetve Szakács Levente (19., 58.).

BACSÓ BETON-CIGÁND SE: Iváncsics Alex – Mrva Patrik, Horváth Zoltán (Priamov Ivan, 73.), Mácsai László (Kovalecz Soma, 62.), Biró Roland, Kovács Gergő, Sikorszki Bence, Syrota Kyrylo, Szarvas Milán (Kertész Levente, 73.), Králik Péter, Cservenyák Tamás (Krutsan Roman, 88.).

DVSC II.: Tuska Bálint – Gyenti Kristóf, Szakács Levente (Lovas Bertold, 68.), Lénárt Zsombor, Vincze Tamás (Kis Gyula, 70.), Sain Balázs Csaba, Farkas Tamás, Sánta Milán (László Balázs István, 46.), Kristóf Péter, Kiss Máté (Regenyei Gergő, 83.), Kaye Shedrach Daniel.
Vezetőedző: Joó Zsolt.


EGER SE – MÁTÉSZALKAI MTK 0–3 (0–1)

A Mátészalka Micovda Makszim 14. percben szerzett találatával került előnybe, majd a hajrában biztosította be idegenbeli sikerét. Jene Gábor a 73. percben növelte a különbséget, Pócsik Botond Benedek pedig a 90. percben büntetőből állította be a 0–3-as végeredményt.

Gólszerzők: Micovda Makszim (14.), Jene Gábor (73.), Pócsik Botond Benedek (90. – 11-esből).

EGER SE: Bukrán Erik – Varga Dzsasztin Krisztofer (Hamar Botond, 46.), Giber Attila (Jászberényi Péter, 46.), Boros Gábor, Lewis Maddox Peterson (Nyolcas Bene, 61.), Bodrogi Bence (Valkay Richárd, 61.), Bernáth Ákos, Andresz Vilmos (Paizs József, 69.), Cseri Tamás, Hadnagy Bence József, Hallay Zalán.
Vezetőedző: Sütő Szilárd.

MÁTÉSZALKAI MTK: Papik Máté – Papp Ferenc, Sárosi Norbert, Vámos Márk (Jene Gábor, 61.), Bényei Balázs, Micovda Makszim, Schmidt Péter, Bodó László (Melich Marcell István, 68.), Végső Előd Zalán, Pócsik Botond Benedek, Farkas Márk (Ötvös Gábriel, 77.).
Vezetőedző: Boér Gábor.


TARPA SC – SBTC 1–2 (0–1)

Ujvári Dominik volt a salgótarjáni győzelem főszereplője: a támadó a 32. percben megszerezte a vezetést, majd a 63. percben megduplázta csapata előnyét. A Tarpa Pataki Balázs Ákos révén a 80. percben szépített, de egyenlíteni már nem tudott.

Gólszerzők: Pataki Balázs Ákos (80.), illetve Ujvári Dominik (32., 63.).

TARPA SC: Kharchyna Mykhailo – Gál Richárd Árpád, Petran Norbert, Kolesnyk Serhii, Csutora Mákszém (Pataki Balázs Ákos, 46.), Shved Maksym, Makshaiev Dmytro, Szamos Ignác (Lucian Luca Emanuel, 67.), Bichahov Oleksandr, Bekő Kristóf Dániel, Azarov Oleh.
Vezetőedző: Eremeev Vyacheslav.

SBTC: Kiss Olivér Rómeó – Pállai Barnabás, Peti Géza Szilveszter (Csifó István, 72.), Köböl Máté, Nagy Máté Xavér, Ujvári Dominik (Pásztor Péter, 84.), Papucsek Barna, Járvás Zoltán (Peron Márk, 64.), Csuka Krisztián, Zámbó Zoltán (Kaszás Deme, 64.), Csutora Mihaly.
Vezetőedző: Szabados Tamás.


