Az NB I-es Nyíregyháza az NB II-es Karcagot fogadta felkészülési mérkőzésen csütörtökön. Már a meccs elején megszerezték a vezetést a hazaiak, Gilbert lőtt a kapuba Toma labdaszerzését követően (1-0). A folytatásban Manner kapufáig is eljutott, majd a 48. percben Babunski révén már növelni tudta előnyét a Spartacus (2-0). Nem sokkal később Manner helyezett a hálóba 8 méterről (3-0). Az 58. percre újabb góllá érett a szabolcsiak fölénye, Gilbert gurított jobbról a karcagi kapuba (4-0). A 2×60 perces mérkőzés második félideje is hozott hazai helyezeteket, Gergelynek Kovács Milán lövésénél kellett résen lennie, a 102. percben viszont egy kontra után Székely megszerezte a vendégek szépítőgólját (4-1). A hátralévő időben Temesvári fejesét és Varga Kevin lövését is védte Gergely, így 4-1-es hazai sikerrel zárult az összecsapás.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – KARCAGI SC 4-1 (4-0)
NYÍREGYHÁZA: Bese (Kersák 44.(Molnár M. 80.)) – Alaxai (Jokic 90.), Katona L.(Korrea a szünetben), Bitri (Temesvári a szünetben), Benczenleitner (Antonov 90.), Toma (Katona B. 90.), Kovács M.(Sankovic 90.), Manner(Czimer-Nyitrai 90.), Kovácsréti(Oláh B. a szünetben), Gilbert (Varga K. a szünetben), Babunski (Bocskai 90.)
Vezetőedző: Bódog Tamás
KARCAG: Fedinisinec – Győri, Szekszárdi, Fazekas, Fábián, Sághy, Szűcs, László, Girsik, Sain, Tarcsi. Csere: Gergely, Kovalovszki, Vida, Györgye, Székely, Pap, Kaye, Hidi, Kohut, Szakács, Bodor, Engedi
Vezetőedző: Varga Attila
Gól: Gilbert (6., 59.), Babunski (48.), Manner (53.), ill: Székely (102.)
Be the first to comment