Jön az újabb magyar-szerb? Ma este kiderül! A 4. kalap csapatai

A magyar válogatott 2024-es programja a mai napon kialakul, mivel 18 órától kisorsolják az őszi Nemzetek Ligája csoportkörét. A magyar válogatott a 2. kalapba kapott besorolást, így biztosan elkerüli a dán-belga-portugál hármast az A-divízióban. Ezúttal a 4. kalap csapatait szedtük össze.

Szerbia: Az önálló Szerbiával 2020-ig egy mérkőzést sem játszottunk, azóta azonban ötször is találkoztunk velük. A mérleg: 5 meccs, 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség. Tétmeccsen soha nem kaptunk ki még Szerbiától. 2020-ban a Nemzetek Ligájában 1-0-ra nyertünk Könyves góljával Belgrádban, majd 1-1-et játszottunk velük a Puskásban. Két évvel később felkészülési meccsen nyertek Budapesten a szerbek, tavaly pedig az Eb-selejtezőkön vertük oda-vissza Mitrovicékat.

Skócia: A skótokkal az Eb-n is megfogunk majd mérkőzni, de van erre esély a Nemzetek Ligájában is. Ha ez összejön, akkor jó 20 év után játszhatunk ismét Skóciában mérkőzést, mivel 2018-ban itthon fogadtuk őket barátságos meccsen, míg júniusban Stuttgartban játszunk velük az Eb-n. A párosítás Szoboszlai Dominik és Andrew Robertson szempontjából még különlegesebb lehet…

Izrael: Az izraeli válogatott sokáig küzdött az Eb-ért, ám a háború kitörése kicsit átírta a programot, viszont többször Magyarországon léptek pályára albérletben. Felcsúton fogadták Svájcot és Újpesten fognak játszani az Eb-pótselejtezőn is. Izraellel rég találkoztunk, akkor 2012-ben barátságos meccsen 1-1-re végeztünk de a következmény egy zárt kapus mérkőzés lett Románia ellen, reméljük erre most nem kerül sor abban az esetben, ha Izraellel találkoznánk.

Bosznia-Hercegovina: A bosnyákok kiváló szereplésüknek köszönhetően bravúrral feljutottak az A-divízióba, de túlzás lenne azt állítani, hogy a bosnyákok valóban Európa legjobb 16 csapata között ott vannak, hiszen az Eb-re sem tudtak kijutni, ahogyan az előző 2 alkalommal sem a 2014-es vb-bravúr óta. Több bosnyák játékos szerepel az NBI-ben, főleg a Ferencvárosban, akik tudnának mesélni a válogatottról. Érdekes Kenan Kodro esete, akinek édesapja volt a szövetségi kapitány, ám a menesztése miatt lemondta a válogatottságot. A bosnyákok korábbi húzóemberei is kiöregedőben (Pjanic, Dzeko), így Boszniával járnánk talán a legjobban a 4. kalapból, mivel komolyabb húzóember nélkül állnak. Talán Demirovic (Augsburg), Tabakovic (Hertha) és Tahirovic (Ajax), akiket ki lehet emelni a nemzetközi futballból. 2007 óta nem találkoztunk velük, akkor oda-vissza sikerült legyőzni őket egy nem túl jó passzban lévő magyar válogatottnak. Amennyiben megkapnánk őket és hozzuk a kötelező 6 pontot, azzal már meglenne a bennmaradás az A-divízióban és pár bravúrral a 2. helyet is meglehet csípni, ami továbbjutást ér a legjobb 8 közé, hiszen ebben változik az NL lebonyolítása. A bosnyákok 3 vereséggel fejezték be az előző évet: otthon kaptak ötöt a portugáloktól, 4-1-re kikaptak Luxemburgban és a szlovákok is megverték őket.

Nemzetek Ligája kalapok:

  1. kalap: Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Hollandia
  2. kalap: Magyarország, Belgium, Portugália, Dánia
  3. kalap: Franciaország, Svájc, Németország, Lengyelország
  4. kalap: Szerbia, Skócia, Izrael, Bosznia