TISZAFÜREDI VSE – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC II. 2–1 (2–0)

Remekül kezdett a Tiszafüred: Sármány Kristóf már a 7. percben betalált, Győri Benjámin pedig a 28. percben megduplázta az előnyt. A hazaiak a 40. perctől Zvara Levente Mátyás kiállítása miatt emberhátrányban futballoztak. A Nyíregyháza II. Hegedűs Csongor Zoltán révén a 60. percben szépített, a Tiszafüred azonban tíz emberrel is megtartotta előnyét.

Gólszerzők: Sármány Kristóf (7.), Győri Benjámin (28.), illetve Hegedűs Csongor Zoltán (60.).

TISZAFÜREDI VSE: Bolla János Ákos – Szabó Kornél Sándor, Zvara Levente Mátyás, Győri Benjámin (Kovács Dániel, 58.), Dorcsák Zoltán Sándor (Lázók Ruben, 46.), Sármány Kristóf (Ujvári Zsombor, 85.), Szabó Bálint (Karmacsi Rihárd, 71.), Rózsa Sándor (Balogh Máté, 46.), Székely Krisztián Sándor, Doktor Zsolt, Komlósi András.
Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC II.: Novák Zekő – Kondor Tibor, Tasi Gergő (Szabó Márton Zalán, 46.), Budaházi Zsombor (Ling Levente, 79.), Törő Milán Balázs, Kardos Kevin, Bertók Márk, Hassan Waris Olakunle, Hajós Lőrinc (Császár Zsolt, 85.), Törő Alex Benjamin, Hegedűs Csongor Zoltán.
Vezetőedző: Papp Ákos.


Fotó: Patkovics Bence/ Gödöllői SK

ÓZD-SAJÓVÖLGYE – GÖDÖLLŐI SK 2–0 (1–0)

Az Ózd-Sajóvölgye folytatta nagyszerű sorozatát. Váradi Ádám a 38. percben szerezte meg a vezetést, majd a 74. percben ismét eredményes volt, így duplájával eldöntötte a találkozót. Az ózdiak nyolc forduló után hét győzelemmel és 21 ponttal vezetik a csoportot.

Gólszerző: Váradi Ádám (38., 74.).

ÓZD-SAJÓVÖLGYE: Fedinisinec Eduárd – Takács Tamás (Szemere Norbert Dávid, 81.), Dostál Daniel (Kerekes Benett, 90.), Süttő Attila, Nagy Roland Károly, Váradi Ádám, Molnár Milán Béla, Grassi Elia (Horváth Sándor Patrik, 90.), Menyhárt Barnabás, Korbély Kristóf (Pataki Roland, 16.), Oláh Balázs.
Vezetőedző: Szala Ákos.

GÖDÖLLŐI SK: Tóth Balázs – Hevesi Milán, Mertse Ábel (Fellegi Nándor, 86.), Tóth Benedek (Németh Balázs Lajos, 46.), Győrfi Benedek András, Hankó Bence (Dolhai Gergő, 86.), Balogh Bálint, Béres Martin Gyula, Egervári Ádám Mihály (Szabó Máté Zsolt, 46.), Abért Márton, Balog Kristóf (László Gergő, 46.).
Vezetőedző: Sipeki István.


DEAC – HAJDÚNÁNÁS FK 4–0 (1–0)

A DEAC Vincze Ákos 12. percben szerzett góljával került előnybe, majd a második félidőben fölényessé tette a győzelmét. Herczku Alex az 50. percben talált be, a csereként pályára lépő Burai Erik Csaba pedig a hajrában kétszer is eredményes volt.

Gólszerzők: Vincze Ákos (12.), Herczku Alex (50.), Burai Erik Csaba (80., 90.).

DEAC: Ratku Ábel Roland – Kiss Bercel, Herczku Alex, Maruscsák Jan (Czimer-Nyitrai Ádám Bálint, 46.), Fekete Vince, Szatmári István (Bökönyi Martin, 78.), Vincze Ákos, Jankelic Iván (Pelyvás-Ferenczik Levente, 84.), Lakatos Benjámin Csaba (Török László, 46.), Lénárt Gábor, Lénárt Gergő József (Burai Erik Csaba, 68.).
Vezetőedző: Kondás Elemér.

