A nevem Tóth Kristóf, 19 éves vagyok és jelenleg a HUNFOCI oldalánál újságíróként és szerkesztőként dolgozom. A középiskolai tanulmányaimat most fejeztem be Nyíregyházán. Az életem részévé vált a labdarúgás és gyakorlatilag nem is tudnám elképzelni a futball nélkül a mindennapjaimat. Néhány évvel ezelőtt én is futballoztam és kipróbáltam magam magasabb szinten is az ifjúsági bajnokságokban. Rendszeresen járok NB1-es, NB2-es, NB3-as és megyei I. osztályú mérkőzésekre. Az idei szezonban engem kértek fel, hogy a Merkantil Bank Liga beharangozóit, készítsem el. Elmondom a véleményem a mérkőzésekkel kapcsolatban és a végén megtippelem a lehetséges végeredményeket is.
2023. 11. 26. (vasárnap) 13:00
AQVITAL FC Csákvár – Nyíregyháza Spartacus FC
Eléggé szorosnak mondható a mezőny az NB2-ben, hiszen az 5. és a 15. helyezett között csak 10 pont a különbség. A Csákvár együttese stabilizálta helyét a bajnokságban, és jelenleg eléggé közel van az élmezőnyhöz. Hazai pályán elég jó eredményeket szokott elérni, és ezt szeretné tovább javítani. A Nyíregyháza továbbra is őrzi a 2. helyét a bajnokságban, ráadásul az elmúlt mérkőzéseken beindult a gólgyártás, hiszen 8 találatot jegyeztek a nyírségiek a legutóbbi három fordulóban. Tímár Krisztiánék a győzelem reményében lépnek pályára Csákváron. Izgalmas és kemény összecsapásra számítok, ahol egy gól dönthet. Tipp: 0-1
BVSC-Zugló – Tiszakécskei LC
Kiesési rangadót rendeznek a Szőnyi úton! A BVSC a válogatott szünet előtt ugyan megszorongatta a Nyíregyházát, de nem tudott pontot szerezni, pedig a helyzetei megvoltak rá. Otthoni közönség előtt szeretne jó eredményt elérni, hogy a vonal fölött tudjon maradni. A Tiszakécske sincs a legjobb formában, hiszen a legutóbbi öt mérkőzésén nyeretlen maradt. Most egy nagyon fontos meccs vár rá a bennmaradás szempontjából, ahol jó lenne számára egy győzelem, hiszen akkor sikerülne egy kicsit fellélegezni. Igazi 6 pontos mérkőzés lesz a fővárosban, ahol a hazai pálya dönthet. Tipp: 2-1
Gyirmót FC Győr – Budapest Honvéd
Mindössze két pont választja el egymástól a csapatokat, tehát izgalmasnak ígérkezik a Gyirmót – Honvéd összecsapás. A győriek már rég maguk mögött tudhatják a borzasztó szezonkezdetüket, és a jó eredményeknek köszönhetően szépen feljöttek a tabella első felébe. A folytatásban szeretnének ott maradni az élmezőnyben. A Honvédnál edzőváltás történt az elmúlt időszakban, és bár legutóbb győzni tudott az Ajka ellen, ez még sok mindent nem árult el a csapat játékáról. Csertői Aurél jól ismeri a Gyirmótot, hiszen korábban ott dolgozott, szóval számára könnyebb volt a felkészülés. Nehéz mit mondani, de szerintem ezúttal a kispestiek fognak diadalmaskodni. Tipp: 1-2
KOLORCITY Kazincbarcika SC – Soroksár SC
A 8. és a 9. helyen álló csapatok találkoznak egymással Kazincbarcikán, tehát egy jó kis középmezőnyi rangadót láthatnak majd a kilátogató nézők. A házigazda az elmúlt mérkőzéseken eléggé vegyes formát mutat, bár ezen mérkőzések között vannak komoly skalpok is. A Soroksár veretlennek bizonyult a legutóbbi öt összecsapáson, és viszonylag közel van az élmezőny csapataihoz. Lipcsei Péter tanítványai nem szeretnének üres kézzel távozni Barcikáról. Két hasonló erősségű csapatot láthat majd a publikum, ahol pontosztozkodás lesz. Tipp: 1-1
