Továbbra sem veszített pontot a Gyulai Termál FC az NB III Dél-Keleti csoportjában. A listavezető a nyolcadik fordulóban is magabiztosan nyert, így 24 ponttal és elképesztő, 30–3-as gólkülönbséggel vezeti a tabellát. A III. Kerületi TVE Dabasról hozta el a három pontot, a Vasas II. hat gólt lőtt a Csepelnek, míg Szolnokon 4–4-es döntetlennel zárult a forduló legőrültebb mérkőzése.
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 3–1 (1–0)
A Békéscsaba már az 5. percben megszerezte a vezetést Papp Áron révén. A vendégek a második félidő elején Kovács Kolos góljával egyenlítettek, de mindössze két percig örülhettek: Horváth Szabolcs Zsolt visszaállította a hazai előnyt. A 64. percben pályára lépő Balla Kevin Károly négy perccel később betalált, és eldöntötte a mérkőzést.
Gólszerzők: Papp Áron (5.), Horváth Szabolcs Zsolt (53.), Balla Kevin Károly (68.), illetve Kovács Kolos (51.).
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE: Bánfalvi Gergő – Lyachó Bence János (Pécskai Csongor, 73.), Mező Dezső, Árva Bence (Balla Kevin Károly, 64.), Bodor Zoltán (Fischl Simon, 82.), Maronyay Zalán Gábor (Oláh Ákos, 73.), Mágocsi Bence, Papp Áron, Horváth Máté, Horváth Szabolcs Zsolt (Zámbó Márton, 64.), Vágó Gábor Richárd. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC: Kálmán Simon – Gréczi Márton Péter (Tóth Péter, 71.), Bakó László (Sirokmán Dominik, 83.), Török Kevin, Marsa Levente, Hajnal Gergely (Nagy Roland, 46.), Kovács Kolos, Valencsik Dávid (Simon Dominik, 46.), Hajduk Levente Gábor, Sági Marcell, Molnár Bence (Benyovszki Ádám Bálint, 71.).
SZOLNOKI MÁV FC – MONOR SE 4–4 (2–1)
Nem mindennapi mérkőzést rendeztek a Tiszaligetben. Annus Árpád már a 9. percben betalált, Iván Milán pedig 2–0-ra növelte a hazai előnyt. Markó Ádám még a szünet előtt szépített. A fordulás után Annus ismét eredményes volt, majd Horváth László Dávid góljával 3–2-re zárkózott a Monor. Annus a 61. percben teljessé tette mesterhármasát, de még ez sem volt elég a győzelemhez: a csereként beálló Bálint Dominik négy perc alatt duplázott, így 4–4 lett a vége.
Gólszerzők: Annus Árpád (9., 48., 61.), Iván Milán (22.), illetve Markó Ádám (28.), Horváth László Dávid (54.), Bálint Dominik (65., 69.).
SZOLNOKI MÁV FC: Veress Áron (Ladányi Patrik, 73.) – Dudok Tamás, Pinto Mario Alfredo, Pelles Patrik András, Iván Milán, Annus Árpád, Dósa Zsombor Mihály (Sefsaliu Antik, 73.), Draskóczi Péter (Csősz Richárd, 68.), Klemenc Márk Róbert, Antal Gábor (Polyák Dávid, 84.), Tomic Matija (Lehoczky Bálint Ádám, 73.). Vezetőedző: Lengyel Béla.
MONOR SE: Tóth Bertold – Takács Dominik, Szabó Bence, Agóts Tamás (Bálint Dominik, 58.), Farkas Ádám, Szlovák Áron (Ciceu Pál Kristóf, 46.), Kutsera Kristóf Péter (Kalocsány Péter, 46.), Markó Ádám, Ecsedi Balázs (Makai Bendegúz, 58.), Kapronczai Gergely, Horváth László Dávid. Vezetőedző: Halgas István.
SZEGEDI VSE – GYULAI TERMÁL FC 1–4 (0–2)
A Gyula villámrajtot vett Szegeden: Zádori Krisztián Zsolt már a 4. percben megszerezte a vezetést, tíz perccel később pedig Pusztai András is betalált. A hazaiak Kéri Tamás 57. percben szerzett góljával még visszajöttek a mérkőzésbe, de Constantinescu Dan-Marius nyolc perccel később ismét kétgólosra növelte a vendégek előnyét. A hajrában Zádori másodszor is eredményes volt, így a Gyula 4–1-re győzött, és nyolcadik bajnokiját is megnyerte.
