A Haladás NBI-es kiesése és a Mosonmagyaróvár feljutása óta az NBII-ben a 2022-23-as szezon óta találkozott egymással a két csapat, két éven belül már negyedszer és mindig a Mosonmagyaróvár tudott nyerni:
- 2022: Mosonmagyaróvár 1-0 Haladás (Sajbán)
- 2023: Haladás 1-2 Mosonmagyaróvár (Csonka, ill.: Illés, Illés)
- 2023: Mosonmagyaróvár 2-1 Haladás (Takács, Papp, ill.: Nyíri)
Mindig a Haladás végzett előrébb és ez idén is így lesz, de mindig letudta győzni a Mosonmagyaróvár a szombathelyieket és ez nem történt másképp vasárnap sem.
Már a második percben megvolt az első szombathelyi helyzet: Rácz lövése megpattant, így Slakta fogta. Maradtak támadásban a zöld-fehérek, Kelemen és Mohos is mellé lőtt egy helyzetet. A 22. percben Szabó Bence a 17 méterről kapásból lőtt fölé, ez volt az első vendég lehetőség. Slaktának továbbra is állnia kellett a sarat, de minden szombathelyi próbálkozást hárított, míg az MTE több helyzetből sem tudott kaput találni.
A vendégek jól indították a második játékrészt: Szendeff helyzetét Pálfi szögletre ütötte, majd a szögletből Csóka fejelt kapura, amibe Radics kapott bele, ezzel megszerezte a vezetést a Mosonmagyaróvár. A Haladás támadott az egyenlítésért, de Slakta rendre fogta a ziccereket. A 71. percben Radics vágta fel Ráczot, a játékvezető pedig azonnal kiállította.
Az emberelőnyben játszó Haladásnak így sem ment a góllövés. A megítélt szabadrúgást Erdei lőtte rá, de szögletre tolta Slakta, majd Szijjártó helyzetét is fogta. A Haladás 12 percig volt emberelőnyben, Erdei megkapta második sárgáját, így 10 a 10 ellen fejezték be a mérkőzést a csapatok.
A Haladás így zsinórban negyedszer is kikapott a Mosonmagyaróvártól, míg a sereghajtó győzelmeinek fele idén a szombathelyiek ellen született. A Haladás Pécsen folytatja a bajnokságot, az MTE pedig matematikailag még reménykedhet a bennmaradásban, de hátránya 14 pont 5 meccsel a vége előtt.
Szombathelyi Haladás 0-1 Credobus Mosonmagyaróvár (Radics 51′)
HALADÁS: Pálfi – Nyíri V., Jagodics M., Ene, Bolla G. – Erdei C., Szakály A. (Horváth A., 73.) – Horváth R. (Csernik, 62.), Rácz B. (Katona I., 79.), Mohos (Szijjártó, 73.) – Kelemen M. (Pintér F., 62.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics
MOSONMAGYARÓVÁR: Slakta – Végső, Tullner, Deák I., Horváth K. (Vukaszovics, 70.) – Radics, Kapornai (Papp Sz., 89.) – Bekker, Szabó B., Csóka D. – Szendeff (Puhtyejev, 72.). Vezetőedző: Nagy Ádám
Nézőszám: 768 néző