Legyőzték a fertőzést Kisvárdán, így újra játszhatnak hazai mérkőzéseket

A kisvárdai klub győzelmet aratott a Várkerti Stadiont ért fertőzés felett és nem olyan régen az is eldőlt, hogy mostantól újra játszhatnak majd mérkőzéseket Kisvárdán.

fotó: http://nemzetisport.hu

Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója elmondta, hogy komoly áldozatokat kellett hoznia a klubnak, de a munkának meglett az eredménye.

Kisvárda: fontos hírt jelentett be Révész Attila - nb1.hu

fotó: http://nb1.hu

,,Olyan mértékű volt a fertőzés, hogy elkerülhetetlenné vált a teljes talajcsere, de a kivitelező cég vállalta, hogy 21-én fogadhatjuk a Mezőkövesdet a Várkerti Stadionban. Bízom benne, hogy a fűnek nem lesz maradandó károsodása azon a rengeteg mérkőzésen, ami hazai pályán vár ránk. Összesen 7 pályánkat érintette a kékalga nevű fertőzés, így az összes fertőzött pályánkat fel kellett újítani.”

A csapat jelenleg a 12. helyen áll a bajnokságban, ráadásul legutóbb is vereséget szenvedett a csapat, méghozzá a Fehérvár FC ellen. A sportigazgató szerint, morálisan is megviselte az együttest, a folyamatos idegenbeli szereplés és az eredménytelenség.

„Amit látok a csapattól, az elkeserítő. Az elmúlt néhány mérkőzésnek a pontszámok mellett a csapat egysége is kárvallottja volt. Ha az élet ezt sodorta elénk, akkor ezzel kell megbirkóznunk. Ha most kell kiesnünk, akkor méltósággal fogjuk tenni, de addig is mindent megteszünk a minél jobb szereplés érdekében.”