Gólszerzők: Kéri Tamás (57.), illetve Zádori Krisztián Zsolt (4., 89.), Pusztai András (14.), Constantinescu Dan-Marius (65.).
SZEGEDI VSE: Balogh Csaba – Kovács Péter Dániel (Doszkocs Szabolcs, 74.), Csamangó Tibor, Rádai Gergely, Ilyés Hunor (Kiss Kornél, 77.), Kis Csongor, Farkas Márk, Kéri Tamás (Ábrahám-Fúrús Bence, 77.), Curcin Alen, Lévai Norbert (Kelemen Viktor, 26.), Amariutei Sorin-Ionut.
GYULAI TERMÁL FC: Krnács Richárd – Kolarovszki Martin (Kolarovszki Milán, 46.), Zádori Krisztián Zsolt (Szklenár Kristóf Norbert, 90.), Zelenyánszki László (Nagy Gergő, 46.), Máris Dominik (Szabó Csaba, 71.), Lestyán Lionel, Viczián Ádám, Constantinescu Dan-Marius, Trescsula Máté, Juhász Martin, Pusztai András (Szabó Zsombor, 57.). Vezetőedző: Ekker Attila.
SÁNDORFALVI SKE – BKV ELŐRE 0–1 (0–1)
Az alsóházi összecsapást egyetlen találat döntötte el. Kerék László a 44. percben juttatta vezetéshez a BKV-t, a fővárosiak pedig a második félidőben megőrizték minimális előnyüket.
Gólszerző: Kerék László (44.).
SÁNDORFALVI SKE: Sági Viktor – Grünvald Attila László, Rajsli Tamás (Széll Kristóf József, 46.), Oláh Levente (Szenczi Bence Imre, 61.), Babolek Zoltán (Papp Dániel, 46.), Juhász Jónás (Csicsely János, 77.), Koncz Adrián (Rabecz Botond, 61.), Kincses Nándor Péter, Horváth Zalán, Molnár Márk, Gyuga Barnabás. Vezetőedző: Krucsó Ákos.
BKV ELŐRE: Köcse Bence Ákos – Reizer Dávid, Rideg Ábel Balázs (Reizer Bence, 77.), Forgács Péter, Hajdi Péter Dániel, Bükszegi Marcell, Zsembery Áron, Szilágyi Zsombor (Simon Mátyás Dezső, 46.), Mile Zsombor (Ország Levente Máté, 89.), Kerék László (Wágner Richárd József, 91.), Tolnai Zsombor. Vezetőedző: Hires Gábor.
KISPEST-HONVÉD FC II. – ÚJPEST FC II. 3–0 (2–0)
A Honvéd II. magabiztosan nyerte a tartalékcsapatok fővárosi rangadóját. Csonka Bonifác a 27. percben szerezte meg a vezetést, majd a sérülés miatt már a 17. percben pályára küldött Hetyei Szilveszter növelte az előnyt. A második félidőben Kenéz Kristóf is betalált, így háromgólos hazai siker született.
Gólszerzők: Csonka Bonifác (27.), Hetyei Szilveszter (46.), Kenéz Kristóf (68.).
KISPEST-HONVÉD FC II.: Balogh Barnabás – Horváth Álmos, Russnák Áron, Szabó Alex, Horváth Botond Zoltán (Schön Botond Csanád, 63.), Hancz Dominik (Szelényi Márk, 79.), Kenéz Kristóf (Érsek Patrik, 79.), Forró Dominik (Kovács Dominik Márk, 79.), Jászberényi Péter Attila (Hetyei Szilveszter, 17.), Garcia Granda Asier, Csonka Bonifác.
ÚJPEST FC II.: Szentmihályi Ádám Dániel – Révai Balázs Benjámin (Cseh Ádám, 63.), Heil Péter Valentin (Czira Martin, 86.), Dékei Márk (Valkai Vajk Csenger, 70.), Gyánó Marcell (Pataki Zoltán, 46.), Varga Márton Milán (Kéri Bence, 86.), Posza Kevin István, Tamás Krisztián, N’Diaye Makhete Moustapha, Barczi Dávid, Gáspár Dávid János. Vezetőedző: Bodor Boldizsár.

