Hornyák Zsolt: ,,Van bennem némi hiányérzet, de örülök a továbbjutásnak”

Mint arról korábban beszámoltunk, a Puskás Akadémia egy gólgazdag 3-3-es döntetlent játszott hazai pályán az örmény Ararat-Armenia ellen a Konferencia-Liga selejtező 3. fordulójának visszavágóján, de mivel Jerevánban 1-0-ra nyerni tudtak a felcsútiak, így 4-3-as összesítéssel ők jutottak tovább ebből a párosításból.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

Az összecsapást követően a magyar csapat vezetőedzője, Hornyák Zsolt értékelte a pályán látottakat az M4 Sportnak.


Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője: ,,Akadt némi hiányérzetem az első félidőben, főként a középpályán, mivel nem voltunk aktívak és agresszívak. Kicsit a fáradtság jeleit láttam a csapatomon, kevés labdát tudtunk megtartani, valamint nem tudtunk olyan jól rámenni az ellenfélre, amennyire szerettünk volna. A második félidőre ez egy kicsit változott, a cseréink jól szálltak bele ebbe a nehéz mérkőzésbe, de többet kellett volna tartanunk a labdát. Úgy érzem, hogy feleslegesen adtuk el a labdát az ellenfél harmadik gólja előtt, de a Favorovnak volt egy nagyon jó szabadrúgása, amely miatt nem kellett hosszabbítást játszanunk. Örülök a továbbjutásnak!”

Az 51 éves szakember elismerte, hogy tartott az örmény együttestől.

,,Az Ararat egy nagyon jó csapat, akikkel tudtunk két jó meccset játszani. Az örmény futballt jól ismerem, egyre több pénz áramlik az ottani labdarúgásba, egyre jobb csapatok vannak itt is, valamint kiváló kvalitással rendelkező labdarúgóik vannak. Az elmúlt években óriási fejlődésen ment keresztül az egész örmény foci. Azt láthattuk ma is, hogy Európában már a legkisebb hibákat is megbüntetni az ellenfél. Szép gólokat szereztek most, ezt el kell ismerni, de nagyon örülök, hogy egy ilyen ellenfél ellen sikerült kiharcolnunk a továbbjutást.”

Hornyák Zsolt zárásként a beszélt KL-playoffkörös ellenfélről is, az olasz Fiorentináról.

,,Tudjuk jól, hogy nem egyszerű ellenfél a Fiorentina. Ez egy nagy motivációs faktor volt a játékosaink számára, hogy egy ilyen nívós és nemzetközi szinten is elismert csapattal megmérkőzhessenek majd a rájátszásban. Ellenük egyértelműen sokkal jobb játék fog kelleni, de bízom a csapatomban, hogy majd két jó mérkőzést tudunk játszani az olaszokkal.”

fotó: Puskás Akadémia FC


A Puskás Akadémia ezzel a továbbjutással történelmi tettet hajtott végre, hiszen a klub fennállása során először jutottak be valamelyik nemzetközi kupasorozat selejtezőjének a rájátszásába.

A felcsútiakat már csak egy lépes választja el a Konferencia-Liga főtáblájától, de azt nagyon nehéz lesz megtenni, hiszen az utolsó fordulóban a 2x-es EKL-döntős, olasz ACF Fiorentina lesz majd az ellenfelük. Papíron a firenzeiek számítanak a párharc esélyesének, de abban biztosak lehetünk, hogy Hornyák Zsolt fiai nem feltartott kézzel fognak belemenni abba a két mérkőzésbe.