Hornyák Zsolt: ,,Szerénynek kell maradnunk”

Mint arról korábban beszámoltunk, a Puskás Akadémia együttese egy 89. percben szerzett Soisalo góllal 1-0-ra legyőzte idegenben az örmény Ararat-Armenia csapatát a Konferencia-Liga selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén, így Hornyák Zsolt legénysége előnyből várhatja majd a felcsúti visszavágót.

fotó: MTI

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a felcsúti csapat vezetőedzője, Hornyák Zsolt értékelt.


Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője: ,,Már az első perctől érezhető volt, hogy minőségi játékosok alkotják az Ararat keretét, és a második félidőben még erősíteni is tudtak, mikor olyan cserék érkeztek a pályára, mint például Jonathan Duarte. Nehéz mérkőzés volt, a szünet után az ellenfélnek sikerült nyomás alá helyeznie a védelmünket, de jól álltuk a sarat. Aztán beküldtük Artem Favorovot és Jonathan Levit, akiknek köszönhetően sokkal hatékonyabbá vált a középpályánk. A kontratámadásokra alapoztunk, és Jakov Puljic is remekül szállt be a játékba, aminek köszönhetően a hajrában Mikael Soisalo meg is tudta szerezni a győzelmet érő találatot.”

Az 51 éves tréner előzetesen nagyon nehéz visszavágóra számít, valamint hangsúlyozta, hogy egy ilyen siker után is két lábbal a földön kell maradniuk.

,,Szerénynek kell maradnunk, hiszen az 1-0-s siker nem számít megnyugtató előnynek. Hazai pályán úgy kell kiállnunk az Ararat ellen, mintha újra 0-0-ról indulna a párharc."

fotó: Puskás Akadémia FC


A párharc visszavágóját jövőhét csütörtökön rendezik meg a felcsúti Pancho Arénában. A továbbjutó együttes majd a Konferencia-Liga selejtező rájátszásában az olasz Fiorentina ellen mérkőzhet meg a csoportkörös szereplésért.