Egy góllal nyert Jerevánban a magyar válogatott – Örményország – Magyarország 0-1 (0-1)

Kedvezető, egészen pontosan pótselejtezős pozícióból várhatta a csütörtök esti megmérettetést a magyar labdarúgó válogatott. Marco Rossi legénysége a VB-selejtező 5. fordulójában Örményország vendégeként lépett pályára Jerevánban, akiket közel ezer magyar szurkoló bíztatott a helyszínen. A mieink akár már csütörtökön este bebiztosíthatták volna magukat a playoffban, de ehhez az kellett, hogy Szoboszlai Dominikék a budapesti 2-0 után idegenben is hozzák a kötelezőt az örmények ellen, míg Portugália idegenben fektesse két vállra Írországot.

fotó: MLSZ

Aktívabban kezdte a mérkőzést a fehér mezes magyar válogatott, már a 3. percben helyzetet alakítottak ki a mieink, ekkor Bolla Bendegúz 13 méterről a kapu fölé lőtt.

A folytatásban is inkább a mieink akarata érvényesült, előbb a 11. percben Szoboszlai Dominik szöglete után Varga Barnabás fejelt a kapu fölé, majd nyolc perccel később Szoboszlai távoli lövésébe remekül vetődött bele egy örmény játékos.

Nagy mezőnyfölényben volt a magyar együttes, jöttek is szépen lassan a helyzetek, a 25. percben például Nego jobb oldali beadását az előrehúzódó Orbán próbálta egy látványos, sarkazós mozdulattal a kapuba juttatni, de a kísérlete fölé szállt. Egy minutummal később jött az első hazai lehetőség, Sevikyan lőtt nyolc méterről, a labda végül Szalai Attila leszorított kezéről vágódott le.

A 33. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott: Szoboszlai bal oldalról ívelt középre, Varga Barnabás túlugrotta Mkrtchyant és 10 méterről a kapu jobb oldalába fejelt, Avagyan csak beljebb tudta segíteni a labdát. A 31 esztendős támadó ismét igazolta jó formáját, ráadásul ez volt a 4. gólja az idei VB-selejtezők alatt. (0-1)

A játékrész hajrájában több ígeretes támadást vezettek a mieink, például Schäfer András is veszélyeztetett, amelyet magabiztosan fogott Avagyan. Több gól már nem született, így egygólos magyar vezetéssel mehettek szünetre a felek.

fotó: MLSZ

A második félidőre bátrabbak lettek az örmények, valamivel többet is birtokolta a labdát Jegise Melikjan legénysége. Az 59. percben Ranos került nagy helyzetbe, de Orbán remekül tudott blokkolni az utolsó pillanatban.

Három perccel később a túloldalon Sallai Roland kapott labdát a jobb szélen, majd Szoboszlainak szeretett volna centerezni, ám a magyarok csapatkapitánya elől becsúszva mentett Muradian. A 65. percben ismét a magyar kapu előtt alakult ki veszély, ekkor Spertsyan távoli lövése centikkel suhant el a léc fölött.

A 78. percben a mieink közel jártak a második gól megszerzéséhez, Varga visszagurítása után a csereként beállt Tóth Alex 14 méterről centikkel lőtt a jobb alsó sarok mellé, talán még a kapufa szélét is érte a fiatal középpályás kísérlete. Két perccel később majdnem megbosszulta magát a kimaradt lehetőség, egy remek kiugratást követően Tiknizyan került ziccerbe, de 11 méterről laposan a bal alsó sarok mellé lőtt.

A meccs végéhez közeledve a mieink próbálták eldönteni a három pont sorsát, de előbb Varga fejesét fogta magabiztosan Avagyan, majd nem sokkal később Szoboszlai 22 méteres szabadrúgása kerülte el a kaput.

A hosszabbítás perceiben nagy lehetőséget dolgoztak ki az örmények, ekkor egy jobbról középre lőtt labdára Eloyan jó ütembe, de hat méterről nem találta el a labdát, így végül nem változott az eredmény, a magyar labadrúgó válogatott Varga Barnabás fejesgóljával 1-0-ra nyert Örményországban.

fotó: MLSZ


VB-selejtező F-csoport, 5. forduló

Örményország – Magyarország 0-1 (0-1)

Jereván, Vazgen Sargsyan Köztársaság Stadion, 14 247 néző

Vezette: José María Sánchez (Raúl Cabanero, Inigo Prieto) – spanyolok

Örményország: Avagyan – Piloyan, Muradian, Mkrtchyan, Tiknizyan – Hovhannisyan (Nalvadyan, 76.), Muradyan, Spertsyan – Sevikyan (Eloyan, 76.), Ranos (Serobyan, 76.), Shaghoyan (Grigoryan, 69.)
Szövetségi kapitány: Jegise Melikjan

Magyarország: Dibusz – Nego, Szalai A., Orbán, Kerkez (Nagy Zs., 86.) – Bolla (Lukács D., 61.), Styles (Vitális, 71.), Schäfer, Sallai (Tóth A., 71.) – Szoboszlai – Varga B.
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Gólszerző: Varga B. (33. perc)

fotó: MLSZ


A csoportunk másik mérkőzésén Írország látta vendégül Portugáliát, ahol nagy meglepetés a zöld mezes hazaiak 2-0-s győzelmet arattak a luzitánok felett. Az írek mindkét gólját Troy Parrott szerezte, míg a portugálok részéről Cristiano Ronaldo a kiállítás sorsára jutott, miután az 61. percben lekönyökölte a hazaiak egyik védőjét, Dara O’Sheat.

fotó: Getty Images

Az eredmények alakulásának köszönhetően teljesen nyílt maradt az F-csoport az utolsó fordulóra. A kvartettet továbbra is Portugália vezeti 10 ponttal, mögötte a 2. helyen Magyarország foglal helyet 8 ponttal, míg a mieinket Írország követi a 3. helyen 7 ponttal, az utolsó helyen pedig Örményország foglal helyet 3 ponttal.

Az írek váratlan győzelmének köszönhetően a mieinknek tehát még nincsen meg a VB-pótselejtezőt érő 2. hely, hiszen vasárnap még egy döntővel felérő Magyarország – Írország mérkőzést rendeznek a Puskás Arénában, ahol a magyar csapat számára az egy pont is továbbjutást jelentene, de még portugálok kijutása sem biztos, hiszen akár a magyar, akár az ír csapat is lehe csoportelső, ha győz vasárnap, és Portugália vereséget szenved odahaza Örményországtól.

Be the first to comment

Leave a Reply