A Kisvárda egy szezonra kölcsönvette Szabó Szilárdot

Szerdán délután vált hivatalossá, hogy Szabó Szilárd a Fizz Liga NB1-ben újonc Kisvárda FC csapatánál folytatja pályafutását. A 18 éves utánpótlás válogatott szélső támadó a magyar rekordbajnok Ferencvárostól érkezett kölcsönbe a rétköziekhez, egészen 2026. június 30-ig. Szabó Szilárd a 7-es mezszámban fog szerepelni az idei szezonban.

fotó: Kisvárda FC

,,Korábban több lehetőség is felmerült arról, hogy miként alakul a pályafutásom, az elmúlt egy-két napban gyorsult fel annak a lehetősége, hogy Kisvárdára kerüljek. Jó közegben voltam a Fradinál, természetesen szerettem ott lenni, mégsem vagyok csalódott a váltás kapcsán, hiszen a karrieremben nagy lehetőség, hogy ilyen fiatalon NB1-es csapathoz csatlakozhatok, örülök, hogy itt lehetek. Az igazsághoz tartozik, hogy a Kisvárda ellen nem szerettem játszani, mert erős, kemény ellenfélnek számított és az eredményeink sem voltak jók ellene. Viszont magáról a városról és a stadionról szépek az emlékeim, mert valóban volt itt egy személy szerint jól sikerült bajnoki mérkőzésem, illetve tavasszal az U19-es válogatott színeiben kétszer is pályára léphettem itt, az osztrákok ellen elveszített és az izlandiak ellen megnyert Európa-bajnoki-selejtezőn. Igazi csapatembernek tartom magam, akinek nincsenek önös érdekei. Szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, amivel a Kisvárdát is segíteni tudom céljai elérésben, illetve anyaklubom a Ferencváros figyelmét is fel tudom magamra hívni.”

Szabó Szilárd korábban többször került be a Ferencváros NB1-es mérkőzésre benevezett játékoskeretébe, a Bajnokok-Ligája selejtezői közül pedig négyszer a kispadon ült, azonban az első csapatban még nem lépett pályára. Korábban a Fradi NB3-as tartalékcsapatában 26 meccsen 7 gólt szerzett, míg az NB2-ben Soroksárban 27 találkozón 9-szer volt eredményes.

A fiatal játékos a legutóbbi szezonban kétszer is pályára lépett a másodosztályban a Kisvárda ellen, ráadásul egy alkalommal gólpasszt is adott. Révész Attila, a Kisvárda FC sportigazgatója a soroksári mérkőzés után elmondta, hogy van olyan soroksári játékos, akit szívesen látnának a csapat soraiban. Akkor éppen Szabó Szilárdra gondolt…

fotó: Kisvárda FC

Be the first to comment

Leave a Reply