
2023.05.20. (szombat) 17:45 óra
FERENCVÁROSI TC – DVSC
A Fradi a bajnoki címet begyűjtve kényelmes helyzetből várhatja a találkozót, miközben a Debrecennek még kaparnia kell a dobogós helyezésért. Az utolsó fordulóban majd az Újpestet látja vendégül.
Srdjan Blagojevic: Először is gratulálok a Ferencvárosnak a bajnoki címhez, valamint az Európa Ligában való szerepléshez. A fővárosiak nagyon jó szezont zártak. Tisztában vagyunk az erejükkel és tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Ugyanakkor, jogunk van reménykedni és hiszünk önmagunkban. Az elmúlt időszakban nem beszéltem a dobogóról, de két mérkőzéssel a vége előtt azt mondhatom, hogy a végsőkig küzdeni fogunk és ambiciózusak vagyunk. A sorsolást nézve talán nekünk a legnehezebb az utunk, de jogunk van reménykedni. Nem kételkedem a zöld-fehérek motiváltságában, hiszen valószínűleg a lehető legjobban szeretnék zárni a szezont hazai pályán, már csak a szurkolóik miatt is. Tiszteljük az ellenfelet és tisztában vagyunk az erejével, de ettől függetlenül harcolni fogunk.
Forrás: https://dvsc.hu/