HAJDÚNÁNÁS FK: Urbán Gergely József – Varga Balázs (Pelles Patrik, 78.), Takács Bence (Talpalló Norbert Lajos, 57.), Pelles Gábor, Tóth Balázs, Csubák Bence (Tóth Sándor, 69.), Bohács Bence, Varga Donát, Gellén Balázs, Daróczi Zoltán (Ujvári Zsolt, 69.), Tóth Gábor (Pelles Dominik Gábor, 57.).
Vezetőedző: Vígh Ferenc.


FÜZESABONYI SC – DVTK II.-OPUS TITÁNOK 1–3 (0–0)

Gól nélküli első félidő után a DVTK II. döntötte el a találkozót. Yohan Croizet az 58. percben törte meg a jeget, majd Gyebróczki Dávid István és Meggyesfalvi Balázs egy percen belül szerzett góljával 0–3-ra módosult az állás. Czinkóczi Bence a 86. percben szépített.

Gólszerzők: Czinkóczi Bence (86.), illetve Yohan Croizet (58.), Gyebróczki Dávid István (77.), Meggyesfalvi Balázs (78.).

FÜZESABONYI SC: Tajti Bence – Czinkóczi Bence, Barzsó Attila, Oláh Norbert, Vincze Dániel, Kaló István Alexander (Dudás Dusán, 77.), Nagy Gergely, Pataki Viktor, Kiss Ádám (Csóri Balázs, 29.), László Zsombor, Ináncsi Milán (Tánczos Áron, 35.).
Vezetőedző: Bocsi Zoltán.

DVTK II.-OPUS TITÁNOK: Varga Hunor Attila – Farkas Ruben Bálint, Juhász Kristóf, Gyebróczki Dávid István, Sáreczki Szabolcs (Skibenko Ivan, 78.), Nagy Milán (Meggyesfalvi Balázs, 74.), Bordás Benedek (Vakuliak Yaroslav, 50.), Ádám Leonard Emilián, Krone Niklas Maximilian (Gombás Lajos Levente, 46.), Kiss Bálint, Yohan Croizet (Kövesi Krisztián, 74.).
Vezetőedző: Bém Gábor.


TERMÁLFÜRDŐ FC TISZAÚJVÁROS – KISVÁRDA MASTER GOOD II. 0–1 (0–1)

Egyetlen találat döntött Tiszaújvárosban. Moroz Mykhailo a 19. percben juttatta vezetéshez a Kisvárda második csapatát, és mint később kiderült, ez egyben a győztes gól is volt. A hazaiak nem tudtak válaszolni, így a három pont Kisvárdára került.

Gólszerző: Moroz Mykhailo (19.).

TERMÁLFÜRDŐ FC TISZAÚJVÁROS: Hornyák Zalán – Erdei Martin János (Lekli Soma Kende, 73.), Nagy Gergő Máté, Vitelki Balázs (Győrffy Lőrinc Benedek, 73.), Tóth Márk, Varga Balázs Sándor, Nagy Ákos Attila, Haraszin Zsombor János (Juhos Ádám, 73.), Gulácsi Márk (Batta Gergő, 73.), Bencsík Dávid (Lázár Bence Tibor, 86.), Major Ernő.
Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

KISVÁRDA MASTER GOOD II.: Herc Bogdán – Szőr Levente, Ablonczy Csanád (Nagy Milán, 80.), Tenkács Pál, Abdullahi Kamal, Osztrovka Maxim (Németh Viktor, 66.), Nuriiev Anatolii (Osondu Ifeanyi Kinsgley, 66.), Scsadej László (Knysh Denys, 46.), Körmendi Kevin, Moroz Mykhailo (Lupii Artem, 90.), Soltész István Zoltán.


Szólj hozzá elsőként!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címed nem jelenik meg nyilvánosan.