Fotó: https://www.vasasfc.hu/
VASAS FC II. – CSEPEL SC 6–0 (3–0)
Valóságos gólparádét rendezett a Vasas II. Feledy Balázs már a 9. percben betalált, majd Vincze Domonkos négy perc alatt kétszer is eredményes volt. A második félidőt Cseke Benjámin góljával kezdték az angyalföldiek, később pedig Horányi Balázs és Sus Kameron is bevette a csepeli kaput.
Gólszerzők: Feledy Balázs (9.), Vincze Domonkos (37., 41.), Cseke Benjámin (48.), Horányi Balázs (69.), Sus Kameron (73.).
VASAS FC II.: Sági Roland – Szabó Levente (Szalai Ákos Regő, 76.), Dévényi Zsombor Gergely, Orlai Márton, Sus Kameron, Cseke Benjámin (Bozsity Mihailo, 57.), Serucza Márk (Horányi Balázs, 57.), Szabó Benjámin Marcell, Feledy Balázs, Wébel Máté Attila (Molnár Dominik Noel, 66.), Vincze Domonkos (Együd Barnabás, 66.). Vezetőedző: László András.
CSEPEL SC: Tóth Ádám Gellért – Bogdán Bence Ferenc (Ignácz Péter, 46.), Bencsetler Máté, Szűcs Levente Norbert (Torda Bence, 57.), Csákány Levente Zsolt, Kubitsch Kristóf (Mészáros Ármin Szilárd, 66.), Túri Dániel, Sükösd Krisztián, Alarishi Zoltán (Tóth László, 57.), Balogh Zsombor Csaba (Fésü Bulcsú, 46.), Giuliani Marcello. Vezetőedző: Takács László.
METON-FC DABAS SE – III. KER. TVE 0–1 (0–1)
A III. Kerületi TVE folytatta nagyszerű szezonkezdetét. A mérkőzés egyetlen gólját Hulicsár Máté szerezte a 24. percben. Az óbudaiak megőrizték előnyüket, és nyolc forduló után már hetedik győzelmüket ünnepelhették.
Gólszerző: Hulicsár Máté (24.).
METON-FC DABAS SE: Janicsák József Olivér – Czenky Ábel, Dudás Balázs, Vén Botond, Birkás Gergely, Földi Gergő, Bán Richárd (Bokros Bertold, 46.), Stampfel Kevin Dávid, Dudás Dániel, Bene Dániel (Bence Szilárd, 67.), Bolla Bence. Vezetőedző: Székely Tibor.
III. KER. TVE: Hajagos Tamás – Dobronoky Viktor (Buda Péter Pál, 61.), Farkas Bence Balázs (Fodor Ferenc, 77.), Tóth Bálint (Kiss Benedek, 89.), Hulicsár Máté (Szűcs Áron Zalán, 77.), Gosztola Ádám, Könczey Márk, Padla Dominik Márk (Borsay Márk Milán, 61.), Lencsés Balázs, Hosszú Zétény, Bekker Roland. Vezetőedző: Kaszai Gábor.
SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. – ESMTK 1–1 (1–0)
Drámai végjátékot hozott a forduló zárása. Fejős Áron a 41. percben tizenegyesből szerzett vezetést a Szeged II.-nek. Sokáig úgy tűnt, ez a találat három pontot ér, ám a 95. percben az ESMTK is büntetőhöz jutott, Balogh Máté pedig nem hibázott.
Gólszerzők: Fejős Áron (41. – 11-esből), illetve Balogh Máté (95. – 11-esből).
SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II.: Molnár-Farkas Tamás – Sándor Márton, Lukácsi Mátyás Péter, Gera Bence (Pipis Zsombor István, 77.), Mádi Szabolcs József, Fejős Áron (Budai Balázs, 69.), Vanja Zvekanov (Sümeghy Ákos, 62.), Tóth Norman (Di Mundo Antonio Zsolt, 62.), Mészáros Ádám, Tóth Bence (Pleskó Patrik, 46.), Ördög Dávid. Vezetőedző: Bilic Igor.
ESMTK: Rapali Zsombor – Balogh Máté, Takács Zsolt Zsombor, Puskás Gábor Sándor, Pintér Dániel, Hegyi Péter, Molnár Róbert, Molnár János (Slezák Richárd, 65.), Molnár Tamás, Kocsis Gergely Péter (Burzi Alex, 37.), Tagai András (Arday Dominik Alex, 65.). Vezetőedző: Turi Zoltán

Szólj hozzá elsőként!