Kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott hazai környezetben a Puskás Akadémia együttese az MTK ellen az OTP Bank Liga NB1 21. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A felcsútiaknak gyakorlatilag minden összejött ezen a találkozón, akik legutóbb egy ötöst gurítottak az Új Hidegkúti Nándor Stadionban a fővárosi kék-fehéreknek, most nem álltak meg hat gólig.

fotó: Nemzeti Sport
I. félidő
Batik Bence megadta a mérkőzés alaphangját a 8. percben, amikor is egy remek lövéssel telibe lőtte a kapufát.
Nem sokkal később vezetést szerzett a Puskás: Nagy Zsolt érkezett remekül Komáromi György szögletére, majd az ötösről a kapuba fejelt. 1-0
Ezután folytatódott a Komáromi-show. A 22 éves szélső előbb a 25. percben villant meg, elhúzott a jobb szélen, betört a tizenhatoson belülre, majd szépen szolgálta ki Corbu Mariust, aki 7 méterről lőtt a kapu közepébe. 2-0
Nem sokkal a félidő vége előtt megint csak Komáromi György lépett meg, majd ívelt Plseknek, aki visszafejelte a labdát Favorovnak, aki néhány lépésről a kapuba passzolta labdát. 3-0
II. félidő
Az 53. percben jött az első Puskás lehetőség a második félidőben, Corbu Marius kis híján duplázni tudott, de ezúttal Demjén Patrik védeni tudta a bal alsó felé tartó lövést.
Egy perccel később már az MTK kapusa is tehetetlen volt, miután Plsek indította Nagy Zsoltot a bal oldalon, majd középre adott, és érkezett középre Komáromi György, aki magabiztosan lőtt a hosszúba. A 22 éves szélső élete egyik legjobb mérkőzését játszotta. 4-0

fotó: Puskás Akadémia FC
A negyedik Puskás gól után cserére szánta el magát Horváth Dávid, és emiatt jött is a szépítés: a 65. percben Kovács Mátyás hozta helyzetbe a csereként beállt Molnár Rajmundot, aki 11 méterről lőtt szépen a bal sarokba. 4-1
A szépítő gól után egészen a 80. percig nem nagyon történt említésre méltó dolog, de akkor visszaállította a 4 gólos különbséget a Puskás: egy szögletet követően Patrizio Stronati fejelt 4 méterről a kapuba. 5-1
Kettő perccel később tovább folytatódott az MTK vesszőfutása, amikor is Végh Bence egy elkésett belépőt követően azonnali piros lapot kapott, így a fővárosiak emberhátrányban játszották le a találkozó utolsó perceit.
A 91. percben megadta a kegyelemdöfést a Puskás: a csereként beálló Slagveer beadására a szintén csereként beállt Soisalo érkezett, aki a rövid alsóba lőtt. A játékvezető először les miatt érvénytelenítette, majd egy kis VAR-ozás után csak megadta. 6-1
A hátralévő időben nem történt semmi, így a Puskás a szezonban másodjára ütötte ki az MTK-t, míg a fővárosiak eddig teljesítménye eléggé szélsőséges a tavasz folyamán.
OTP Bank Liga NB1, 21. forduló
Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 6-1 (3-0)
Puskás: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Markgráf, 79.) – Batik (Colley, 79.), Favorov – Komáromi (Soisalo, 79.), Corbu (Vékony, 59.), Nagy Zs. (Slagveer, 55.) – Plsek
Vezetőedző: Hornyák Zsolt
MTK: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. – Kovács M., Thiam (Végh B., 46.), Kata, Bognár (Stieber, 57.), Antonov (Vadnai, 83.) – Németh K. (Ennin, 46.), Jurina (Molnár R., 57.)
Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerzők: Nagy Zs. (12.), Corbu (25.), Favorov (44.), Komáromi (54.), Stronati (80.), (Soisalo 90+1.), ill. Molnár R. (65.)
Kiállítva: Végh (MTK, 82.)

fotó: Sportal
A Puskás Akadémia ennek a sikernek köszönhetően továbbra is a tabella 4. helyén áll, míg az MTK a 7. helyről várja a folytatást.