PMFC – Budafoki MTE
Nem nagyon ismerek olyan csapatot a nagyvilágból, akik ilyen kevés rúgott és kapott góllal tudnak eredményeket produkálni a bajnokságban. A pécsiekre ebben a szezonban nem jellemzőek a gólzáporos mérkőzések, de mindezek ellenére a vonal felett vannak, viszont nem érezhetik magukat biztonságban, így gyűjtögetniük kell a pontokat, ha szeretnének elmozdulni a veszélyzónától. A fővárosiak sincsenek kirobbanó formában az elmúlt időszakban, de számukra is nagyon kellenek a pontok, ha meg akarnak szabadulni a kiesés rémétől. Ezúttal sem számítok sok gólra, így szerintem egy gól nélküli döntetlen fog születni. Tipp: 0-0
CREDOBUS Mosonmagyaróvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Kilátástalannak tűnik a mosoni klub helyzete, hiszen megint egy rosszabb szériában van, bár legutóbb sikerült döntetlent játszania. Hazai pályán próbál majd javítani egy nagyon jó csapat ellen, de a javításra most kevés esélyt látok. A szegediek egész jó passzban vannak, annak ellenére is, hogy az elmúlt öt mérkőzésükön négyszer is döntetlent játszottak. Ha szeretnének továbbra is az élmezőny közelében maradni, akkor mindenképp győzniük kell. Előzetesen szegedi győzelmet várok. Tipp: 0-1
2023. 11. 26. (vasárnap) 17:00
HR-RENT Kozármisleny – BFC Siófok
Folytatná a tündérmesébe illő szezonját a Kozármisleny együttese. Aczél Zoltán tanítványai jó szériában vannak, és továbbra is ott tartózkodnak az élmezőny közelében. Hazai pályán komoly esélyük van a győzelemre, és ebben nagy segítségükre lehet a kilátogató sok szurkoló is. A Siófok a válogatott szünet előtt elcsípett egy pontot az élmezőnyből, de továbbra is ott van a tabella alsó felében. Ha szeretnének bennmaradni, akkor muszáj lesz gyűjtögetniük a pontokat. Hazai győzelmet várok: Tipp: 3-1
FC Ajka – Szombathelyi Haladás
10 pont választja el egymástól a két csapatot, de 4 hellyel előrébb vannak a vasiak. Az Ajkának jól jött egy kicsit a Tiszakécske elleni győzelem, de legutóbb a Honvéd ellen egy újabb vereségbe szaladt bele idegenben. Otthoni környezetben bizonyítanának, és ezen mérkőzés jó alkalom lehet a számukra. A Hali egyelőre a rosszabb formájában van, de a legutóbbi két meccsén nem kapott ki, ami bíztató lehet a későbbiekre nézve. Most jó lenne győzniük a szombathelyieknek, mivel akkor elmozdulnának a veszélyzóna közeléből. Nehéz mit mondani, de szerintem egy góllal jobb lesz a Haladás. Tipp: 0-1
2023. 11. 27. (hétfő) 20:00
M4 Sport
Vasas FC – ETO FC Győr
A forduló rangadóját rendezik meg Angyalföldön, ráadásul a televízió is közvetíti ezt az összecsapást, szerintem jó választás lesz mindenki számára a Vasas – ETO mérkőzés hétfőn este. A Vasas a legutóbbi öt mérkőzéséből 3-at megnyert, és bár 6 pontra van a feljutást érő 2. helytől, de szerintem most jóval nehezebb dolga lesz az éllovas ellen. Az ETO továbbra is vezeti az NB2-es tabellát, de most egy komoly erőpróba vár ráj. Antonio Munoz tanítványai sok minőségi légióssal okozhatnak gondot a Vasas védelmének. Igazi NB1-es színvonalú mérkőzésre van kilátás, ahol akár sok gól születhet. Tipp: 2-2
A tabella: