Nicolás Stefanelli gólokkal kezdte el a fehérvári kalandját

Remekül mutatkozott be az NB1-ben szereplő Fehérvár FC-ben Nicolás Stefanelli, aki a Kisvárda után most az MTK kapuját is bevette bajnoki mérkőzésen. A 29 éves argentin támadó mondhatni berobbant új csapatában.

fotó: Fehérvár FC

Az MTK ellen 2-0-ra megnyert bajnokit követően elmondta, hogy ilyen jól még sehol nem tudott bemutatkozni pályafutása során.

,,Boldog vagyok, hogy itt lehetek, a csapat nagyon jól fogadott az első perctől, az pedig, hogy a két meccsemen két győzelmet arattunk és két gólt szereztem, nagyon pozitív. Nem volt még ilyen a pályafutásom során, hogy ilyen sikeresen debütáltam volna az új csapatomban, ezt a formát szeretném tartani a következő hetekben is. Az első perctől agresszívan játszottunk, jól kontrolláltuk a labdát, uraltuk a játékot, a 15. percben már vezettünk is. Úgy éreztem, a második félidőben is többnyire mi kontrolláltuk a játékot. Tudtuk előzetesen, hogy nehéz meccsre számíthatunk, de az egész csapat jól teljesített.”

fotó: Fehérvár FC

Nicolás Stefanellit az európai fociról is kérdezték, és szerinte még kicsit szoknia kell az új közeget.

Az MLS után természetesen ez egy más liga, alkalmazkodnom kell hozzá, de korábban Svédországban már megtapasztaltam, milyen az európai foci, ott is remek csapattársaim voltak, és ez nincs másképpen itt Fehérváron sem.”

fotó: Nemzeti Sport

A Fehérvár FC részben Stefanelli remeklésének is köszönhetően maradt az NB1-es tabella 3. helyén.