Mérleg, azaz ősz és tavasz NB2 – Élmezőny (3. rész)

A mérleg egyik oldalára az őszi, a másik oldalra pedig a lehetséges tavaszi teljesítményt rakjuk. Ennek jegyében íródott cikkünk témája az őszi teljesítmény, és az elképzelhető tavaszi forgatókönyv csapatonként.

Az NB2 ezen idénye igazán izgalmas, és színvonalas találkozókat hozott ezidáig. Hasonlóan az NB1-hez, itt is az izgalmak, és a remek mérkőzések minden fordulóban színt vittek a mindennapokba.


A téli szünet alkalmat adott egy kicsit visszatekinteni, emellett valamelyest a jövő lehetséges eseményeit kikövetkeztetni az eddigiekből

Cikkünk esetlegesen szubjektív véleményt tartalmaz, melyben az adott NB2-es csapatok eddigi teljesítményét, és a várható lehetőségeket taglaljuk.

Az élmezőny csapatai idén is sűrű mezőnyt alkotnak. Nem meglepő, hogy ezen 5 csapat valószínűleg a végletekig csatában lesz a feljutásért, és akár az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím, vagy a második hely sorsa.
A meglepetéscsapat idén sem maradhat el, ezt a szerepet a Kozármisleny tölti be.
Előttük az egy meccsel kevesebbet játszó Vasas, a dobogó legalsó fokán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia egy ponttal a fővárosiak előtt, következik a második helyen -azaz az alsóbbik feljutó-  az ETO FC Győr, a listavezető pedig nem kis meglepetésre a Nyíregyháza Spartacus.

Érdekesség, hogy a három tavalyi osztályzós csapat közül, annak a kettőnek, amelynek sikerült legyőznie NB3-as ellenfelét, az élmezőnybe tartozik.

A kisebb meglepetés… / Kozármisleny FC


A baranyai csapat hasonló tündérmesét ír, mint pár éve a Kecskemét, ámde nem biztos, hogy ugyanúgy sikerül nekik. A 22-23′-as szezon során a kiesés szele nem csak megcsapta őket, hanem szembe is néztek vele, és miután az Iváncsa ellen bentmaradtak az NB2-ben, az őszi szezont nagyon jól kezdték.

Ha úgy alakul, akár jövőre is találkozhat a két meglepetéscsapat, akár az NB1-ben / kép: kozarmislenyfc.hu

Az ősz első felében legyőzték a Honvédot, a Haladást, és döntetlent játszottak a Szegeddel. A továbbiakban is jól folytatták. Kiütötték a Siófokot, és legyőzték a feljutásra, sőt az NB2-es bajnoki címre is esélyes Vasast.

Az ember felkapta a fejét arra, hogy a Misleny elvitte a három pontot Kispestről / kép: sportal.blikk.hu


Tavasszal a cél elkerülni az olyan kiütéseket, mint a Nyíregyháza elleni, illetve megcsinálni a csodát, és esetleg a felkerülést jelentő második hely megkaparintása is képbe kerülhet Kozármislenyen. Ehhez több olyan játékost kell hozni a Pécs melletti kisvárosba, mint a góllövőlista vezetője Kirchner Krisztián.

Kirchner a Kozármisleny húzóembere / kép: nb1.hu

Ingadozó teljesítmény / Vasas FC


Angyalföld nem töltött sok időt előző alkalommal az élvonalban, és most, a második vonalban is körülbelül ugyanannyit szeretne tölteni. A Vasas NB1-es minőségű kerete nem oszlott szét teljesen a kiesést követően. Az erős játékosállományhoz képest a játék nem mindig mutatja azt, amit elvárhatnának a szurkolók, néha pedig NB1-es csapat módjára leckéztetik ellenfeleiket.

Az NB2 rangadója, a két rivális csatája tavaly sima hazai győzelmet hozott / kép: sportal.blikk.hu


Az ETO-nak, és a Nyíregyházának is kiütéssel végződött a fővárosi programjuk a Vasas ellen, de a rivális Honvédot is megverték. Ellenben a Misleny ellen kikaptak, és Szegedről is pont nélkül tértek vissza.

Baranya megyéből pont nélkül tért haza a Vasas / kép: m4sport.hu

Tavaszra a Vasas célja a minél hamarabbi felkerülést jelentő valamelyik hely megszerzése az első kettő közül. Ehhez egyértelműen kiegyensúlyozottabb teljesítményre van szüksége az angyalföldieknek.

A Csákvár ellen is csak egy pontot szereztek a piros-kékek / kép: nemzetisport.hu

Szabotáló döntetlenek / Szeged-Csanád GA


Csongrád-Csanád megye egyetlen NB2-es képviselője azzal a tervvel indult neki a szezonnak, hogy a felkerülésért lesz harcban. Ez igaz is rá, mi sem bizonyítja jobban, hogy a bronzérmet, ámde feljutást nem érő harmadik helyen telel.

