Mocsi Attila: Óriási lenne, ha az idény végéig bemutatkozhatnék

Mocsi Attila a nyáron szerződött Törökországba, méghozzá a Rizespor együtteséhez, méghozzá az NB1-es Zalaegerszegtől. A 23 éves védő remekül mutatkozott be új csapatában, hiszen első mérkőzésén gólt szerzett a Trabzonspor ellen és azóta is minden mérkőzésen, a kezdőben kapott helyet, amely jól mutatja azt, hogy mennyire megbíznak benne.

Törökország: Mocsi Attila góllal debütált a Rizesporban – videó - N

fotó: http://nemzetisport.hu

Együttese három győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel, a húszcsapatos bajnokság nyolcadik helyén áll, melynek legjobb két csapata szerepelhet majd az idény végén, a Bajnokok-Ligája selejtezőjében.  

„A BL-induló hely elérése nagyon nehéz, hiszen itt van a Fenerbahce és a Galatasaray, amely nagyon komoly minőséget képvisel. Mögöttük ott van még a Besiktas és a Trabzonspor is, de nagyon bízom benne, hogy ez a sor a Rizesporral fog folytatódni, és akkor mindenki nagyon büszke lesz. Nem szeretnék előre tekinteni, hiszen mindig a következő mérkőzésre koncentrálok. Szeretnék stabil kezdő lenni a Rizespornál és minnél több percet a pályán tölteni.”

Mocsi Attila tavaly szeptemberben kapott meghívót először a válogatottba, de bemutatkoznia még nem sikerült. A védő szerint, Willi Orbán kidőlésével komoly lehetősége lehet arra, hogy bemutatkozhasson a magyar válogatottban.

„Ez a szövetségi kapitány döntése. Nekem mindennap azért kell dolgoznom a klubomban, hogy ha elmegyek a válogatotthoz, akkor száz százalékot tudjak adni. Hogy mikor jön el az én időm, azt jelen pillanatban nem tudom megmondani. Ugyanúgy kell dolgoznom, ha most a szerbek ellen, ha a következő hónapban a bolgárok ellen. De lehet, hogy csak egy év múlva, teljesen mindegy, az a lényeg, hogy akkorra készen álljak a feladatra és megoldjam. Számomra óriási dolog lenne az, ha a szezon végéig be tudnék mutatkozni a válogatottban.”

A magyar válogatott focista barátnőjét három hálószoba is várja

fotó: http://origo.hu