A Paks ötgólos győzelmet aratott Debrecenben – Debreceni VSC – Paksi FC 0-5 (0-3)

A válogatott szünetet követően DVSC – Paks mérkőzéssel kezdődött szombat délután a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 10. fordulója. A hajdúságiak három nyeretlen mérkőzést követően szerettek volna javítani, míg a tolnaiak szerették volna megerősíteni a pozíciójukat az élmezőnyben.

fotó: Nemzeti Sport

Az első félidőt aktívabban kezdte a Paks, amelynek már a 9. percben meglett az eredménye, hiszen előnybe kerültek Bognár György tanítványai: egy jól felépített támadás végén Osváth Attila adott középre jobbról, amelyet Windecker József fejelt le a középen érkező Vécsei Bálintnak, aki 11 méterről a kapu bal oldalába lőtt. Érdekesség, hogy a 31 esztendős középpályás 2022 októberét követően volt ismét eredményes az NB1-ben, akkor még a Ferencváros játékosaként szerzett gólt, méghozzá pont a Debrecen ellen. (0-1)

A 12. percben Tóth Barna harcolt egy nagyot a labdáért, majd helyzetbe került a paksiak támadója, ám lövését védeni tudta Megyeri Balázs. A folytatásban is zöld mezes vendégek akarata érvényesült, a 26. percben egy bal oldali szögletet követően Osváth lőtt 14 méterről, de az nem sokkal elsuhant a jobb kapufa mellett.

A 32. percben tovább növelte előnyét a Paks: Tóth Barna egy remek szóló után betört a debreceniek 16-osán belülre, majd 14 méterről a bal alsó sarkokba passzolta a labdát. A 29 esztendős támadónak ez volt a 2. gólja az NB1 idei kiírásában. (0-2)

A 39. percben Mezei Szabolcs ívelt középre egy szabadrúgást, amelyet Tóth fejelt 11 méterről a kapura, ám Megyeri bravúrral szögletre tolta a labdát. Kettő perccel később megint csak Mezei és Tóth volt a főszereplő, utóbbi játékos remekül tartotta meg a labdát, majd az érkező Mezei Szabolcshoz passzolt, aki 22 méterről egy szép gólt lőtt a bal alsóba. (0-3)

Újabb lehetőség már nem alakult ki egyik kapu előtt sem az első félidőben, így magabiztos, háromgólos paksi előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.

fotó: Nemzeti Sport

A szünetben négyes cserét hajtott végre Máté Csaba, a DVSC vezetőedzője, hogy legalább valamit sikerüljön javítaniuk az eredményen vagy akár fordítani. Így is a második játékrész első lehetősége a Paks előtt adódott, ekkor Vécsei lövését kellett oldalra tolnia Megyerinek. Az 57. percben Papp Kristóf járt közel a vendégek negyedik góljához, ám a középpályás 11 méteres kísérletét Megyeri nagy bravúrral hárította. Egy perccel később jött a Loki első komolyabb lehetősége, ekkor Dzsudzsák Balázs szögletét követően Pellumbi lőtt hét méterről, de a gólvonal előtt álló Silye Erik kirúgta a labdát.

A 61. percben Domingues próbált szerencsét az ötös sarkáról, de Kovácsik Ádám magabiztosan hárított, majd Szűcs Tamás lövése ment el csúnyán a paksi kapu mellett.

A 65. percben négygólosra nőtt a különbség a két csapat között: Mezei Szabolcs jobbról adott be egy szögletet, amelyet elsőre még kifejeltek a hazai védők, ám a labda Vécsei elé került, aki középre fejelt, amelyet Papp Kristóf bevetődve továbbított a debreceni kapuba. (0-4)

A 72. percben jött előre a DVSC, egy lecsorgó labdát Dzsudzsák Balázs lőtt kapásból, 23 méterről a kapura, ám Kovácsik a mezőnybe ütötte az életerős lövést. Három perccel később a csereként beállt Böde Dániel lövését védte Megyeri, majd a visszapattanó labdát Kocsis Gergő kézzel védte a gólvonalon, ezért Erdős József játékvezető 11-est ítélt a Paksnak, valamint piros lapot adott a debreceniek védőjének. A büntetőt Ötvös Bence végezte el, aki magabiztosan lőtt a jobb alsóba. A 26 éves középpályásnak ez volt a 4. gólja a bajnokságban. (0-5)

fotó: Nemzeti Sport

Az eredmény már nem változott a találkozó végéig, a Paks ötgólos sikert aratott a DVSC otthonában. A lefújást követően a hazai csapat szurkolói számonkérték a futballistáktól az elmúlt hetek rossz eredményeit, majd levetették a játékosokról a mezt is, amelyet majd árverésre fognak bocsátani, és a befolyt összeget jótékony célokra szeretnék majd fordítani. Úgy gondolom, hogy ez egy nemes gesztus a debreceni drukkerek részéről.


OTP Bank Liga NB1, 10. forduló

Debreceni VSC – Paksi FC 0-5 (0-3)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4664 néző

Vezette: Erdős József (Becséri Gergely, Aradi József)

DVSC: Megyeri – Batik, Lagator, Dreskovic (Pellumbi, 46.), Ferenczi – Szűcs (Kocsis D., 66.), Szuhodovszki (Stojkovic, 46.) – Szécsi (Kocsis G., 46.), Dzsudzsák, Domingues – Silué (Bárány, 46.)

Vezetőedző: Máté Csaba

Paks: Kovácsik – Osváth, Kinyik (Győrfi, 78.), Szabó, Silye (Horváth, 78.) – Ötvös, Windecker, Vécsei, Mezei (Varga, 66.), Papp (Gyurkits, 88.) – Tóth (Böde, 66.)

Vezetőedző: Bognár György

Gólszerzők: Vécsei (9. perc), Tóth (32. perc), Mezei (41. perc), Papp (65. perc), Ötvös (77. perc – 11-esből)


A Paks ennek a sikernek köszönhetően maradt az élmezőnyben, míg a romokban lévő DVSC maradt a tabella 11. helyén, amely már négy bajnoki óta képtelen volt nyerni.