Egyetlen szegedi vereség hazai környezetben a Csákvár ellen / kép: szeged-grosicsakademia.hu

A kék-fekete szegedi csapat az idei szezonban a második legkevesebb gólt kapta, azonban nem is rúgott igazán sokat, így a kifejezetten sok döntetlen rendesen elvett a pontjaiból. A meccseinek fele döntetlennel végződött az idei szezonban.

Két, legkevesebb gólt kapó csapat / szeged-grosicsakademia.hu


Az idei szezon tavaszi részére ezt az arányt csökkenteniük kell, ha fel akarnak jutni. A keretet állandóan fejlesztik, aminek alkalmassága nem megkérdőjelezhető a feljutáshoz.

Egy döntetlen a sok közül / kép: gyirmotfc.hu

Más út / ETO FC Győr


A kisalföldi zöld-fehérek egészen más módját választották, hogy esélyt szerezzenek a feljutásra. Legutóbb talán a Balmazújváros választotta ezt a módszert, ámde ők a bentmaradásért folytatott harcban, míg az ETO a feljutásért mondott le a központi támogatásokról az idegenlégiósok szerepeltetéséért cserében. 

Az ETO sem kivétel, minden meccsen meg kell harcolnia azért, hogy a végén esetleg ők ünnepelhessenek / kép: goal.com

Rendkívül jól igazolt az ETO, a román válogatott Paul Anton és Claudiu Bumba, a szlovák válogatott Michal Skvarka, a szudáni válogatott Yasin Hamed, és az argentin utánpótlás válogatott Luciano Vera, a közönségkedvenc is ide tartozik a teljesség igénye nélkül. Télen egyelőre a szerb válogatott, és gólkirály, kispesti közönségkedvenc Nenad Lukic érkezett, ámde pletykák szólnak a spanyol Nono Delgado Villar érkezéséről is.
A győriek remek formában kezdték a szezont, mégis hamar jött az első kiábrándító pofon a Honvéd ellen elveszített rangadójuk alkalmával.
Ezen felül kisebb-nagyobb kilengések miatt már 5 pontosra nőtt az éllovas Szpari és az ETO közti különbség.

Claudiu Bumba, aki nyáron érkezett Győrbe, támadó középpályás létére ő vezeti a győriek házi góllövőlistáját / kép: kisalfold.hu


A győriek célja nem lehet más, mint megtartani a feljutást jelentő második helyet, alkalomadtán pedig megszerezni a Merkantil Bank Liga legjobbjának járó bajnoki címet. Ehhez a célhoz el kell érniük azt, amit eddig nem teljesen sikerült. Az élmezőnyben szereplő csapatokkal szemben nem igazán sikerült pontot szerezniük, a Kozármisleny ellen arattak győzelmet hazai pályán, illetve a Szeged ellen idegenben szereztek egy pontot.

BVSC elleni siker / kép: bunteto.com

…és a nagyobb meglepetés / Nyíregyháza Spartacus


A nyírségiek a Kozármislenyhez hasonlóan szintén óriási, sőt, sokkoló meglepetést tettek le az asztalra. Mindenki azt várta, hogy az ETO, a Vasas és a Honvéd harcoljon a feljutásért, ellenben a Honvéd helyett a szabolcsi csapat nyújt kiemelkedő teljesítményt.

Kiütés a vége / kép: m4sport.hu

Azt követően, hogy az előző szezonban egyetlen pont választotta el őket az egyenes kieséstől, és a Békéscsabától, valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy az idei évben egy olyan koncepció mellett kezdenek el építkezni, ami egyből az NB1-be repítheti a Szparit. Kulcs ehhez Tímár Krisztián, és a játéka, illetve az, hogy a játékrendszerébe tökéletesen passzoló játékosokat hoztak a vezetők. Minőségi, és megkérdőjelezhetetlenül NB1-es színvonalú futballisták érkeztek. A Nyíregynek csak egyetlen rövidzárlata volt, a Vasas elleni idegenbeli háromgólos veresége. Ezen kívül szinte tökéletes, ellenállhatatlan játékot mutat.

Nagy Dominik, a tökéletes vezéregyéniség a Nyíregyháza számára / kép: szon.hu


Céljuk egyetlen lehet, mégpedig megtartani az első helyet, és ezt a remek játékot, így értelemszerűen feljutni. Ahhoz, hogy elérjék ezt, nem kell mást tenni, mint maradni az eddigi, bevált koncepciónál.

Gyirmóton fordított, és nyert a Szpari / kép: gyirmotfc.hu

Egyre inkább körvonalazódnak így féltávnál az erőviszonyok. Kijelenthető, ha csoda nem történik, akkor az imént említett öt csapat közül kerül ki 2024 két NB1-es újonca. 

Az indexképen a két, jelen állás szerint feljutó csatája / kép: nemzetisport.hu